A festmény egy 1323-ban megtörtént eseményt idéz fel: a templom jótevőjét, Orgaz grófot búcsúztató gyászszertartást. A hagyomány szerint a csodás módon megjelent Szent Ágoston és Szent István helyezte a holttestet a sírba. A csoda valóságos voltát olyan naturalisztikusan megfestett részletek fejezik ki, mint a gróf aranyozott páncélja, a pap áttetsző karinge és egy sor toledói kortárs képmása. Miután a holttestet befogadta a sír (ezt egy eredetileg a vászon alatt elhelyezett, de azóta elveszett freskó ábrázolta), egy angyal veszi karjaiba a nagyúr - anyagtalanul, gyermekként megjelenített - lelkét, és lendületes fordulattal emeli fel "a nyitott mennyei glória" felé. Az égi jelenetet látomásszerűvé teszi a hangsúlyozottan nyújtott formák, az absztrakt alakú felhők és a Krisztusból kiáradó vakító fény. Krisztus nem a fizikai szépség és erő megtestesülése már, mint az Espolión volt, hanem sugárzó fényforrás. Az isteni látomás befolyását fokozza a valóságos fény is, amely a festmény fölötti ablakból ömlik végig a képen.