Szabadságom keresése, avagy ki vagyok?

Az embernek az a legnehezebb, ha éretten jön rá, hogy minden, amit eddig tett, nem sokat ér. Rájönni arra, hogy nem igazán ismered önmagad, hogy semmi sem biztos, hogy az általad felállított normák összeomolhatnak. Borzalmas tudni, hogy nem tudnak már téged egyenrangú társként szeretni, s ilyenkor az ember elgondolkodik, hogy szerették-e egyáltalán valaha, vagy becsapták, vagy önmagát csapta be? Mindez tart addig, amíg szembe nem tud nézni újra magával, de addig – marcangolja, tépi, szaggatja a lelkét, analizálja minden tettét, s talán talál magában valamit, amiért érdemes. Igen. Érdemes újra lépni, tenni, menni. Hiszen akiben zűrzavar van, zűrzavart hoz létre környezetében, akiben rend van – rendet teremt maga körül. Lelkiállapotunk kisugárzik. Akkor talán menjünk vissza a gyökerekhez. Életünk fő gyökereit nem vághatjuk át. Személyiségünk, karakterünk, belső igényünk formálják sorsunk. De mi az én gyökerem? Honnan van bennem, ami van? Hogyan lettem az, ami vagyok? Önámítás? Öncsalás? Hazugság? Szeretném azt hinni, hogy bárkinek is, szüksége van rám. Vajon nekem, szükségem van-e magamra? Miért van az, hogy nálam megdől a mondás: "...csak akkor tudsz elfogadni másokat, ha előbb önmagad elfogadod?" Mindenkit elfogadok olyannak, amilyen. Magamat miért nem tudom?! Nézz szembe önmagaddal! Ki vagy? Ezt szeretném megtudni, s kiírni magamból, akkor talán megnyugszom. Akkor talán tudom, hova tartok, hiszen nagyrészt, nem tőlem függ – de talán, a nehéz helyzeteket nemessé tudom ezután tenni.

1949 őszén megszülettem, egy gyakorlatias, autodidakta módon intelligens anya, és egy zsidó, örök álmodozó, született intelligens apa szerelme gyümölcseként. Istenem! Amikor elmesélték a találkozásukat! Egy tánciskolában történt, apa felkérte anyámat táncolni, és azonnal megkérte a kezét! Több mint 50 évig éltek együtt nagy szeretetben, annak ellenére, hogy a rossz ómenek követték egymást, például nászéjszakájukon leszakadt a csillár. „1 kiló sót nem fogtok együtt megenni!” – mondták az okosok. Hány kiló só lehetett, csaknem 51 év alatt? Aztán együtt is mentek el, szinte egymás kezét fogva, Igen, tökéletes harmónia, apám 100 szál vörös rózsabimbóból készült koszorúval kövezte ki az utat magának, csendben követte társát. Hát nem csodaszép? Szívesen beszélek szüleimről, mert szeretem őket, mert ezzel, hogy írok Róluk, úgy érzem, közöttünk vannak még. Az ember addig él, amíg emlékeznek rá. "Verba volant scripta manent" - a szó elszáll, az írás megmarad.

