Firenzében tanult. 1519-40 között Rómában működött, közben többször járt Firenzében és Velencében. 1537-ben Franciaországba utazott. Nagyszámú érmet, valamint csatot készített. Kortársaihoz hasonlóan ő sem vonhatta ki magát Michelangelo erős hatása és a részletek manierista kidolgozása alól. 1540-45 között I. Ferenc francia király szolgálatában állt, és érdeklődési körét egyre inkább kiterjesztette a szobrászatra is. A Fontainebleau-i nimfa című bronz félköríves plasztikát a palota bejáratához tervezte. Legnagyratörőbb tervét, egy tizenkét istent és istennőt ábrázoló ezüstszobrot sohasem tudta befejezni, noha a Jupiter 1544-re elkészült. Az ötvös Cellini remek alkotása a Sótartó. Az Itáliában elkezdett és I. Ferenc számára befejezett plasztika a manierista műalkotás iskolapéldája; bonyolult forma, összetett téma és mesteri technika jellemzi. Stílusa már nem tükrözi az akkortájt Fontainebleau-ban dolgozó Primaticcio és Rosso hatását.  Mivel sikkasztás gyanújába keveredett, visszatért Firenzébe és rábeszélte I. Cosimo de Medicit, hogy bízza meg Perszeusz bronzszobrának megmintázásával a Piazza delta Signoria számára. Ezzel kívánt versenyre kelni Donatello korábbi, Judit és Holofernész című alkotásával. A kompozíció a manierizmus tiszta példája, díszes márvány talapzatán négy nagy szobor látható. Eközben Cellini megformázta Cosimo kolosszális, eredetileg részben aranyozott és zománcozott bronz mellszobrát is, amelyet a század legdinamikusabb portréjának tartanak. Bandinelli ösztönzésére márványfaragással is foglalkozni kezdett; több szobra látható a firenzei Museo Nazionaléban, de a legjobban sikerült Feszület a madridi Escorialba került.

1560-ra Cellini népszerűsége csökkent, és ekkor az íráshoz fordult; 1562-ben fejezte be Önéletrajzát, melyet Goethe szabad fordítása tett híressé. 1565-ban pedig az Értekezések az aranyművességről és a szobrászatról című híres művét. Ezeknek köszönhetően minden más reneszánsz művésznél többet tudunk róla és munkásságáról.

Forrás: Studiolo 1.3.1.