Edit Szabó : Tavaszi ujjongás Fák,virágok és a fény, tavasz ujjong és a lét megmutatja szépségét, fogadjuk érkezését! Kora hajnal beköszön, csillag szirmán fényözön, bimbók
Egy Majom A másik Három társa. Verekszenek is. * Két Kicsi Elefánt, Árválkodik. Nagyot… lelőtték! * Egy Fészek Otthona Több fecskének. Még, most jöttek meg!
Az életem útja… (3 soros-zárttükrös) Az életem útja, látom magam előtt, mint egy fehér lefektetett cérna, Ez erre-arra látszik, megyek utána! Hol a labirintus kijárata?
Mér’ mentél, Albionba… Piri? Lehet még reményem egy kicsi? Nem vagy Te… telepes? Ottléted végleges? Mér’ mentél, Albionba… Piri? Gyötrő élethevülésem van! Mit kéne’ tennem,
(Kereszt anaforás) Szerelmünkkel nem gubództunk mi egy éji-ködös álomvilágba, Nekem nem volt jogom… most meg élhetek kicsinyes panaszkodásba. Szerelmünk tele volt a sorskönyvembe részletesen beírt
Félig van a tele, Vagy fele a tele? Pohár lehet-e félig, úgy, hogy közben ez tele? Vagy lehet-e a fele és ezzel közben tele? Netán
Koldus jön erre, csoszogva, az avart szétrúgja, Mi meg úgy marad, abban ottmarad a lábnyoma. Mindezt bentről ablakon át látom az utolsó napsugarakban, Koldus közben
Édes imádottam, Karola, Lehetne nyakába, nyest stóla… Vennék, bíz’ magának, Mutatná lányának. Lennénk boldog család csapata. Szeressen, ne kéresse magát, Jöjjön már hozzám, adja magát.
Hétköznapi pszichológia… Sokak lelkében erősen süt a megszüntethetetlen remény, Hogy hátha a halál a mennybe viszi, de ez biz’ olyan kemény… Sokak lelkében nincsen megbánás,
A Magyar Költészet Napjára írt egyik versem Nemzeti kincsünk “Nyelvében él a nemzet”, — mondta Széchenyi. Irodalmától lesz gazdag, öntudatos, lírája lelkét, szenvedélyét élteti, –
Az életem folyamában, látszik, csak ázott uszadék voltam… ez látszik! Az életem folyama végig csak sodort, boldogságszigetek mellett lassan elsodort! Az életem folyama nem volt
(Senrjon csokor) Nem verekedtünk össze! De, Te torkom törni akartad… Erősebb voltam. * Naponta körülbelül Öt-hat alkalommal pofoztál. Bizony számoltam. * Közben meg, tán’ végül
AZ IDŐ Az idő szorgalmasan lépeget, Begyógyítja a fájó hegeket. De az emlékek árkát átlépi, Fekete sors bársonyát letépi. Kerülgetjük lelkünk fájdalmát, Mint egy kidőlni
Rózsa Iván: Emberállatok fent, lent Fiatal voltam egykor, öreg is leszek: Az életbe már bele nem gebedek. Forog az idő kereke, meg nem áll: Ki
GYÁSZMISÉT ÖRÖKÖLTEM Érzéseim kápolnájában járok, Arcok a nekem nyíló virágok. Tündöklésük hamar véget ér, Szomjasak, inni egyik sem kér. Halk gyászmisét örököltem, Szirmotokra hullott könnyem.
Még süt a nap, milyen szép, De felhők gyűlnek körém. Még vidám világ vár rám, Hol ember éli álmát. Felhők gyűlnek már körém, Egy esőcsepp
Mondd, Mit ér A fegyver? Ha nélküle A sors is megver? Mondd, Mit ér A szép szó? Így is, úgy is Véres lesz a
FEJHAJTÁS… Fejhajtás a kemény kőnek, A sírig imádott hölgynek. Kit ölelve mindig fáztam, Megrázott a szerelem áram. Kőszívébe beledöftem, Nyíl cseppnyi könnyem. Köddé vált a
