SZÉP ÚJ VILÁG

Ford után 632-ben járunk azaz valamikor e jövő évezred derekán, egy minden ízében "tökéletesen" megtervezett és megszervezett társadalomban. A magas fokú gépesítésnek csak az szab határt, hogy az embereknek nem tesz jót a túl sok szabad idő (azért tartják fenn például a mezőgazdaságot, mert munkaidő igényes, az élelmiszereket különben szintetikusan is elő tudnák állítani), az égen helikopterek és menetrendszerű rakétajáratok röpködnek, az embereknek nagyszerű szórakozásokban van részük, ott a televízió, a "tapi" (a színes, hangos, szélesvásznú, illatos és taktilis ingereket is közvetítő film), a korlátlan szabad szerelem, a szabadtéri szupersportok. A munkájával mindenki meg van elégedve - az emberiség, a történelemben először boldog s ha mégse egészen, ott van a "szóma", a tökéletes kábítószer, az idegcsillapító és az alkohol csodálatos pótléka, azok minden káros hatása nélkül.

Az össznépi boldogság az emberi tényező megtervezésén alapul: nemcsak hogy futószalagon állítják elő az öt kasztba osztott emberutánpótlást (az alacsonyabb kasztok tagjait eleve csökkentett szellemi képességekkel, "bokanovszkizált", mai szóval: klónozott sok-sok egypetéjű ikerből, akik egymás ideális munkatársai a lélektelen gyári munkában), hanem csecsenő koruktól hipnopédiával (alva tanulással) kondicionálják őket a fennálló állapotok igenlésére, minden kellemetlenség (öregedés, halál) elfelejtésére, a társadalmilag hasznos és helyes álláspontok elfogadására. Ebben a társadalomban nincsenek többé konfliktusok, ezért persze nincs helye többé sem a régi értelemben vett vallásnak, sem a művészetnek, de még a mélyebb emberi érzéseknek sem.

Ebbe a "szép, új világba" csöppen bele John, egy hagyományos törzsi társadalomban, indián rezervátumban született "vadember", hóna alatt Shakespeare összes műveivel. A kezdeti ámuldozás után John gyorsan kiábrándul, előbb szembeszegül, majd kivonul az elidegenedett társadalomból, de a konfrontáció kimenetele nem lehet kétséges: az őszinte, mély emberi érzéseknek és az igazi művészetnek nincs semmi keresnivalójuk, és nem is segíthetnek az egyénen, ezért John öngyilkosságba menekül.

Az 1932-ben íródott, világsikerű regényt ellenutópiának szokták nevezni, pedig írója alkalmasint szatírának szánta. A sci-fi apparátus meg a mulatságos ötletek és versikék (különösen a régi, torzító magyar fordításban) elfedték a mű alapvető keserű kiábrándultságát, amely mögött ott van az első világháború csúf emléke, a gazdasági világválság, a hagyományos értékek devalválódása miatti nosztalgia, és ott vannak a nagyon is valós félelmek: az elgépiesedett, elidegenedett világ, a társadalom általános manipulálása, a kommercializálódott tömegkultúra, és talán mindenek fölött a fasizmus fenyegető árnya. Huxley kétségkívül konzervatív gondolkodó volt, de sötét éleslátását sok mindenben nehéz kétségbe vonni.

(részlet)

"A tényleges boldogság mindig ocsmánynak tűnik, összehasonlítva a nyomorúságot túlkompenzáló előnyökkel. És persze a stabilitás közel sem olyan látványos, mint az instabilitás. És a megelégedettségnek nincs semmi olyan vonzereje, mint a balszerencse elleni kemény küzdelemnek; nincs benne a kísértéssel folytatott harc festőisége, sem a szenvedély és kétely végzetes győzelmével nem érhet fel. A boldogság sohasem nagyszerű." 

