Írd tenyeredre: soha nem lehet,
ami egyszer volt már. Te is hiába
nyűvöd a régit, a biztos fogást
zord húrodon, s idézed ujjaidnak
világtalan memóriáját
az ó-mód, könnyű dallamok felé,
a megvetett hang felé, mely oly édes
s oly olcsó, mint a fütyülő-cukor:
mindegy! akármi! csak a csönd, a csönd ne!
csak egypár szót még lelked anyanyelvén,
bár a legfrivolabbat! egy silány
forrást a pusztában, mit az utolsó
rím-kutya fölkaparhat! óh, csak egyszer
fakadna föl még sebzett hangszered
körmöd nyomán, vásott körmöd nyomán!
De jaj! amit mindenki tud, te nem!
Neked a zöngelem, mely ama legsze-
gényebb zöngedezőt enyhíti: méreg.
Idült szikládból kénköves pokolvíz
böffen ki, ujjad íze félrecsuklik,
a húr visít, s a dalok rongyai,
a régi cukros dalok rongyai,
úgy ránganak ajkadon, mint a lázas
s még életétől válni nem tudó
haldokló ajka fölé tett pehely...

esti kérdés

 Midőn az est, e lágyan takaró
fekete, sima bársonytakaró,
melyet terít egy óriási dajka,
a féltett földet lassan eltakarja
s oly óvatossan, hogy minden fűszál
lágy leple alatt egyenessen áll
és nem kap a virágok szirma ráncot
s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán
nem veszti a szivárványos zománcot
és úgy pihennek e lepelnek árnyán,
e könnyű, sima, bársonyos lepelnek,
hogy nem is érzik e lepelt tehernek:
olyankor bárhol járj a nagyvilágban,
vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban,
vagy kávéházban bámészan vigyázd,
hogy gyújtják sorban a napfényű gázt;
vagy fáradtan, domb oldalán, ebeddel
nézzed a lombon át a lusta holdat;
vagy országúton, melyet por lepett el,
álmos kocsisod bóbiskolva hajthat;
vagy a hajónak ingó padlatán
szédülj, vagy a vonatnak pamlagán;
vagy idegen várost bolygván keresztül
állj meg a sarkokon csodálni restül
a távol utcák hosszú fonalát,
az utcalángok kettős vonalát;
vagy épp a vízi városban, a Riván,
hol lángot apróz matt opáltükör,
merengj a messze múltba visszaríván,
melynek emléke édesen gyötör,
elmúlt korodba, mely miként a bűvös
lámpának képe van is már, de nincs is,
melynek emléke sohse lehet hűvös,
melynek emléke teher is, de kincs is:
ott emlékektől terhes fejedet
a márványföldnek elcsüggesztheted:
csupa szépség közt és gyönyörben járván
mégis csak arra fogsz gondolni gyáván:
ez a sok szépség mind mire való?
mégis csak arra fogsz gondolni árván:
minek a selymes víz, a tarka márvány?
minek az est, e szárnyas takaró?
miért a dombok és miért a lombok
s a tenger, melybe nem vet magvető?
minek az árok, minek az apályok
s a felhők, e bús Danaida-lányok
s a nap, ez égő szizifuszi kő?
miért az emlékek, miért a múltak?
miért a lámpák és miért a holdak?
miért a végét nem lelő idő?
vagy vedd példának a piciny fűszálat:
miért no a fű, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nő?

könyvismertető

Jónás könyve

Az 1937-1938 közt íródott elbeszélő költemény hőse Jónás az Úr parancsával szegül szembe, aki Ninivébe küldi prófétálni, de ő - "rühellve a prófétaságot", - elfut küldetése elől. Az engedetlenség bűnét bűnhődés követi: a cethal gyomrában Jónás ráébred: "ki nem akar szenvedni, kétszer szenved az". Az Úr kegyelemben részesíti, másodízben is Ninivébe küldi, hogy megjövendölje a város pusztulását. A megaláztatás tanulsága tehát abban summázható, hogy a szenvedés a prófétai tudás alapja, azaz: az értékőrzést vállaló költőnek beteg gégével is prófétálnia kell. A Jónás könyve művészi erejének, morális hitvallásának az új világkatasztrófa árnyékában máig is érvényes a jelentése.

Forrás: Legeza Ilona könyvismertetői
http://legeza.oszk.hu/

a gólyakalifa

Babits első regénye, amelyben könnyen kimutatható a freudizmus közvetlen hatása. A cím is a témára utal: a mesebeli kalifa gólyává változott és elfelejtette a varázsszót, amivel emberré változhat.

Egy kettéhasadt tudatú fiatalember fantasztikus történetének ürügyén a költő érzéseinek és vágyainak kettősségét példázza: Tábory Elemér kétlelkűsége Babits nyugtalanságának, ellentmondásainak kivetülése.

A regény hősét, Tábory Elemért ismétlődően jelentkező kínzó álmai egy különös, kettős életbe szorítják. Ebben a tudathasadásos állapotban a valóság és a képzelet, a nappal és az éjszaka határai fokozatosan elmosódnak, az álmok követelőbben fonódnak rá a hétköznapok reális világára, nyomasztó hatalmukkal hovatovább az ébrenlét minden óráját beárnyékolva. Családjának büszkesége, Tábory Elemér hol egy kitűnő képességű, gazdag jövőjű úri fiú életét éli, hol egy meggyötört asztalos inasét, hol pedig egy szánnivalóan elnyomott kis írnokét. A két réteg, a reális és az irreális megszámlálhatatlanul sok hiteles ténnyel és történéssel veszi birtokába a fiatalember tudatát, minden váltással újabb és újabb gyötrő szorongásokat támasztva benne. A misztikus befejezést és a regényen végigvonuló fantasztikumot ellensúlyozza az asztalos inas és az írnok életének, munkájának, környezetének nagyon is reális ábrázolása.

A mű a freudi mélylélektan alaptételeire épül, de a kor súlyos társadalmi problémái is visszhangoznak benne. A regény merész szerkezete, tömörsége, szikrázó nyelve maradandó érték.

Forrás: Legeza Ilona könyvismertetői
http://legeza.oszk.hu/