Chronicon Hungaricum

Részlet Kézai krónikájának 15. századi codexéből. A codex eredetije a bécsi udvari könyvtárban

Kézai Simon Chronicon Hungaricum című műve időrendben a második fennmaradt magyar történeti mű. Kézai Simon mester a királynak ajánlott (Horányinál III. László szerepel!) művét, saját vallomása szerint, olasz, francia és német krónikákból szedegette össze, de ezeknél sokkal szabadabban használta a magyar krónikákat. Elkészültét azért teszik 1282-1285 közé, mert a hód tavi csata (1282) még megemlíttetik benne, az 1285. évi tatárbetörés azonban már nem. A krónika maga négy főrészre oszlik: Előbeszéd-re; a négy könyvből álló Első könyv-re (a hunok történetei eredetüktől Attila haláláig és birodalmuk felbomlásáig); a Második könyv-re (a magyarok története bejövetelüktől 1282-ig); végezetül, pedig a Függelék-re. Kézai egyetlen középkori kézirata sem maradt korunkra, a ma ismertek csak másolatok. A 18. században volt a krónikának két hártyára írott kódexe, egyik példánya Kosa Jenő ferencrendi szerzetes birtokában, másik az Eszterházy család kismartoni könyvtárában. A krónika aukciónkon szereplő első kiadása a Kosa-féle kódexből, Horányi Elek gondozásában jelent meg. Fűzve, korabeli borítóban, körülvágatlan, jó példány.

A mű a hunok és a magyarok történetét beszéli el, ezért szokták a Gesta Hunnorum et Hungarorum (A hunok és magyarok viselt dolgai) címen is emlegetni. Megtaláljuk benne a csodaszarvas történetét, valamint a hun–magyar rokonság leírását. Kézai a hunokkal hozza kapcsolatba a székelyeket is, s azt írja, hogy az Attila halála után kitört testvérháborúban vereséget szenvedtek, s Csigla mezején várakoztak Árpádnak és népének megérkezéséig. Szintén Kézai gestájából ismerjük a turulmadár nevét (quae Hungarice turul dicitur).

Forrás: A Wikipédiából, a szabad lexikonból

Részletek (eredeti helyesírás)

Minthogy erősen szíveteken fekszik, hogy a magyarok tetteit ismerjétek, s azt én igazán tudom, gondoskodtam, hogy azon nemzet történeteit mellyek különbféle irományokban Olasz-, Franczia- és Németországban szerteszét vannak szórva, egy kötetbe szerkesszem, nem követve Orosiust, ki Ottó császár kedvét keresve, kinek a magyarok különböző csatáikban sok zavart okoztak, könyveiben sokat hamisan koholva azt állította, hogy a magyarok lator ördögöktől származtak.
... Ugyanő ott is eléggé túl ment az igazságon, a hol a magyarok harczainak csak szerencsétlen kimeneteleiről látszik emlékezni, a szerencséseket pedig hallgatással mellőzi, mi nyilván való gyűlöletét világosan mutatja. A valóságot akarván tehát követni, úgy szerencsétlen mint szerencsés harczaikat beigtatom s meg fogom írni az említett nemzet eredetét, és hogy hol laktak, hány országot foglaltak, s hányszor változtatták lakhelyöket: azonban annak segélyével és kegyelmének eszközlésével, ki mind annak, mi a hold köre alatt és azon túl e teremtett világon él, teremtő, megtartó és megváltó istene, kinek legyen tisztesség és dicsőség mind örökkön örökké.

Vége az élőbeszédnek.
Kezdődnek a húnok tettei.

2.§. A húnok bejöveteléről.

A száznyolc nemzetségből osztán kiválogatták a hadra erős férfiakat, mindegyikből tízezer fegyverest szedvén, s a többit Scythiában hagyván, hogy országukat az ellenségtől őrizzék. S emelt zászlókkal megindulván a besenyők és fehér kúnok földén átvonulának; azután Susdaliába, Ruthéniába és a fekete kúnok földére nyomulván, végre minden kár nélkül, az említett népek ellenére, a Tisza vizéig jutának. Melly tartományt körültekintvén az egész községnek tetszett, hogy ne menjenek tovább barmaikkal és cselédeikkel; mert feleségeikkel, sátraikkal és szekerekkel szállottak vala ki országukból.

