Ordításod megremegteti testem, Félelem kúszik elmém felett. Néha közeledben elfog a rettegés, Mintha titokban egy ördög lennél. Ki életeket akar elpusztítani szavaival, S támad atyai
A halál gondolata felmerül álmaimban És a jövendő esztendők titka igéz, Hol a történés sejtelme mint a méz a néheket, Úgy vonzza a kérdőjeleket. Mi
Advent van, csendben lépked az utcán, a fények lassan gyúlnak az ablakban. Minden láng egy apró remény, s a szívünkben is világít, bárhol is legyél.
időtlen ideje a határtalan térben, Isten egy pici molekulájaként létezni az éterben: önazonosan önvalóban, a fény részeként nem észlelni a fényt, semmin nem gondolkozni, semmit
Megint rajtad jár az eszem. Éjjel verdes a szívem, Nappal meg alig eszem. Nem lakok jól csokival. Még mindig bennem élsz. Éjjel benned verdesek,
Azt álmodtam Hogy álmodtam Magam voltam Ázottan Szólítottak Ébredtem Tovább mentem Tévedtem Még tart az álom Nem eszmélek Itt ragadtam Benne élek 0
Amikor távoztatok Az idő megállt Manifesztálódott A régi-ős hiány Amiben fürdőztünk Vittük a súlyt Mind vittük Míg tartott az út És mi visszük tovább Letehetetlen
Sarkából kifordulva Nem vagyok jegesmedve. Mégis minden reggel úgy ébredek, mint egy jegesmedve. A jég hideg szaga, a szél szúró érintése, a vakító fehérség –
Aranyív éjszakai égbolton, halvány, ezüstmákszemekkel hintve. Bundaborzoló szél fut birtokon, csillámra fagy a kisborjak szőre. Halkan reccsen fekete tó öle, álmodó fák levelét dobja le.
Ó Uram! Kérlek hagyd meg még, hogy aludjam álmomat, gyermekkori csoda szép, családi karácsonyomat. Lássam édesanyám szeretetteljes tekintetét, szívének minden melegét és lelke békességét. És
A mi kis Budhánk. Az idő gorul szálldosnak tollai De szárnyait nem szopogathatjuk el kedves mosolya mindent átölel Az idő egyre idősebb, bár még nem
Csak egy könnycsepp… Csak egy könycseppet hagyok itt emlékül majd felitatják az ősz falevelei De emléke itt marad a gondolatokban s felidézheted, ha megőriztél magadban
Gyerek táncelőadás. Szegedi Kortárs Balett (SZKB): Hamupipőke (mesebalett) Zene: Szergej Prokofjev kezdődik! kicsit alábbhagy a zsibongás. nem csendesedik el a nézőtér… indul a zene… körülöttem
Köszönöm, amit adtál, de mennem kell; Nem várhatok többet szeretetedre. Többet nem küzdök kettőnkért, S várom a boldogság megjöttét. Én nem haragszom, rád sosem
Csillagfészek és a Téli Híd A karácsony minden évben különleges nap volt. De volt egy varázslatos hely minden óceánon, tengeren és erdőn is túl,
Farkasokkal nézek farkasszemet- Félre vered megint a harangot, Orruk teli hassal is vérszagot keres: Mert jön a tűz, a fagy, az ellenség- Eléjük hiába vetném
A kívánást a szépre, a szemet gyönyörködtetőre, már rég elmosták az évek, a vágyak felkeltőjére. Őszinte, igaz, emberi szeretetre óhajt lelkem, hálából ilyen szeretetet nyújtok
Kezdődik a December, A váró tele emberrel. Az egyik mellettem köhög, A másik az orrával röfög. Furcsa hóeleji jelenség, Számlálhatatlan betegség. Lassan tölt be
