"Néhányan azt állítják, a házak falakból állnak. Szerintem ablakokból." Bécs, Kegelgasse 36-38. Legtöbbünk számára először semmit sem mond ez a cím. De ha azt mondom, Hundertwasser-ház, máris mindenki előtt megjelenik a tarka homlokzatú, kacskaringós díszítésekkel megrakott, különleges épület képe. Albumok lapjairól vagy személyes benyomások révén mindenkire mély hatást gyakorolnak a modern osztrák építészet ezen egyedi, minden mástól jól megkülönböztethető alkotásai, így nem meglepő, hogy Friedensreich Hundertwasser talán a legismertebb osztrák művésze a 20. századnak.

1928. december 15-én született Bécsben Friedrich Stowasser néven. A második világháború után, amelyet zsidó édesanyjával a legnehezebb körülmények között vészelt át, 1948-ban beiratkozott a bécsi képzőművészeti akadémiára. Három hónappal később megszakította tanulmányait, egy évvel később pedig felvette a Hundertwasser művésznevet. 1951-ben felvették az Art Club Wien tagjai közé. Két évvel később festette első spirálját, amely a művész márkajelzésévé vált. Az egyenes vonallal, mint "az ördög eszközével" a spirált állította szembe. Munkáiból kiállításokat rendeztek szerte a világban (Tokió, Hong Kong, Fokváros, Pretoria, Rio de Janeiro, Brasilia, Sao Paolo és Caracas). Az azonosság és egyformaság elutasításában odáig ment, hogy mindig két különböző zoknit viselt. Első kiállítása 1952-ben nyílt meg Bécsben. Közben egyre fokozottabban fordult érdeklődése az építészet felé. Az ötvenes évek végére kidolgozta e tárgyban koncepcióját, amelynek kiáltványszerű formában adott hangot, és amelyben fellép a pusztán a hideg ésszerűségen alapuló, elembertelenedő, funkcionális építészet ellen. 1962-ben igen nagy sikerű tárlata nyílt a Velencei Biennálén. Ausztria határain kívül is egyre növekvő ismertségre és elismertségre tett szert; mind Nyugat-Európa, mind az Egyesült Államok nyilvánossága élénk érdeklődéssel vette körül képzőművészeti-építészeti kezdeményezéseit, megmozdulásait; a neoavantgárd mozgalmak idején happeningek résztvevőjeként is gyakran szerepelt. Mindezek mellett még külön is kiemelhetjük aktív környezetvédői (tervezői és szervezői) tevékenységét, amelyet építészeti megnyilvánulásaival szorosan összekapcsolva 2000. február 19-én bekövetkezett haláláig végzett. A második hazájának tekintett Új-Zélandon nyer végső nyugalmat.

A közreműködésével készült épületeket könnyen felismerjük nagyon is egyéni jegyeiről, elemeiről, vagyis az igen jellegzetes díszítőstílusról. Élénk, mély erejű, életteli színek kavalkádja; a természeti formákéval rokon, szabálytalanul burjánzó alakzatok; tarka, girbegurba oszlopok; kupolák; egy-egy csipetnyi humor a legváratlanabb helyeken is; egy-egy szellemes, ötletes megoldás a legapróbb részletekben is – nos igen: ez mind-mind sajátja Hundertwasser épületeinek. Ám azt kell meglátnunk, hogy a megjelenő stílusjegyek mégsem csupán a váratlanság, a meghökkentés céljából születtek, hiszen többről van itt szó: az építészet határterületein járunk,– azaz hogyan válhatna valósággá az egyszerre ember- és természetközpontú építészet. Hundertwasser számára talán mindvégig az lehetett a leghangsúlyosabb kérdés, hogyan élhetne harmonikusan együtt az ember és élő, eleven környezete. Festett papírra, vászonra, fára, kőre. Saját bevallása szerint az organikus festészetet művelte. A művész üdvözlő kártyákat, képeslapokat, posztereket, poharakat, selyemkendőket, könyveket is tervezett. Szívelégtelenségben hunyt el, a Queen Elisabeth 2 utasszállító hajó fedélzetén, éppen Új-Zélandról utazott vissza hazájába. A művészt végső akaratának megfelelően Új-zélandi birtokán a "boldog halottak kertjében, ökológiai temetés keretében" helyezik végső nyugalomra.