Budapestre érkezvén az ifjú Lieb Mihály nagy festői ambíciókkal kezdett dolgozni. Elsőként egy Hunyadi János életéből vett, bonyolult történelmi kompozíció kidolgozásába fogott (talán ehhez készült a Harci jelenet címen ismert tanulmány), amelyhez azonban nem rendelkezett kellő képzettséggel. Ligeti Antal tanácsára, aki a nemzeti irodalom mintájára a nemzeti festészet megteremtésének gondolatát felvető irányzat híve volt, Munkácsy érdeklődése a népi életkép-festés felé fordult. Első képein Lotz Károly, Than Mór vagy Jankó János paraszti témájú zsánereinek mintájára jól tagolt, világos kompozíciókba szervezte a kiválasztott jelenetet. A kerekded, gazdag drapériákba burkolt alakokat Munkácsy kezdettől monumentális, többnyire alulról fölfelé kinyíló perspektívába helyezte. Jó példája ennek egyik legkorábbi életképe, a keserédes népi humort is megidéző, A bogrács című kompozíció, mely a lemenő nap fényébe ábrázolja az aratók vacsoráját készítő asszonyokat, pontosabban azt a pillanatot, amikor "egy egeret űző kutya feldönti az étellel telt vasbográcsot" (Malonyay Dezső: Munkácsy Mihály. 1907. I. Köt. 120.). Annak az ugyancsak Malonyaynál olvasható vélekedésnek miszerint a képet Munkácsy hálából festette Hirschler szemorvosnak, aki vaksággal fenyegető szembántalmaiból kigyógyította ellentmond a kép datálása: 1866 elején szenvedett szembetegségben, a képen az 1864-es évszám olvasható. Ugyanakkor a szignó és az évszám később is rákerülhetett a képre, Munkácsy ugyanis gyakran szignálta utóbb eredetileg szignó nélkül hagyott korai műveit.