MOKSHA - A TUDAT HATÁRAI

A Moksha szanszkrit szó. Fölszabadítást és fölszabadulást jelent. Ez a kötet Huxley látomásos és profetikus írásainak gyűjteménye. 1953 májusában, felesége és orvos-barátja társaságában Aldous Huxley bevett négytized gramm meszkalint. Az ezt követő misztikus és transzcendens állapot az emberi tudat mélyebb tartományait kutató kísérletek folytatására késztette. Az elsősorban a Szép új világ írójaként ismert szerző ebben a művében egy ősi indián drog, a meszkalin hatását írja le saját tapasztalatai alapján. Az ember nem mondhat le a "Mesterséges Édenről" - vallja a szerző, mert az élet vagy fájdalommal teli, vagy monoton, szegényes és korlátolt, így szükség van azokra a pillanatokra, amikor túlléphetünk a mindennapokon. Az egzisztencialista filozófiával kacérkodó gondolata - "Sajátos természeténél fogva minden testtel bíró lélek arra ítéltetett, hogy szenvedése és boldogsága magányos legyen" - arra a felismerésre készteti, hogy valójában megérthetetlen a másik ember. Szimbólumok és egyéb közvetítő eszközök által eljuthatunk bizonyos ismeretekhez, de csak a velünk azonos kategóriába tartozó emberekkel kapcsolatban. De "hogyan tudhatná meg egy ép elméjű ember azt, hogy valójában milyen érzés is őrültnek lenni?" De nem csak az őrültek világa marad ismeretlen számunkra, a mindennapi ember a maga szimbólumaival soha nem fog közel kerülni egy zenei tehetség, egy művész lelkéhez. Ezt a hiányt pótolhatja a drog: "mindig is lehetségesnek tűnt számomra - megfelelő hallucinogén bevétele révén - hétköznapi tudatállapotom olyan mértékű megváltoztatása, hogy belülről legyek képes megérteni, miről beszél a látnok, a médium vagy éppenséggel a misztikus". Különösen foglalkoztatja a szerzőt a skizofrén, ez a "többlelkű" személy, s úgy érezte, a drog hatására ezt is megközelítette: "Ekkor hirtelen megsejtettem, milyen is lehet őrültnek lenni." Huxley e kísérletével tulajdonképpen azt szerette volna bizonyítani, hogy létezik olyan hallucinogén, aminek nincsenek káros hatásai, és amivel időnként ki lehet lépni az elviselhetetlen, monoton emberi lét hétköznapjaiból, hogy feltöltődve tovább tudjunk élni. "Az ember azon igénye, hogy kibírhatatlan személyiségéből, valamint visszataszító környezetéből valamilyen mesterséges szer segítségével szakadjon ki, kétségtelenül fenn fog maradni." Mindehhez "egy új gyógyszerre van szükség, amely segíti és gyámolítja szenvedő fajunkat anélkül, hogy hosszabb távon többet ártana, mint amennyit rövid távon használ". A keleti filozófiákhoz is közel került szerző ezzel a módszerrel szeretné elérni, hogy képessé tegyük magunkat - ha csak rövid időre is - arra, "hogy elforduljunk a pusztán szimbolikus szócsépléstől a tényleges és lényeggel bíró Tény felé", mert egy-egy ilyen "utazás" után kicsit nemesedik az ember, mert "aki visszatér a Falba vágott Kapun keresztül, soha nem lesz ugyanolyan, mint előtte. Bölcsebb lesz". A manapság annyira divatos boldogságkereső kiadványokkal szemben a szerző nem a verbális önszuggesztióra ösztönöz, hanem - még ha sajátos eszközzel is - olyan belső békére, amivel könnyebb elviselni mindennapjainkat. - Irodalmi értékei, gondolati gazdagsága okán elsősorban felnőtt olvasók figyelmére számíthat.

A lángész és az istennő

Az angol társasági élet ürességét, erkölcstelenségét gúnyolja az 1926-ban megjelent válogatásban. Hősei az úri középosztály tagjai, akiket vagyonuk megkímélt a munka terhétől, akiknek fő gondjuk, hogy életüknek valamiféle értelmet találjanak, vagy legalábbis erről beszélgessenek. A mű magyarul 1964-ben jelent meg, Birkás Endre fordításában.

(részletek)

 Nem tudom mi a rosszabb? Ha az ember haldoklik, vagy ha haldokolni lát valakit, akit szeret?

Hogyan reagál az ember arra a kilátásra, hogy meg fog halni? Ha már elege van a betegségből, akármilyen mohón küzd is különben az életért, eljut egy bizonyos pontig, amikor énjének egy része már egyáltalán nem bánná, ha meghalna.

Akit a vízbefúlástól mentenek meg, csak a megmentőjére emlékszik, a parton álló nézőkre nem.

... az egyetlen dolog, amit a jövőről tudunk az, hogy nem tudjuk, mi fog történni.

Akármilyen furcsa: a valóságot mindig azok az irodalmi művek közelítik meg a legjobban, amelyeket a legkevésbé tartunk valószerűnek.