Hatalmas, groteszk bronzszobraival, latin-amerikai színektől vibráló, sajátságos arányú képeivel vált ismertté. A Kolumbiában (Medellin) született művész, 4 éves korában elvesztette az édesapját. 1944ben jezsuita iskolában járt, nagybátyja 2 évre elküldi egy matador képző iskolába. 1948ban kezdett el dolgozni, mint illusztrátor. Ekkor, 16 éves korában teszi közzé első alkotását egy kolumbiai napilapban, és ez évben volt első kiállítása is, más művészekkel együtt. 1949-50 között tervezőként dolgozik, majd 1951ben Bogotába költözik. Röviddel megérkezése után itt volt első önálló kiállítása a Leo Matiz Galériában. Egy csoport művésszel rövid időre Barcelonába utazik, majd hamarosan Madridba megy, ahol a San Fernando Akadémián folytatta tanulmányait. 1952ben Bogotára utazott, ahol megnyerte a Columbiai Művészek Szalonjának kilencedik bemutatkozását. 1953ban Párizsba költözött és sok időt töltött a Louvre-ban. 1953-54 között Firenzében élt, ahol tanulmányozta a reneszánsz mesterek munkáit. 

Botero, a legalapvetőbb értelemben vett absztrakt művész, a színek, formák, arányok használatán alapuló intuitív esztétikai gondolkodás tekintetében. Ahogy azt 1956 óta teszi, szobrain és festményein éppúgy, mint rajzain, karikaturisztikus, túlméretezett és aránytalan tárgyakat, figurákat formál. Ma Párizs és New York között ingázva él és dolgozik, és bár egy évben csak egy hónapot tölt Kolumbiában, mégis ő a "legnagyobb élő kolumbiai művész" a művészeti világban. Népszerűségének egyik kulcsa az egyéni kézjegy. Festett, rajzol vagy mintázott figurái mind ugyanolyan sajátosan torzított arányrendszert követnek. Hurkaszerűen zsíros testek és bumfordian gömbölyű formák, naiv, már-már parasztosan kedélyes realizmussal előadva. Mintha Picasso klasszikusan robusztusra rajzolt aktjait a kétszeresükre hizlalták volna. Botero jellegzetesen kövér, realista szobrai az összes világvárosban megfordultak már hosszabb-rövidebb ideig: álltak a firenzei Dávid-szobor társaságában, a velencei Canal Grande partján, a madridi Prado előtt és a Brandenburgi Kapu négyes fogata mellett is. A városvezetők és a turisták szemében a művész népszerűsége töretlen, hiszen a fogyasztói társadalom kövérség kultuszának megértő viccmesterét tisztelik benne. Pedig az 1932-ben született szobrász minden alkalommal elmondja, hogy a korpulens test az öntudatlan művészi formaválasztás eredménye, nem a társadalombírálaté: "A művészt vonzza egy bizonyos forma, anélkül hogy tudná miért. Egy beállítást intuitívan választasz, csak később próbálhatod meg értelmezni vagy akár megindokolni." Sőt, Botero a szépség megszállottja, számára a naturalistán megfestett és megmintázott pufók emberek az esztétikumot jelentik. A kortárs művészet gépezete leplezetlen ellenszenvvel figyeli működését, a népszerű giccsművészet bélyegét sütve a jó kedélyűen mosolygó, hol szépelgő, hol bumfordi erotikát sugárzó figurákra. A sztereotípiát csak az zavarta össze, amikor 2005-ben festett egy sorozatot az Abu Ghraib-i börtön lakóiról. Megkínzott, megalázott foglyok, Botero komikusan kövér stílusában. Olaszországban van egy öntőműhelye, ahol kövér alakokat ábrázoló monumentális szobrai is készülnek, és ami a naiv irányzatot képviseli. "A kolumbiai gyerek, a templomban látja a Madonnák tiszta tökéletességét. Dél-Amerikában a kínaias tökély az eszményien szép öltözködés nagyon fontos része. A latin-amerikai szobrok még a sokszínű spanyol faszobroknál is jobban hasonlítanak a porcelánra. Így az európaiakkal vagy Észak-Amerikaikkal szemben a kolumbiaiak nagyon korán kapcsolatba kerülnek a szépség és a művészet eszméjével. Én azzal a képzettel nőttem fel, hogy a művészet szép. Egész életemben olyan művészetet próbáltam létrehozni, aminek szépsége feltárja a vizuális tökéletesség minden elemét. (…) Ha Párizsban születsz, mondhatjuk, hogy művészetet látsz mindenhol, így mire abba a korba érsz, mikor már magad is művészetet alkotnál, tönkremész – unod a szépséget mint olyat és valami mást akarsz csinálni. Nálam ez egész másképp történt. Nem untam a szépséget, sóvárogtam utána." - mondta Botero egy 1992-es interjúban.

Forrás: Wikipedia