Munkácsy már egész fiatalon számos tájképet festett, bár kezdetben szükségét érezte valamilyen életképi motívum beiktatásának. Ilyen a Dűlő szénásszekér, a Poros út, a Barbizonban festett, vagy ott elkezdett tájképek sora. Idővel azonban ezek a járulékos elemek teljesen elmaradtak vagy nagymértékben eljelentéktelenedtek. Különösen érvényes ez az 1880 körül, Colpachon vagy Jouy en Josas-ban készült tájképek esetében. Itt a tájképi motívumok expresszivitása veszi át a leíró ábrázolás vagy az epikai történés helyét. Lendületes színfoltok, mély zöldek, barnák, rózsaszínek állnak össze hihetetlen módon koherens tájképekké. Különleges példája ennek a festői eljárásnak az itt látható kis Tájkép, melyen Munkácsy alig néhány vonással, de legszebb tájképeinek kifejező erejével kelti fel egy vidéki nyár élettől duzzadó derűs, asszonyi szépségét. Nem tudjuk kinek készült, de egészen bizonyos, hogy címzettje méltó volt hozzá.