S akkor itt és most álljunk meg egy pillanatra. Zsidó apa. Igaz, ma az számít zsidónak, akinek az anyja zsidó, de az ősatyák utódai zsidók voltak akkor is, ha az anyjuk pogány nő volt! Miért van bennem valamiféle vonzás a zsidóság felé? Szinte misztikus. Van-e bennem identitás a zsidó emberekkel? Nézzük csak meg, milyen egy zsidó? Mitől zsidó valaki? Szerintem a valláson semmi sem múlik, csak a tudaton. Ha megtudom valakiről, hogy zsidó – azaz ha nem is tudom előre, csak vannak olyan emberek, akiket testvéremnek érzek, valamiféle meghittség, bensőséges kapcsolat, harmónia ébred bennem velük szemben, később kiderül, hogy zsidó, s akkor már értem. De mit? Érzelmekről van szó, egynek érzem magam velük, semmi idegenséget, kívülállóságot nem érzek, inkább valami ősi együvé tartozást. Hogy lehet ez? Nem kaptam zsidó nevelést. Igaz, apám megjárta a XX. század poklát nagyapámmal, a rémület korszakában, s mesélt nekünk, gyermekeinek róla. De ez vidám mesének tűnt, hiszen úgy tudta elmondani, hogy hangosan röhögtünk akkor, úgy, - ahogy ma már tudom – csak egy zsidó tud mesélni: „… magamat kigúnyolom, ha kell, de hogy más mondja, azt nem tűröm el!” (Rostand) Amikor azt mesélte, milyen stikliket követtek el, fiatal suhancként. Mert, akkor, a 18 évesek bizony ifjak voltak. Hát még a szörnyűségekhez?! Nőnek beöltözve, fejükön kackiás kendővel mentek pogácsát lopni. S milyen hülyék voltak a „mémetek” – ahogy mi ki tudtuk mondani, vagy ezt is Tőle hallottuk így? Egy szó, mint száz, észre sem vették, hogy visszafelé sokkal „bögyösebbek a spinék”, a mentett pogácsák révén, - még udvaroltak is volna! Ha-ha-ha, de jó este volt akkor a bunkerben – szólt a mese, - volt ennivaló. Megtudtam azt is, igen fiatalon – 7 évesen, hogy nevem emlékezésből fakadt. Emléket állít, egy mit sem sejtő, ártatlan csecsemőnek, unokahúgomnak, kit elnyelt az őrület gázkamrája, s kinek az volt „bűne” – rossz időben, helyen és főleg zsidónak születetett. Mély fájdalmat érzek szívemben érte, és mind, azokért, akik hasonlóképpen „szálltak”, Ezeken az érzelmi hatásokon túl is, mélyemben tudom, hozzájuk tartozom, ez, szinte vérségi misztérium. Milyen hát a zsidó nép? Ezt kezdtem kutatni, abban a reményben, hogy valamennyi kérdésemre választ kapok.

"A jel is beszél." - zsidó bölcselet.

A zsidó vallás középpontjába nem próféta, vagy megváltó áll, a vallás nem egy egyénre szabott, hanem a választott népre. Nemcsak vallásról, sokkal inkább filozófiáról van szó. Erőszakkal ki lettek szakítva egy ősi, primitív állapotból, s ez az erőszak kíséri történelmüket, ezért azután mindig visszatérő tragikus érzés számukra a megsemmisülés állandó fenyegető veszélye. Nagy eszmék vezérlik őket, s a jövőbe vetett tökéletes bizalom. Az üldözések folytán erősebb összetartásra szorultak, csodálatra méltó összetartásra.
A zsidó vallás számára az élet, a valóság, a világiasság hitvallás: az ember minden dolgában az élet jóságával és akarásával az Isten felé fordul. Az ember "felelős" teremtmény, "akit válaszadásra kértek fel." Ez elhivatottság. Lelket kapott és szellemet az örökkévalótól. Nem hatalmat, hadsereget, hanem szellemet. A zsidó ember elméjét, szívét és kezét az Isten szolgálatára szenteli, mert ő a választott nép. Isten szólott Mózeshez, hogy szövetséget kötött népével, s neki ajándékozta a Törvényt. A zsidó hívőknél a teremtmények ősi félelme átalakul fiúi szeretetté. A zsidó nép az élő Isten tanúja. Küldetése, az egész élet tudatos feláldozása és merev elkülönülés a többi nemzettől. A Törvény, megszenteli egész életét, mértéket ad tetteinek, számot vet a lépésekkel, összetartó erővel, hűséggel Istenhez. Nem elsődlegesen fontos a Törvény szigorúan aprólékos betartása, de megkövetel és megteremt egyfajta igen bensőséges kapcsolatot a Hozzáférhetetlennel. Jószívűek - "elveszem a kőszívet testetekből" - "Tanuljatok meg jót cselekedni! Törekedjetek a jogosságra, támogassátok útján az elnyomottat, szerezzetek jogot az árvának, karoljátok fel az özvegyek ügyét." Szeretet, jó szándék, jótékonykodás, felebaráti szeretet - legfőbb kötelességet alkotó tulajdonság. Bűnök elismerésénél mindig a jobbítás a fő gondolat. Engesztelő napon például - el kell gondolkodni oly dolgokon, mi végből vagyunk mi az élők között, miért is élünk, mire használjuk létünket.

