Nyughatatlan vérű orvos fia volt. Az apa hol az egyik, hol a másik városban próbálkozott, ezért azután fia minduntalan megszakította iskoláit. Mégis sok mindent összetanult. A kalandos vérű fiatal Cervantesnak sikerült is eljutnia Itáliába, ott szívta magába azt a gúnyolódásra is, komoly bírálatra is hajlamos művészi alapállást, amely beleitta magát áradó mesélőképességébe. Idővel felcsapott katonának. Lepantónál 1571 őszén úgy megsebesül, hogy bal karja mindörökre béna marad. Később fogságba kerül, és öt évig sanyarú sorsú rabszolga, amíg végre hazaevickél. Most már szeretne békességben élni. Ez időben már költő, akinek a verseiről sokaknak jó véleménye is van. De költészetből nem lehet megélni, ezért Cervantes felcsap drámaírónak. Amihez nyúl, annak hamarosan mestere lesz. Számos komoly hangú színjátéka közül a "Numantia ostromának" színjátéka máig a nagy spanyol nemzeti drámák közé tartozik; A csodaszínpad című közjátéka (egyfelvonásos vígjáték) a világirodalom egyik legjobb bohózata. De írt elbeszélő költeményt is, versei különböző gyűjteményekben jelennek meg. Csak éppen megélni nem tud mindebből.

Vállalja tehát a keserves civil pályát, és felcsap adóvégrehajtónak. Itt azonban olyan elszámolási bajai támadnak, hogy két ízben is börtönbe csukják. Második börtönidejében kezdi írni a Don Quijotét. Ezzel azután végre sikere van. Ha kezdetben becsmérlik is, mint lovagponyvát, egyre többen olvassák, és újra meg újra kiadják. Azután már nem is szidják. Sőt akad, aki a szerző tudtán kívül folytatja. Ez az irodalmi kalózkodás készteti, hogy ő maga folytassa és fejezze be, vigye el a történetet a hős haláláig, ahonnan tovább már nem folytatható. De a két kötet között írja kitűnő novelláit, amelyek a Példás elbeszélések című kötetben jelennek meg. Ennek a műfajnak is bravúros mestere. Realitás és képzelet szövődik izgalmasan, fordulatosan, elbájolóan a Cervantes-novellákban, példát adva a sokkal későbbi elbeszélők számára. Ez a kötet az összekötő híd Boccaccio és a 19. század nagy novellistái között.