|
A reneszánsz átfogó elnevezés, nemcsak művészetfelfogásra, hanem mindenre kiterjedt. A kutatók általában két nézetrendszert különböztetnek meg: a reneszánsz világi oldalát (az ember és ember, az ember és a világ közötti viszonyokról van szó) - ezt nevezik összefoglaló néven humanizmusnak, és a vallási oldalát (az ember és Isten, az ember és az egyház közötti viszonyokról van szó) - ezt pedig, szűkítő terminussal ugyan, reformációnak! A reneszánsz irodalom igen nagy időszakaszt fog át; bizonyos, hogy másképpen írtak és másképpen olvastak a 13. század végén és a 17. század elején. A közös jegy a világnézet érvényesülése, de e nagy szakaszon belül különböző szakaszokat kell megkülönböztetni. A megkülönböztető jegyek egyike a nyelvhasználat lesz, a másik pedig az olvasókhoz való viszony.
A reneszánsz első korszaka: az anyanyelvű irodalmak virágzásának kora (a 13/14. sz. fordulójától a 15. sz. közepéig): Ez a kor a városköztársaságok megszületésének, felemelkedésének a kora. A kereskedőpolgárság szerepének növekedése egybeesik a "jobbágyság" jobbágyviszony lassú bomlásával. A feudális birodalmak gyengülése, a pápai hatalom összeomlása lehetőséget teremt az új élet, új világ létrehozására. A keresztes hadjáratok békés kereskedelmi kapcsolatokká szelídülése megnyitja a kulturális értékek kölcsönös cserélődése előtt az utat. Az alkotók - noha többségükben jól beszélik a latint - anyanyelvükön, sőt "anyanyelvjárásukon" írnak. Nem a kereszténység egyetemessége a fő, hanem az egyéniségük érvényesítése (tömegével innentől születnek a szignált művek), szűkebb közösségük, esetleg népük (világi!) érdekeinek képviselete. Az időbeni elhúzódás/széthúzódás oka Európa eltérő fejlettsége - a művész munkáját részben olvasni kell, részben meg kell fizetni: ezek az igények bizonyos fejlettségi szintet tételeznek föl. E szakasz szerzői a középkori műveltségre építik világképüket; az Egyház elleni lázadás nem jelenti a középkor értékeinek elvetését, de még a vágánsköltészetben jelentkező megkérdőjelezését sem. Ez lesz az oka annak, hogy ebben a szakaszban olyan szerzőkkel, művekkel találkozunk, akiket, amelyeket más kutatók, más osztályozások a középkorhoz sorolnak.
A reneszánsz második korszakában: a klasszikus műveltségeszmény megvalósításának korában (a 15. sz. második harmadától, közepétől a 16. sz. második harmadáig) megerősödik a feudalizmus: a rendiség talaján teremtett központosított, később abszolút monarchia egyre kevésbé tűri a "rendszeridegen" elemeket. A régi kereskedő- és uzsoratőke tönkremegy, a régi polgárság gazdasági befolyását vesztve visszavonul. Az észak-itáliai városköztársaságok mini monarchiákká alakulnak, hol egy szomszédos nemes úr (Este), hol egy zsoldosvezér (Sforza), hol pedig egy helybéli bankár-kereskedő (Medici) ül a trónra - az olyan hagyományos köztársaságban, mint például Velence, névlegessé lesz a respublika. A polgárságot az is zavarja, hogy a városi szegénységgel és a környék szegényparasztságával már nem tud olyan kapcsolatot kialakítani, mint korábban - a társadalmi különbségek más "szövetségi politikára" kényszerítik. E korszakban kerül előtérbe az antik műveltségeszmény. Az irodalom nyelve a klasszikus latin lesz (az igazán műveltek ismerik a klasszikus görögöt is) - ez áll szemben a középkori egyházi rontott latinnal. A klasszikus latinság lesz az univerzális művészet hordozója, amelynek meghatározó kategóriája az imitáció. A szerzők olyan alkotásokat hoznak létre, amelyből kizárják az iskolázatlanokat - ekkor teremtődik meg a reneszánsz "magas műveltsége". Ez az elzárkózás a szerzői lét behatárolódásával is jár, hiszen a "túlképzett" művészt kiszolgáltatja a mecénásának. Világnézeti változás is bekövetkezik (amely a reformáció késését magyarázhatja): Arisztotelésszel szemben (akit a Szent Tamás -i teológiára építő Egyház kisajátított magának) Platónhoz fordulnak. Az újplatonizmus nemcsak a művészi egyéniség, az egyéni világszemlélet megalapozása, hanem nagyszabású idealista kísérlet az ember - Isten viszony újragondolására. Ekkor születnek meg az első népszövetségi tervezetek és az első elitelméletek is. A korszak szerzői hangsúlyosan törekednek az antik közösség szellemi föltámasztására, légyen szó világi szerzőről Erasmus Rotterdamus, egyházi személyről Aenes Sylvius Piccolomini vagy politikusról Thomas Morus. Ez az univerzális világkép azonban nem valósítható meg, s a humanisztikus irodalom a szó szoros értelmében elsorvad.
