Apollinaire világa, (35. o.)
1899-es naplójegyzet

Miért nem születtem gazdagnak, mint oly sokan? Miért oly rejtelmes, titokzatos a jövőm, amikor mások, gazdag családok fiai, jövőjüket ünnepségek, tivornyák sorozatának látják, amelyek majdan a házasság végső agylágyulásába torkollnak … míg én … Jobban tettem volna, ha a gimnáziumban matematikát magolok, és jelentkezem a Központi Mérnökképző Főiskolára, ha igyekszem mérnökként végezni, hogy biztos állásom legyen. De én, ahelyett, hogy tanultam volna, verset írtam, álmodoztam, irodalommal foglalkoztam — a nyavalya törje ki!

VERSEK

Szeszek - 1913
BÚCSÚ

Letéptem ezt a hangaszálat
Már tudhatod az ősz halott
E földön többé sose látlak
Ó idő szaga hangaszálak
És várlak téged tudhatod

A HARANGOK

Szép cigányom szerelmesem
Hallod harangok szava kondul
Azt hittük nem lát senki sem
Szerettük is egymást bolondul
De megtaláltak minket itt
A harangok és körülálltak
Magasból nézett mindegyik
S elmondják az egész világnak

Ciprián Henrik jól tudom
Katalin Marie Orsolyával
És Gertrud unokahúgom
Meg a pékasszony az urával

Holnap mind rajtam mosolyog
Én nem tudom hová lehetnék
Te messze leszel zokogok
Belehalok az is lehet még

Vas István fordítása

kalligrammák - 1918
kötelékek

Jajszókból sodort kötelek

Európán átzengő harangszó
Kötélen lógó századok

Sínek mik megbéklyózzátok a nemzeteket
Már csak ketten-hárman vagyunk
Szabadok minden köteléktől
Szorítsunk hát kezet

Füstöt átfésülő erőszakos eső
Kötelek
Kenderkötelek
Tengeralatti kábelek
Hidakká lett Bábel-tornyok
Pók Pontifexek
Mintha egyetlenegy kötél kötözne meg minden szerelmest

Másféle véknyabb kötelek
Fehér fénysugarak
Húrok és Összhang

Csak azért írok hogy magasztaljalak
Ó édes öt érzék
Ellensége az emlékezésnek
Ellensége a vágynak
Ellensége a búnak
Ellensége a könnynek
Ellensége mindennek amit még szeretek

Kálnoky László fordítása

felmagasztosulás (18)

Ahogy Croniamantal kiszenvedett, Paponat hazavitte a szállodába Tristouse Ballerinette-et, s a leány, amint hazaértek, szabályszerű idegrohamot kapott. Régi szállodában laktak, s Paponat egy faliszekrényben egy üvegre bukkant, a magyar királyné vizére, amelyet még a tizenhetedik században készítettek. Az orvosság gyorsan hatott. Tristouse magához tért, s rögtön a kórházba sietett, hogy elkérje Croniamantal holttestét; akadálytalanul meg is kapta.

Tristouse Ballerinette illendően eltemettette a holttestet, és követ állíttatott a sírra. Feliratként ezt vésette rá:

LÁBUJJHEGYEN JÁRJ, VÁNDOR!
NE ZAVARD MEG BÉKÉS ÁLMÁT!

Minek utána visszautazott Párizsba, Paponat társaságában, aki néhány nap múlva faképnél hagyta egy champs-élysées-i próbakisasszony kedvéért.

Tristouse nem sokáig bánkódott Paponat után. Gyászruhát öltött Croniamantalért, majd felkereste a Montmartre-on a Benini madarat -, aki rögvest udvarolni kezdett a leánynak; s a festő, miután megkapta, amit akart, Croniamantalra fordította a szót:

- Szobrot kellene készítenem róla - mondta a Benini madár. - Mert nemcsak festő vagyok, hanem szobrász is.

- Remek ötlet - mondta Tristouse. - Állítsunk szobrot Croniamantal emlékére.

- De hol? - kérdezte a Benini madár. - A kormány nem fog megfelelő helyet kijelölni. Rossz idők járnak a költőkre.

- Beszélik - felelte Tristouse -, de talán csak pletyka az egész. Mi a véleménye a meudoni erdőről, Madár úr?

- Én is gondoltam rá, csak nem mertem javasolni. Rendben van, a meudoni erdő jó lesz.

- És miből készítené a szobrot? - kérdezte Tristouse. - Márványból? Bronzból?

- Nem; csupa ócska anyag... - felelte a Benini madár. - Mély szobrot akarok mintázni róla és semmiből - hogy olyan legyen, mint maga a költészet és a dicsőség.

