Vársz

A mélyben a szélre vár a város.
Te vele suhansz. Aki lát, becsapja magát,
aki nem néz, azé a megismerés.
Sokat néztél, ez volt a fény:
most vak a szemed.

Hallgass. Az árnyék előrébb tart.
Ez az alvó város legújabb álma.
Éjszakai por és szemek,
szemek a sötét ködben.
Odafönn éjszaka.
Hallgass. A kiterített magány is alszik.
Magadban, csupaszon,
vársz.

Orbán Ottó fordítása

TESTEDBŐL SZÁMKIVETVE

Könnyedén, kecses-könnyedén nevetsz még rajtam. Megcsókolsz?
Fölébredtem belőled, szerelmem, kiszállok karjaidból;
folyó vagyok, magányában éneklő.
Elnyúlt, szép test: csak megcsillantam hullámaidban
vagy véremet sodorták el tajtékaid?

De kiszállok belőled. Itt hagylak. Kötés
volt szerelmünk? Megszállott hallgatás? Titok örökre.
Megcsonkítás a nevem. Nincs nevem; csak
emlékezet vagyok, te magad pusztítottál el. Ó, hazám,
ó, test, melyből számkivetve élek,
ó, földem,
kiálts értem.
Hogy visszabukjak gyümölcstermő öledbe. Hogy teljes legyen életem,
egy név, egy vér: a mi egybeforrott létünk.
-
Tornai József fordítása

Te dal, mely énekelsz holtnak és elevennek.
S a bájos lénynek is a szunnyadó talajban,
Dalolsz a kő, a csók és az ajkak színéről,
Mintha gyöngyház szendergően pihegne.

(ismeretlen verséből részlet)