Összefoglalva: történeti, történelemben megélt vallás. Egyetlen egy Isten felé irányul. Mindörökre az Istennel kötött szövetségen alapul. Úgy éli meg a szövetséget, hogy betartja a Törvényt. Isten küldöttei, kiválasztottak, akik felfogják, és az emberek elé terjesztik az isteni kinyilatkoztatást. Oly nemzedékek számára, melyek erősek a hitben, kifelé kell világítania, terjeszteni kell a Tant. Lelkük lángja világít kifelé az egész emberiségnek. A zsidó népnek rendeltetése van az emberiség történelmében. Minél jobban gyötrik őket, annál ellenállóbbá válnak, megkeményednek.

Bibliai korszak után következett a zsidó királyság hanyatlása, majd a nemzet megsemmisülése - jelképesen a Szentély lerombolása - ebben az új helyzetben a zsidóság szétszóródott a világban. Ekkor fejlődött ki a "judaizmus." Eltér ugyan az antik zsidó vallástól, de közvetlen történelmi folyamatosságot mutat, jellemzi a mély törésből fakadó újdonság, alapja mindig az ősi zsidó vallás. A zsidó nép arra kényszerült, hogy más népek között éljen. Most, a zsidó vallás alapja nem a "hinni vagy nem hinni" - hanem arra összpontosít, hogy az ember hogyan viselkedik, hogyan reagál a Törvény által felállított normákra, ennek betartásával megvalósíthatja önmagát a világban. A fák, a természet tisztelete, ragaszkodást és szeretetet fejez ki. Nem olyan vallás, mint a többi, a maga egészében ragadja meg az embert, beleszól, az emberi élet minden megnyilvánulásába - magatartást minősítő normák összessége. Isten jelen van a történelemben. A történelem nem más, mint Isten megmutatkozása az időben - megélt valóság a judaizmusban. Vallásos tapasztalat a gyakorlat felé hajlik. Végső célokat kutat. Idegen tőle a létező világ és a szellemvilág szembeállítása, idegen tőle a lélek és test kettéválasztása. Az igazság és a jog világát itt a földön kell megvalósítani, - optimista, bízik a történelem kedvező fejlődésében. Bibliai örökség átmentése jellemzi és öntudat, valamint az üldöztetések ellenére is a túlélésért folytatott harc. Nem dogmák összessége és nem filozófiai rendszer. Kötelező érvénnyel nem akarja meghatározni, hogy miben is kell hinnie egy zsidónak. Ennek ellenére, a zsidó hit, intellektuális tartalommal rendelkezik. Észre alapozza a vallást. A vallás lényegét egyidejűleg alkotják azok az általános igazságok, amelyekhez minden ember eljuthat az ész révén, az erkölcsi törvény, amelyet az ész a maga erejével felfedezhet és igazolhat. Minden zsidó kötelességévé teszi a tanulást, olyan tanulásról van szó, amely a cselekvéshez vezet. Eljön a nap, amikor a világ tökéletessé lesz, eltűnnek a háborúk, a gyűlölség. A zsidó élet szüntelen szolgálat, amelyen keresztül a szent nemzet, a papok népe végrehajtja alapvető kötelességét. A zsidó vallás belső ereje mindmáig hat.

A zsidó nép, hit és hagyomány kutatása és a fenti eszmefuttatás rádöbbentett, zsidó vér folyik az ereimben. Bármennyire is azt mondják ma az „okosok” nem számítok zsidónak, hiszen apám „tiszta” zsidó, anyám csak félig, apai ágon volt az, gondolkodásmódom és lelkiállapotom, no meg a cselekedeteim, érzeteim szerint sokkal inkább egy vagyok a néppel, mint azt valaha magam is gondoltam. Nem véletlen, hogy utolsó kívánságom ott, a zsidó temetőben szeretnék végső nyughelyet magamnak. Amikor beléptem a temetőbe egy hétköznapi délelőtt szeretett fiam kíséretében úgy éreztem – otthon vagyok, hazaértem…