Születtem egykor - túl régen
itt lenn, a térképen, délen
csendes,
Pécsen.

Élek két szép névemlékkel,
Őrzöm Éva, s Izabella
haló
porát.

Sosem voltam fanatikus,
lettem hát analitikus,
lista
mágus.

Tele voltam tudás-szomjjal,
nem értem be liba-combbal.
Az ám
lazán

vettem én sok tragédiát
felneveltem fiút, s egy lányt -
magán
magam.

Szerettem többet boldogan,
megvertek, köztük volt olyan:
pimasz
csimasz.

Tanultam hát éjjel-nappal,
programozás fénye lett egy
napon,
Napom.

Így éltem, mindig vidáman,
tudva, mindennek ára van:
ma már,
s aztán:

faltam a szavakat, regényt,
olvastam sok száz költeményt,
éltem
delén.

Benyomásom, ím kőkemény:
így lettem író nőszemély
- végre.
Vége!