A modern francia regény atyja. Elkezdett, de be nem fejezett jogi tanulmányai és írnokoskodás után az irodalommal kezd foglalkozni. Pályája elején ontja a rémregényeket kevés pénzért, álnéven. Több vállalkozása is kudarcba fullad, eladósodik, mely élete végéig elkíséri. Harmincéves korában írja meg Huhogók című regényét, amely a forradalom napjaiban játszódik. Később, amikor kialakul benne az összefüggő regényciklus gondolata, ebből lesz a nagy sorozat első regénye. Két évvel később — 1831-ben — dönti el, hogy a francia társadalom egészét fogja ábrázolni a forradalomtól a maga koráig. Balzacban megfogalmazódik az a gondolat, hogy habár mindegyik regénynek és elbeszélésnek zárt egésznek kell lennie, mégis valamennyi egyetlen nagy egységként függjön össze, s az alakok az egyik történetből lépjenek át a másikba. Aki itt esetleg csak mellékalak, az egy másik regényben főszemély lehet, vagy akit az olvasó két-három regényből már jól ismer az események előteréből, az egy következőben esetleg éppen csak megjelenik a cselekmény peremén. És ahogy az évek múlnak, a hősök idősödnek, az idősek meghalnak, új nemzedékek születnek. A balzaci életműben számos életutat lehet végigkísérni. Ezek mind merőben különböznek egymástól, de jellemzőek azokra az évtizedekre, amikor a francia tőkésvilág kialakult és megerősödött. A nagy sorozatnak egyelőre nem adott közös címet, később Társadalmi tanulmányoknak akarta elkeresztelni. És csak 1842-ben, amikor az addigra elkészült regények először jelentek meg egységes kiadásban, találta ki az Emberi színjáték címet, mintegy ellentétpárjaként Dante Isteni Színjátékának. Harminchárom éves, még alig ismert író, amikor előbb levelezés útján, majd személyesen is megismerkedik Eveline Hanska grófnővel, egy lengyel arisztokrata feleségével. Ez lesz élete nagy szerelme. Eveline megígéri, hogyha idős férje meghalna, és addigra Balzac világhíres író lesz, akkor hozzámegy feleségül. Ettől kezdve közel húsz évig szenvedélyes hangú levelezésben állnak. Balzac nagy céljai közé tartozik most már a szeretett asszony elérése. Érte is ír, a dicsőségért is ír, a gazdagságért is ír, de ír mindenekelőtt azért, mert belülről feszíti a közlési vágy: elmondani mindent, amit a világról, az emberekről tud.

 Berendezkedik a szakadatlan munkára. Egész éjszaka ír, délelőtt alszik, délután fordul meg társaságokban, ahonnan siet haza az íróasztalához. Munka közben töméntelen feketekávét fogyaszt, rengeteget dohányzik; ha kimozdul hazulról, mértéktelenül eszik, és embertelen mértékben él szeszes italokkal. Gyengébb szervezetű embert sokkal hamarabb leterítene ez az életforma. Balzac azonban hihetetlenül szívós, győzi az élettempót. Van olyan év, amelyben hat regényt is megír. Van olyan regénye, amelyet újra meg újra átdolgoz, amíg végre megelégedett vele. És nem törődik azzal, mit szól a kritika. Nagy vágyakról, nagy akarásokról, nagy sikerekről, nagy bukásokról, nagy kiábrándulásokról ír. Ha a töméntelen történet közül csak a Goriot apót, a César Birotteau-t, az Elveszett illúziókat és az Eugénie Grandet-t írta volna meg, akkor is vele kellene kezdeni a realista regény történetét. Holott még a kisebb elbeszélések között is akad páratlan remekmű. Regényeiben az élet tragikus távlatait tárja fel a társadalmi tények tudományos elemzésével, ahol a szerelem és a pénz hajszolása mindig csalódást okoz. Első sikerét a Le Dernier Chouan című regénye hozta.

Regényciklusait a visszatérő hősök és az író filozófiája fogják össze. Ilyen hatalmas alkotás az Emberi színjáték, melyben a francia polgárság útját igyekezett ábrázolni Balzac a nagy forradalomtól a harmincas évekig. Nyilván tovább is mutatott volna ez az út, ha Balzacnak még néhány esztendő adatik. De egészsége nem bírta tovább. Még életben tartotta a vágy, hogy az övé legyen Eveline. Ez bekövetkezett. Hanska grófnő elözvegyült, Balzac világhíres lett, immár lakását is fényűzően tudta berendezni rég várt házasságához. Akkor elutazott az asszonyért, feleségül vette, és együtt érkeztek haza Párizsba. Idáig bírta. Néhány hét múlva meghalt. A nagy vágyakozás éltette, a beteljesülés megölte. Hanem akkor már a francia irodalom is tudta, hogy kit vesztett benne. Temetésén ott volt az egész irodalmi élet, ott voltak a miniszterek. A gyászbeszédet Victor Hugo mondta. Ebben a beszédben olvashatjuk többek között ezt a jellemzést: „Roppant küzdelmet vívott a modern társadalommal. Ábrándokat tépett szét, reményeket oszlatott el, álarcokat szakított le."