- Bravó! Bravó! - mondta Tristouse és örömében tapsolni kezdett. - Egy szobor, semmiből, az űrből - remek lesz! És mikor készíti el?

- Akár holnap, ha kívánja; megvacsorázunk, együtt töltjük az éjszakát, s reggel kimegyünk a meudoni erdőbe, ott pedig megmintázom ezt a mély szobrot.

S ígéretét tüstént be is váltotta. A montmartre-i elittel vacsoráztak, éjfél felé tértek haza, s másnap reggel a szobrász csákányt, ásót, lapátot, mintázófát vett magához, és elindultak a csodaszép meudoni erdőbe; az erdőben találkoztak a Költők Fejedelmével, aki kedvesének társaságában szívesen emlékezett vissza a Conciergerie-ben töltött szép napokra.

A Benini madár munkához látott a tisztáson. Néhány óra leforgása alatt mintegy fél méter széles és két méter mély gödröt ásott.

Azután megebédeltek a szabadban.

És a Benini madár délután megmintázta a Croniamantal képmására teremtett emlékmű belső részét is.

A művész másnap munkásokkal tért vissza a tisztásra, s azok a gödröt nyolc centiméter vastag fallal bélelték ki, oly módon, hogy harmincnyolc centiméter mély legyen. A munka kitűnően sikerült, az űr felvette Croniamantal alakját, és a mélyedést betöltötte a költő szelleme...

A Benini madár, Tristouse, a Költők Fejedelme és annak kedvese harmadnap ismét felkereste az emlékművet, betemették a gödörből kiásott földdel, s miközben gyönyörű babérfát ültettek fölébe, Tristouse Ballerinette körültáncolta, és így dalolt:

Nem szeretnek te jó pipa
Palantila mila mima
Ha a királynő szeretője
Király mert királynő a nője
Bizony bizony szerelmem őre

Croniamantal a kút fenekén
Ő az szegény

Fussunk százszorszépért a mezőre
Éj közepén.

A kubista festő (részlet)

1
A képzőművészeti erények - a tisztaság, az egység és az igazság - uralmuk alatt tartják a leigázott természetet. Ám hiába feszül az égen a szivárvány íve, hiába követik egymást borzongva az évszakok hiába rohannak a tömegek a halálba, a tudomány minden létezőt szétszed és újból összerak, a világok örökre elszakadnak elképzeléseinktől, az illanó képek önmagukat ismétlik, vagy újra s újra életre hívják önnön öntudatlanságukat, és a színek, szagok, zajok megdöbbentik az embert, majd eltűnnek a természetből...

A szépség csodája nem örökkévaló.

Tudjuk, hogy létünknek nem volt kezdete, és sohasem lesz vége - de elsősorban a világ teremtését és végét fogjuk fel tudatunkkal. Ám még napjainkban is túl sok festőművész rajong a növényekért, kövekért, hullámokért vagy az emberekért.
Gyorsan beleszokunk a rejtélyek rabságába. És a szolgaság előbb-utóbb élvezetté lesz.
A munkásokra bízzuk, hogy hatalmukba vegyék a világegyetemet - s a kertészek még kevesebb tiszteletet tanúsítanak a természet iránt, mint a művészek...

Ideje, hogy uraivá legyünk a természetnek. A jó szádék korántsem biztosítéka a győzelemnek. A szerelem haladó formái táncot lejtenek az örökkévalóságon innen, s átkozott diszciplínájukat egyetlen név foglalja össze: természet. A festészet jelképe a láng: sugarasan lángol a három képzőművészeti erény. A láng patyolat tiszta, nem tűr meg semmi idegent, s kegyetlenül magához hasonlít mindent, amit csak elér. A láng mágikus egység, s ha megosztják, minden kis lángocska egynemű az egyetlen lánggal. A láng önnön fényének fönséges igazsága - ezt nem vitathatja senki. Nyugati korszakunk igazi festőművészei a természeti erők ellenében képzelik el a maguk tisztaságát. Ez a tisztaság: a felejtés, a tanulmányozás utáni felejtés. Ahhoz pedig, hogy egy tiszta művész elpusztuljon, az volna szükséges, hogy valamennyi tovatűnt évszázad valamennyi tiszta művésze ne létezett légyen. A festészet Nyugaton annak az eszményi logikának révén tisztul meg, melyet a régi festők úgy adtak át az új művészeknek, mint ahogyan az életüket nyújtották volna át.

És ez minden.

Az egyik ember élvezetek között él, a másik kínok közepette, az egyik elfecsérli örökségét, a másik meggazdagszik, megint másoknak csak a puszta létük marad meg.

És ez minden.
....