II. könyv, I. fejezet, 1.§. Bevezetés

Miután tehát előadtuk a húnok eredetét, szerencsés és szerencsétlen harczaikat, s hányszor változtatták lakhelyeiket, most nézzük, mikor tértek vissza ismét Pannoniába. Kik voltak a visszatérők kapitányai s mennyi volt fegyvereseik száma jelen munkába igtatni méltónak tartottam.

2.§. A magyarok bejöveteléről s hét kapitányáról

Midőn Német- és Olaszországon a sváb Ottó, Franciaországon Lajos király, Lothár fia, uralkodott, Görögországot pedig Antonius Durus, Theodorus fia, kormányozta, Jézus Krisztus születésének nyolcszázhetvenkettedik esztendejében jővén be ismét a húnok vagy magyarok Pannoniába, átkelének a besenyők, a fejér kúnok országain és Kió városán, s aztán az Ung nevezetű folyónál szállának meg, hol várat építenek, melly folyótól nevezték őket a nyúgoti nemzetek hungar-oknak. S miután ezen kívűl még más hat várat is alapítottak, egy ideig azon vidéken maradának. Végre miután Szvatoplugot, mint föntebb elbeszéltük, megölték, hét seregre oszlának, ugy hogy mind egyik seregnek a századosokon és tizedeseken kívül egy egy kapitánya legyen, kinek mint vezérnek egy szívvel lélekkel szót fogadjanak és engedelmeskedjenek. Vala pedig mindegyik seregben harmnczezer fegyveres vitéz a tizedeseken és századosokon kívül.

3.§. A magyarok átkeléséről a Dunán.

Megindulván tehát emelt zászlók alatt feleségeikkel, gyermekeikkel és barmaikkal, a Dunán Pest-nél és a szobi réven átkelének, hol egy várat a Duna körül, mellyben gyűltek volt össze Szvatoplug katonái, kik futással menekültek, midőn urok elveszett vala, megvívának, mellyben egyebek közt Marót bizonyos igen agg atyjafiát megölvén, mai napig is mesélve azt állítják, hogy az maga Marót volt.

II. fejezet, 2. és 3. §.

S miután Péter uralkodni kezdett, a királyi méltóság minden szelídségét levetkezé, és német dühösséggel tombolva az ország nemeseit megveti vala, az ország javait a németekkel és olaszokkal fönnhéjázva és telhetetlen szívvel falván. Az erősségeket, várakat, és az ország minden méltóságát a magyaroktól elszedvén németeknek és olaszoknak osztja vala. ...
... Tehát Péter uralkodásának harmadik esztendejében az ország nagyai és nemesei a püspökök tanácsára egybe gyülekezének Péter ellen, szorgosan keresve, ha valakit találhatnának a királyi nemből, ki alkalmas lenne az országot kormányozni s őket Péter zsarnokságától hatalmasan megszabadítani. S minthogy az országban illyet semmi módon nem találhattak, magok közzül egy Aba nevezetű ispánt, szent István király húgának férjét tették királyukká. ...

III. fejezet, 1. és 3. §.

... E közben pedig Péter király a magyarokat előbbi sanyargatással kezdé terhelni. Akkor Csanádon mind egybejövének s tanácsot tartván köz értelemmel Szár László fiaiért küldenek, hogy jöjenek vissza az országba.
... A három testvért osztán, a mint Fejérvár városába bementek, valamennyi püspök, nemes és az egész nép igen nagy dicsőséggel fogadá. S Andrást, mint idősebbet, az ország trónjára emelik. ...

Csaba királyfi
Kézai Simon krónikája és egy székelyföldi népmonda nyomán

Amikor Attila, a világverő hun király meghalt, a nyugati népek még jobban reszkettek, mert a fiaitól kezdtek félni. Attilának annyi fia volt, hogy meg se lehetett őket számlálni. Mindenki azt hitte, hogy utána az egyik fia fog uralkodni.

