Apja jómódú malomtulajdonos volt. Constable már fiatalon igen fogékonynak mutatkozott szülőhelyének természeti szépségei iránt. "Gondtalan gyermekkorom - írta később, - egyet jelent a Stour partján látottakkal. Azok a tájak tettek engem festővé, és hálás vagyok nekik ezért." Érdeklődése a festészet és a rajzolás iránt korán megmutatkozott. Egy ideig apja malmában dolgozott, majd Londonba ment, ahol 1799-ben a tájképfestő Joseph Farington ösztönzésére beiratkozott a Royal Academy Schoolsba. Beaumont, Smith és Farington révén megismerkedett az európai tájképfestészet hagyományaival, elsősorban Claude Lorrain és a 17. századi holland festők műveivel. Már ekkor eltökélte, hogy szülőföldjének, a Stour völgyének tájképét saját, közvetlen és kötetlen stílusában festi meg. 1802-ben, amikor első alkotását kiállította az akadémián, így írt barátjának, Dunthorne-nak: "Az elmúlt két évben képek után talpaltam és másodkézből kerestem az igazságot... Alapos tanulmányokat fogok végezni a természetről... A természet festőjének is megvan a maga helye." Később számos portrét festett. Ezen a téren akkor számíthatott igazi sikerre, ha bensőséges kapcsolatba került modelljével, amint azt menyasszonyáról, Maria Bicknellről készült arcképén láthatjuk. Művészi fejlődése kezdetben lassú volt; a Peak Districten 1801-ben és a Lake Districten 1806-ban tett tanulmányútja során felismerte, hogy a kies vidékek és a hegyvidék nem vonzza igazán, ezért többé ilyen utakra nem is vállalkozott. Közvetlenül és pontosan akarta ábrázolni a természetet, amint arról a rajzok mellé írt jegyzetei is tanúskodnak. Feljegyezte a napszakot, az időjárási viszonyokat és az egyéb hasznos tudnivalókat. Képeit azonban még Claude Lorrain kissé merev stílusában komponálta meg, akit mindig is csodált. Nagyjából ez idő tájt kezdte el intenzívebben kutatni a suffolki otthonát körülvevő táj ábrázolásának lehetőségeit; a szabadban kis olajvázlatokat készítve ragyogó, változatos színekkel kísérletezett, pontosan meg akarta ragadni az atmoszferikus és a fényhatásokat. Kisméretű ceruzatanulmányai különösen az 1813-14 között keletkezett vázlatkönyvéből ismertek. Észrevételeit azonnal, ragyogó megfigyelőképességgel rögzítette is; nemcsak a lombkorona részleteit, a mezőgazdasági gépeket, a dolgozó és a pihenő embereket örökítette meg, hanem minden olyan motívumot, amelyet később fel tudott használni képein. Ezeket a szabadtéri olaj- és ceruzavázlatokat főleg előkészítő munkáknak szánta a műtermében megfestett végleges változatokhoz, amelyeket azután évenként kiállított az akadémián. Valószínűleg egyedi eset volt, hogy Csónakkészítés a Flatford-malom mellett című képét teljes egészében a szabadban festette meg. Hosszú és problémáktól sem mentes udvarlás után 1816-ban feleségül vette Maria Bicknellt, 1820-ban pedig London Hampstead nevű kerületében telepedett le. 1819-ben a királyi akadémia társtagjává választották. Ebben az évben tette közkinccsé tanulmányainak eredményeit és kibontakozott tehetségét A fehér ló című festményében. Az kép első tagja volt egy hat nagy vászonból álló sorozatnak, amely a Stour folyó mentén zajló mindennapi életet és munkát jelenítette meg. A korábban festett Flatfordi malom a Stour folyón című képpel együtt ezzel a művel is a tájképfestészet rangját akarta emelni az akadémián. A sorozat leghíresebb darabja A szénásszekér, amelyet az akadémián