Bájos virágát nem kötheted csokorba. Nyurga száron szirmait a szél fodrozza. Nehézkes megfogni a virágkelyheket, mert átkozott tettéért tüskéssé lettek.   A szentcsaládot egykor ölébe

Egy ősrégi torony, régmúltból maradt ott, mágikus térben lógnak emlékfoszlányok. Bútorok ma porlepett deszkadarabok, alig-alig akadnak valós vonások.   Látogatóba csak a madarak járnak, kísértenek,

Egy ősrégi torony, régmúltból maradt ott, mágikus térben lógnak emlékfoszlányok. Bútorok ma porlepett deszkadarabok, alig-alig akadnak valós vonások.   Látogatóba csak a madarak járnak, kísértenek,

Tikkasztó hőség volt, perzselt napsugara, valós nyári idill a táj hangulata . Csendesség takarja a fullasztó határt, úgy áll a lég, mint ahol még szél

Ám a tavasz közelsége lelket fűt, töri szirmát az érzés, léte megnyűtt. Kint kopasz ágak közt köd a hódító, jeges illatárra szólhat meghívó.   A

Nem kívánhatok most ennél sokkal többet, élvezhetem a magányomban a csöndet. Virulhat lelkem, hogy egészségben élek, de ki nyújt kezet, ha kimarnak az éjek.  

Akárcsak a bölcs királyok-seregszemlén, pásztázza a szemem a végtelen ösvényt. Hová vezet itt a néma lét mezején? Miből árad ez a szépségteli fölény?   Út

Hátat ne fordítsatok az éhezőnek, szenvedő árvája ő a teremtőnek. Család, otthon nélkül tengődik a létben, ünnep az, ha kenyeret tarthat kezében.   Lelkében hordozza

A papa a kertbe diófát ültetett, nem értette gyermeke mi haszna ennek. Árnyékát, termését már nem élvezheti, csak a hanyatlott erejét vesztegeti.   Évek teltek-múltak,

Leveszi ruháját, átadja az éjnek, nincs már szerencséje, rajta át se lépnek. Elnyelte a tó az utolsó sugarat, eltűnt a világ a sötét paplan alatt.

Néhány könnycsepp azért kigördül szeméből felbuggyannak az emlékek a beszédből. A szerelmének szirmaiból születtünk, tőle kaptuk, mit érzésekből szereztünk.   Kímélő gondoskodás, odafigyelés, mint nyíló

A haladás nyújtja már a kikeletet, megújulás rügyei felsereglenek. Titkos reményt kínálgat a fény ereje, színpompás virágok nyomába erednek.   A te szíved rég csupán

A nap hajnalban kiül az égaljára, nem vár, hogy legyen a napirendnek hírmondója. Bármilyen is a lelkednek éjszakája, vidámság vagy bánkódás a jelen szószólója.  

Álomképeimben ujjong a kikelet, erősödik a fény, pattognak a rügyek.   Sétálok a friss illatú hold nyomában, de felettem nem lebeg dolgos szárnyas szárnya.  

Csak nekünk létezel te csodás tavasz ígéret hava bódító északszakasz Május már a leglenyűgözőbb hónapod Maina istentől vetted a szólamot.   Nyíló virágok üdeséget nyújtanak

Te feddhetetlen, magára maradt gyermek, féltett éke voltál két szerető szívnek. Te ki évek óta árván töltöd léted, állapotod hordozza silány élményed.   Kínoznak a

Üresen tengenek bennem a gondolatok úgy érzem, én csak jót akarok mások nem ezt látják kívülről van, hogy a bizalom megrendül Tenném a dolgom mások