Mindig
Edit Szabó : Mindig Egymásba forr a mi két kezünk szorosan,soha el nem engedjük, „Szebbek vagyunk mi ketten ” mert barátságunk feledhetetlen. Hűek vagyunk „és
Szabó Edit
2025.03.20.
Nincs hozzászólás
Edit Szabó : Mindig Egymásba forr a mi két kezünk szorosan,soha el nem engedjük, „Szebbek vagyunk mi ketten ” mert barátságunk feledhetetlen. Hűek vagyunk „és
Egy szép nyári nap, megnyitott a tarkababra kávézó, verebek csiripelték, hogy biza a sor hatalmas, kígyózó. Minden állat oda járt, szerették nagyon ezt a helyet,
Ha vissza jönnél, asztalhoz ülhetnénk, talán egy palack bort ketten, együtt felüthetnénk. Beszélgetnénk míg az éj elkezd öregedni, s emlékezve bíztatnánk egymást felejteni. Ha visszajönnél,
Erdő szélén hajnal óta Száll a zene, zeng a nóta. Békasereg sürög-forog, Menyegző lesz nem kis dolog. Sír a násznép, sír a gólya, Zöld erdőnek
ÁRNYASAN, FÉNYESEN (pár-„beszéd”) Hajdanán sárkányt űztem, kedvéért gyöngyöt fűztem. Szerettem kócos éjjel, csillogó nap-reménnyel. Álomba simulósan, jó éjt suttogósan, szeleburdin szelesen, nevető szemesen.
Egyszer majd megállnak a tankok, nem jönnek a robotrepülők, Nem húznak fénycsíkot rakéták, nem „dolgoznak” az aknavetők. Egyszer majd nem hullanak bombák, se a
Kert alján füstszínű lidércek osonnak, bundájuk hullámzik, hólében tocsognak. A hold rója útját, amíg távol járnak, s ha kell, utat mutat a tévelygő párnak.
Sír a szívem, a testem fáradt. Lelkemben összetörnek a száraz ágak. Nem akarom, nem akarom Túlélni a haldokló fákat! Sűrű füst terjeng a levegőben,
Kint úgy süvít most a jeges szél mintha Csillapíthatatlanul mérges volna, Mintha csak az egész, s oly hatalmas Emberiséggel volna fájó gondja. Kicsavar fákat,
Egy ember nagyon kifinomult, s bonyolult tünemény. Vezérlője az emberi lélek s logikus elme. És attól olyan csodálatos és értelmes egy lény, Hogy minden döntésénél
Volt ám nekünk egy szamarunk Julcsa volt a neve. Szőre fakó, halvány barnás. Mondhatnám, hogy kese. Megdolgozott a szénáért. Igát vont a pára. A munkások
Daltól hangos szobák mélyén Karácsonyi éjben Feldíszített fenyőágon Szikrák között éltem. Égre festett sóhaj szárnyán Ragyogással szóltam: Büszkeségem elkísér hisz’ Csillagszóró voltam.
Edit Szabó : Ölembe hajtja fejét Csendes pihenő a tónak a partján egymást átölelve egy nap búcsúztatás, vöröslő éjen át a sárga kerek nap érzelmek
Azt tudom mondani végül, ha bennem mint kérdés felmerül, milyen legyen a másik felem: Legyen barát, ki a mi közös bolygónk felszínén együtt tanácsot
SÍR A FÖLD (képre,szóra írt) Te vagy az élet bölcsője, mindenek termője. Minden lénynek otthont adó, távozóknak meleg földtakaró. Vén tested több milliárd éves, Sziklaszilárd
FORMÁLOM A VILÁGOM. Kifogyott tollam plajbászra,pemzlire cserélem, lássuk,bennük is ugyanúgy kedvem lelem-e ? Mesél-e a kép is,mint az írás kezem által, a színeket,a festék illatát
IZZASZTÓ ÉJSZAKA (képre írt) Piros órám tik-tak,tik-tak halkan ketyeg, és én ébren számolom a múló perceket. Mindjárt éjfél,tizenegy óra, mégsem csukódik szemem álomra. Melegem van,reszketek