A latin próza mestere, az antik retorika és filozófia egyetlen rendszerezője latin nyelven. A lovagok rendjébe felemelkedett plebejus családból származott. Alapos filozófiai és retorikai képzés után fokozatosan emelkedett a politikai ranglétrán, s már Kr.e. 63-ban consul volt. Elnyomta Catilina összeesküvését, és megkapta a „haza atyja” címet. A triumvirátus (Pompeius, Crassus, Caesar) elfordult tőle, és száműzetésbe kényszerítették. Megpróbálta Octavianust Antonius ellen fordítani, de a két ellenfél kibékült, és Cicerót törvényen kívülivé nyilvánították és megölették. Nagy tehetsége ellenére gyenge jellemű, nagyravágyó, érzékeny és hiú, bár gyöngéd férj és apa volt.

A szónoklat: a szerkesztés, stílus és előadás páratlan mestere. 58 beszéde közül a leghíresebbek a Verres, Catilina és Antonius ellen mondott beszédei. Szónoki és ügyvédi sikereit nem annyira éles logikájával, mint inkább eleven elbeszélő művészetével, tiszta és választékos nyelvével, lendületes körmondataival és finom jellemzéseivel aratta. Elméleti retorikai tanulmányai (A szónokról, De oratore libri; Brútusz vagy a híres szónokokról, Brutus de claris oratoribus) görög minták alapján készültek. Öccséhez, Quitushoz és Atticushoz írott leveleit a nyilvánosságnak szánta, melyek kortörténeti értéke igen nagy. Filozófiai munkái a görög filozófiai rendszereket akarták bemutatni és a görög metafizikát és erkölcsöt meghonosítani a latin irodalomban: A legfőbb jóról és rosszról, Tusculumi beszélgetések, Az istenség lényegéről, A kötelességről.

Forrás: Barangolás a stílusok világában