A reneszánsz harmadik korszaka: a nemzeti nyelvű irodalmak kialakulásának a kora (a 16. sz. elejétől a 16. sz. végéig, 17. sz. elejéig): A nagy földrajzi fölfedezések, az árforradalom, az eredeti tőkefelhalmozás, a mezőgazdaság lassú kapitalizálódása. Nyugat-Európában komoly társadalmi változásokhoz vezetett. E változások első jele a vallási életben végbemenő forradalom volt Luther, amely mindenki szintjén értelmezte az Isten - ember viszonyt a megváltozott körülmények figyelembe vételével. Ezt az értelmezést mindenkihez el akarta juttatni, s erre a nyomtatás elterjedése lehetőséget is biztosított. A nép nyelvén kívánta megszólaltatni a Bibliát - a Biblia-kritika és -filológia megteremtette ennek feltételeit -, s rá kellett döbbenni, hogy az anyanyelvi változatok, a tájnyelvek nem elégségesek egy fordításhoz. Meg kellett írni az eddig "szentnek" nem tekintett nyelvek leíró nyelvtanát, a kétnyelvű és az egynyelvű szótárakat - s e munka közben nemcsak irodalmi, de nemzeti nyelvet is létre kellett hozni! A nemzeti nyelvű bibliák meghatározó állomásai a nemzetté válásnak! E korszak irodalmára a vallásosság nyomta rá a bélyegét, szinte nincs olyan szépíró, aki ne írt, fordított volna ilyen témájú alkotást. A nemzeti nyelvű művek az eddigihez képest nagy példányszámban jelentek meg, nagy volt a befolyásuk. Ez a kölcsönösség magyarázza: miért olyan erős a tanító szándék - s miért olyan kevés a klasszicizáló műfaj és forma. A tömeghez kellett szólni, először igazodnak ehhez az ízléshez. Ugyanakkor most írják azokat a műveket, amelyek minden nemzeti irodalomban kapcsot jelentenek a múlthoz, szerzőik pedig a nemzeti kultúra oszlopaivá válnak. A korszak második felében vele egy időben jelentkezik a manierizmus, és kialakul, hatni kezd a barokk és a klasszicizmus is. Ezzel a reneszánsz egyetemessége megszűnik - a stílusirányzatok egymásmellettisége innentől napjainkig létezik.
A világiasság nemcsak a művelt rétegek szépirodalmában mutatható ki, hanem a reformáció segítségével megerősödő anyanyelvi irodalomban is. Ez az egyházi irodalomból nőtte ki magát, s az egyik legfontosabb jellemvonás a természetességre való törekvés: annak a közönségnek a szintjén és igénye szerint megszólalni, amelyet meg akarunk győzni. Az élőbeszéd beemelése, a beszélt nyelvi fordulatok, szólások, közmondások teszik ízessé. Nem tagadható meg azonban a tanító szándék nyelvi megjelenítése sem - ez gyakran nehézkessé, szárazzá teszi a szöveget.
Heltai Gáspár: Ötvenötödik fabula (Részlet)
Az ún. vallásos reneszánsz stílusa: Ennek az új tendenciának a forrása a Biblia és a zsoltárok nyelve. Mivel ez fordítást igényelt, sok esetben felhasználták a kódexek első fordításkísérleteit. A fordítás nyelvújítás is: a beszélt nyelv változatai jelennek meg a széles körben elterjedt Károli Gáspár nevéhez kötött bibliai szövegekben: szólások, szóláshasonlatok. Ezek a vallási röpiratokban ízesebb, helyenként a beszélt nyelvi durvaságokkal is keveredtek. Meghatározó volt a zsoltárfordítások hatása. Nemcsak a párhuzamos szerkesztés érvényesült itt, hanem a prófétai hevület vagy a vallásos dialógus is. Bibliai képek, bűnbánati hang, zord ószövetségi tónus uralkodott a versekben. A 16. század végén, a 17. században jelenik meg először a személyesség - s világiasodik ez a forma: lásd a kuruc kor költészete.
