Bachruch Albert, ugyancsak ötvös, a morvaországi Raudnitzból származott és előbb csak pipakupakokat gyártott selmecbányai gyárában készült pipáira, melyeket főleg Bécsbe szállított. 1826-ban Pestre költözött, ahol a Miatyánk utcában nyitott üzletet. Nemcsak ezüstműves munkákat, hanem ékszereket is készített. Az üzletet 1869. fia, Károly vette át, akinek több testvére, akik szintén ötvösök voltak Párizsban telepedtek le.

Bachruch Károly, Budapesten és Párizsban tanult, azután bejárta Angliát, Franciaországot, Hollandiát és Belgiumot, míg végre Pesten atyja üzletét átvéve azt virágzó iparteleppé fejlesztette. Munkáival külföldi kiállításokon számos kitüntetést nyert (1900. Párizs: aranyérem, 1904 St. Louis: Grand prix). Érdemei elismeréséül 1905ben I. Ferenc József a magyar nemességet "királykúti" előnévvel adományozta neki. Az ipartelep a gyári munkákon kívül művészi becsű ötvösműveket is előállított. Legismertebbek: Szent István ezüstszobra (1895, a kalocsai székesegyház tulajdonában); a Budapesti Újságírók Egyesületének Jókai bilikoma (1898); a budai várpalota ezüstjei; a jubileumi történelmi pajzs a bécsi Schatzkammerben; I. Ferenc József király ezüstszobra a császári jubileum alkalmából. Mester: Bachúr, illetve Bocher.