Fiatalkorát a művészi útkeresés és sokféle lehetőség mérlegelése jellemezte. Életre szólóan meghatározó volt gyermekkora, a Marcaliban töltött évek, majd Kaposvárra kerülése, kapcsolata a Rippl-Rónai családdal. A Nagybányán töltött alig két évnyi tanulóidejét a festő-telep atmoszférája inspirálta, mondanivalóját a természet adta élményekből bontotta ki. Mint annyi fiatal művészünk, az első világháborúban ő is katona volt, majd megsebesült. A 20-as évek Európájában, a forrongó művészeti izmusok légkörében dolgozott. Őt is megérintette az absztrakció, a kubista és expresszív művészet hulláma. 1921-ben Bécsbe ment, ahol kapcsolatba került a "Ma" körével. Bécsi tartózkodása idején jelentette meg a 6 lapból álló Grahik-mappát, 50 példányban. Az absztrakt, kubista térszerkesztésű lapok jól mutatják Bernáth stílusát az 1920-as években. 1923-tól 1926-ig Berlinben élt, itt mutatta be absztrakt-expresszionista műveit. Stílusa 1925-től egyre inkább a természetelvűség irányába tolódott. Harminc éves már elmúlt, amikor itthon is megismerték. Meghatározó képeit mutatta be 1928-ban, majd 1930-ban az Ernst Múzeumban. Amellett, hogy felesége, dr. Pártos Alice tizenhárom évig Pöstyénben dolgozott mint orvos (így természetszerűleg Bernáth is megosztotta idejét Pöstyén és Budapest között), számtalan utazást tettek. Ezen barangolások eredményeképp csodálatos művek születtek. Élete eggyé vált festői munkásságával. E mellett tevékeny szerepet vállalt sok, művészettel összefüggő ügyben. Tagja volt a KUT-nak (Képzőművészek Új Társasága) valamint a Nagybányát szellemi örökségül valló Gresham Társaságnak, ahol kiváló művészeink ülték körül az un. Gresham asztalt. Pedagógiai munkásságát a második világháború alatt az Örkényi-Strasser iskolában végezte, és ez időszakban sok segítséget nyújtott művésztársainak az életben maradásra. A háború után, a budapesti Képzőművészeti Főiskolára hívták meg festő-tanárnak. Több mint huszonöt évig sok kitűnő magyar művészt nevelt fel osztályán, ahol tanulni rangot és kitüntetést jelentett a növendékeknek, bár a politikai és társadalmi légkör sokban nehezítette a Mesternek és a művészjelölteknek is a körülményeit. 1948-ban, kilencévi szünet után, újraindította és megszüntetéséig, 1949-ig szerkesztette a Magyar Művészet című művészeti folyóiratot. A festés, a főiskolai nevelő munka mellett az írás, mint alkotás is régóta foglalkoztatta Bernáthot. Érzelmi gazdagsággal, romantikus líraisággal, szenvedélyesen írt. Intellektusa, mély műveltsége, humora, iróniája szövi át életrajzi ihletésű mondanivalóját és véleményét a legkülönbözőbb művészeti kérdésekről. Már a 40-es évektől kezdődően érdekelték a nagy felületekre, közterekre, épületbelsőbe kerülő freskó, secco és panno megoldású alkotások kérdései. Első megvalósult faliképe 1960-ban készült. Megbízatásainál tanítványait is gyakran bevonta, a tervezéstől a kivitelezés legapróbb fázisáig az alkotói folyamatba, többjük modellként is szerepelt e nagylélegzetű munkákon. Egységes életműve átívelt haláláig. Mottója: "Nem a kép tárgya a fontos, hanem a szellemi valóság, amely általa testet öltött".

Forrás: Kratochwill Mimi művészettörténész