A reneszánsz és vele együtt a humanizmus hatása Magyarországon is korán jelentkezett. Már a 15. század első felében feltűnnek az új szellemiség nyomai, de igazi kibontakozása Hunyadi Mátyás (1458-1490) uralkodása alatt következett be. Az udvartartás meghatározó alakjai Antonio Bonfini, aki a magyarok történetét Mátyás kérésére írja meg, illetve Janus Pannonius az első európai rangú költőnk. Magyarország jól felfogott politikai érdeke volt, hogy szerves és értékes részévé tudjon válni a nyugat-európai gazdasági és kulturális áramlásnak. A törökökkel szemben Magyarország csak így vértezhette fel magát. Nyilvánvaló, hogy a magyarországi humanizmus gondolatvilágában ezért a politikai kérdések és tettek szorosan összekapcsolódtak az újrafogalmazódó erkölcs problémáival, a tudományok és a meggyőző művészi beszéd kultúrájának ügyével. Ezeket az ismereteket megfelelő magyarországi iskolák hiányában Itáliában lehetett megszerezni. Így került Janus Pannonius is Ferrarába, Guarino mester iskolájába, ahol arányaiban tekintve a retorikai-irodalmi műveltség fontosabbá vált a természettudományos és jogi képzésnél. Az egyik tanult és gyakran használt irodalmi műfaj a dicsőítő ének, amely a reneszánsz egyik legnagyobb tekintélyű, antik mintákat követő lírai műfaja. A vers logikája szerint a bölcsnek, nevelőnek is kell lennie. A nevelés feladata pedig az, hogy méltóvá tegye az embert a világ rendjéhez, és uralomra segítse benne természetének isteni sajátságait.
Szkhárosi Horváth András: Az fösvénységről (Részlet)
A magyar reneszánsz utolsó nagy alakja Balassi Bálint, aki a magyar lírában jelentős újításokat vitt végbe. Meghonosította az udvari költészetet, önálló strófaszerkezetet hozott létre, s feltételezhetően kötetkompozícióban gondolkozott. Verseinek jelentős része, illetve drámája a jellegzetes reneszánsz téma, a szerelem körül forgott. Lírai műveiben nagyon sok olyan panelt találunk, amelyek az európai költészetben gyakoriak voltak. Így Balassi nevéhez fűződik, hogy líránkba beépült a petrarcai szerelmi költészet. Balassi verseit hagyományosan három témára osztjuk: szerelmes versek, istenes versek, vitézi énekek. Balassi az első magyar nyelvű költőnk, aki már nem meglévő dallamra írta verseit (ld. históriás énekek), hanem írásai szövegversként születtek, azaz kizárólag a nyelven keresztül fejtették és fejtik ki hatásukat az olvasóra. |
Shakespeare
Morus Tamás
Dante: Isteni színjáték (színpadkép)
Dekameron
(részlet)
PÉLDA
Dürer:
Káin és Ábel
Antonio
Bonfini
A
reneszánsz a reformációval együtt élve sajátos képet alakított ki. Előtérbe
kerültek a Biblia nemzeti nyelvű fordításai, amelyek a szellemi élet
minden területére rendkívül nagy hatással voltak. Tamás és Bálint, két
szerémségi magyar pap az 1430-as évekből, az első jelentős Biblia-fordítóink.
Munkájuk huszita hatás alatt fogant. Komjáti Benedek Szent Pál
levelei 1533-ból Rotterdami
Erasmus
humanizmusának hatásait mutatják. Az erasmusi iskolát Pesti Gábor
1538-ban megjelent Újszövetség-fordítása zárja. A legteljesebb
Újszövetség-fordítást Sylvester János jelentette meg 1541-ben. A
magyar reneszánsz irodalom egyik jelentős műve Heltai Gáspár Száz
fabulája (1566). A mű az erkölcsi nevelés érdekében Ezópusz meséit
adja az olvasók kezébe. A műből kiemelkedik az utolsó előtti mese, amely az
ördögről és az emberről szól. A történet vándormotívumokat felhasználva tejes
egészében saját mesét alkot, s méltán nevezhetjük a magyar széppróza első
novellisztikus elbeszélésének. A humanizmus mellet fontos és maradandó
kultúrtörténeti hatása volt a 16. században a reformációnak. Ekkor gazdag
prédikációs és levélirodalom született, kialakult a drámairodalom egy sajátos
neme a vitadráma. Kiemelkedő jelentőségű a zsoltárirodalom, amely Marot
és Béza ószövetségi zsoltárfordításaira megy vissza. Szkhárosi Horváth
András a protestáns énekszerzők egyik legkiválóbbja, Sztárai Mihály
zsoltárátdolgozásai mellet több ószövetségi történetet is megverselt (Az
Holofernes és Judit asszony históriája). A sorból kiemelkedik Bornemissza
Péter, aki az Elektra lefordítása mellett magyar nyelvű világi
líránk első mesterei közé tartozik. A 16. századi magyar protestáns irodalom
és műveltség egyik nagy összefoglalója volt Szenci Molnár Albert
(1574-1634), aki 1604-ben első modern szótárként megírta a latin-magyar,
magyar-latin szótárt. Szenci Molnár pályájának legmaradandóbb alkotása a
teljes Zsoltárok könyvének magyar versben való megszólaltatása volt.