az egyszerű Tájkép: dél címmel állított ki. Az alkotás nemcsak a zöldellő, napfényes angol nyári táj, hanem a teljes harmónia és nyugalom megjelenítése is. Az embert környezetével tökéletesen eggyé válva látjuk; ez az ábrázolásmód a romantikának ember és természet viszonyáról vallott felfogását tükrözi. A szénásszekér és néhány más nagyobb műve esetében Constable a végleges változattal azonos méretű olajvázlatot készített. Ez a gyakorlat, ahogyan az 1820-as években kiállított munkái is tanúsítják, kétségkívül nagyobb technikai szabadságot biztosított számára: az ecset mellett a festőkést is használta a festék felvitelére, a ragyogó felület kialakításához pedig előszeretettel alkalmazta a foltokban felvitt fehéret. 1825-ben, amikor a nagy sorozat utolsó darabját (Ugró ló) festette, nem tudta eldönteni, hogy a kész festményt vagy az előkészítő vázlatot küldje be az akadémiai kiállításra. A könnyed, gyors ecsetkezeléssel festett két mű csaknem teljesen azonosra sikerült. Constable érett munkáit mindig áthatja alkotójuknak a természet szépségeibe vetett meggyőző hite; egy ízben kijelentette, hogy "korlátok közé szorított és elvont művészete megtalálható minden sövényben és minden gyalogúton". 1821-ben így írt barátjának, John Fishernek: "régi, rothadt deszkák, nyálkás póznák, téglafalak - szeretem őket... amíg csak dolgozom, örökké ezeket a dolgokat fogom festeni." Noha Constable keveset utazott Angliában, a Suffolkon kívüli tájak és helyek festői témaként ugyancsak fontosak voltak számára. Ott volt például Salisbury, ahol 1811-ben járt először. Itt találkozott John Fisherrel, akivel életre szóló barátságot kötött és akinek apósa, Salisbury püspöke, megbízta a katedrális megfestésével. Azután ott volt még Brighton, ahová először felesége gyenge egészségi állapota miatt ment a családjával 1824-ben, és ahol több vidám és eleven tengerparti jelenetet festett. 1829-ben végre, igaz, kissé megkésve, a királyi akadémia teljes jogú tagjává választották. Késői évei ennek ellenére boldogtalanul teltek. 1828-ban elhalálozott felesége hét gyermekkel hagyta magára, majd négy évvel később meghalt barátja, Fisher is. Ezekből a csapásokból sohasem tudott teljesen felépülni. Visszatérő komor hangulatait képeinek viharos atmoszférája és nyugtalan ecsetkezelése tükrözi. Az 1830-as években keletkezett művein kevésbé koncentrált a jelenet gondos, naturalisztikus megjelenítésére, inkább a pillanatnyi fények és az atmoszféra megörökítésére, az égre, a növényzetre, és a vízre gyakorolt hatásuk megfestésére törekedett. Ez a kifejezőerő késői szabadtérben festett akvarell-vázlatain (ezt a technikát ezekben az években egyre gyakrabban alkalmazta) és aprólékosan kidolgozott olajfestményein, például utolsó nagy suffolki képén (Tanya a völgyben) figyelhető meg. Késői művei közül talán a Stonehenge című akvarell a legnyugtalanabb és legromantikusabb: a téma titokzatos hangulatát a kettős szivárvány és a baljós égbolt nyugtalanító jelenléte fokozza. Constable művészete, Turneréhez hasonlóan, annyira eredeti volt, hogy csak kevés követője akadt az angol művészek között. Festményeit azonban széles körben másolták és hamisították. Noha ő maga sohasem utazott külföldre, munkásságát jól ismerték Franciaországban. Számos művét állították ki és adták el Párizsban, A szénásszekér pedig az 1824-es Salon aranyérmét is elnyerte.

Forrás: Akadémia 1.0.1.