De a ravasz német fejedelmek, különösen Veronai Detre és társai addig ármánykodtak, míg Attila fiait egymás ellen nem fordították. A német fejedelmek Aladár pártjára álltak, mert ő Krimhilda német fejedelemasszonytól származott, de a hunok Csabát pártolták, aki a görög császár leányának fia volt. Mindkét fiú uralkodni kezdett, - végül a kard döntött közöttük. Az első ütközetben Csaba győzött. Ekkor Aladár nagy sereget gyűjtött, és Csaba népét Szikambria közelében megtámadta. Két álló hétig folyt a küzdelem. Végül Csaba seregét úgy legyőzték és szétszórták, hogy Attila fiaiból és a hunokból csak nagyon kevesen maradtak meg. De ebben a csatában, amelyet a hunok Krimhilda csatájának neveztek, rengeteg német vér is elfolyt. Ha a németek nem szégyellnék, és őszintén szólnának róla, elmondhatnák, hogy a Dunából több napon át sem ember, sem állat vizet nem ihatott, mert a folyó Szikambriától egészen Potenciána városáig kiáradt a vértől.

Csaba vezér elmenekült a csatából és tizenötezer hun vitézzel Görögországba vonult. De nem maradt ott sokáig hanem visszatért rokonaihoz, atyjának népéhez Szittyaországba. Háromezer vitéz vált ki Csaba seregéből, s telepedett le a mai Székelyföldön és ők attól fogva magukat nem hunoknak, hanem székelyeknek nevezték. De mielőtt Csaba visszaindult, megesküdtek mind Isten szabad ege alatt, hogy ha a székelyeket ellenség támadná, visszatérnek még a világ végéről is -így szól a monda. A székelyek a hunok utódai, származásuk, szigorú szokásaik tekintetében nagyon eltérnek a magyaroktól. A székelyek még nem felejtették el a szittya betűket, hanem botokra felvésve ezeket szívesen használják. (lásd: székely rovásírás)

Telt-múlt az idő, sírba szállottak a hun vitézek és már az unokáik hordták a fegyvert, amikor a szomszédos népek nagy sereggel támadtak a székelyekre. Késő éjszakáig folyt a harc, és már-már elveszett a székelység, amikor csoda történt. Az égboltozat Tejútján, amelyet Hadak Útjának neveznek, egy lovas csapat jelent meg. A csapat élén Csaba királyfi vágtatott, aki a holtak szellemét új csatára vezette. Az égből leszállt csapat az ellenséget elsöpörte, aztán a hadak útján némán visszatért a magas égbe.

A székelyek pedig híven őrizték az erdélyi határt, s ez a maroknyi nép századokon át erős hittel várta a magyar testvérek bejövetelét.

Amikor meghallották, hogy a magyarok Szittyaországból elindultak, és Pannóniában akarnak letelepedni, nagy örömmel elébük siettek. A találkozásnak a magyar honfoglalók is megörültek és ma is él a hagyomány a magyar nép lelkében, hogy Attila földjét, Attila örökét foglalták vissza. Erdély őrzése pedig azóta is székelyekre hárul. 

Történt egyszer, hogy Hunor és Magor vadászat közben messze elkalandoztak, és már a Meotisz mocsarai között bolyongtak. Ekkor hirtelen egy szarvas bukkant fel előttük, ők pedig mindjárt üldözőbe vették. Futott a szarvas, majd nagy hirtelen nyom nélkül elenyészett a vadászok szeme elől. Sokáig keresték, de sehogy sem tudták megtalálni.

Ahogy a szarvast keresték, az egész mocsaras helyet bejárták, és barmok legeltetésére alkalmas helyet találtak. Ezután atyjukhoz visszatértek, tőle engedélyt kértek, és amint ezt megkapták, minden jószágukkal a meotiszi mocsarak közé költöztek. Meotisz tartománya határos Perzsiával. Mindenfelől tenger veszi körül, egy nagyon keskeny gázlót kivéve. Folyói egyáltalán nincsenek, de füvekben, fákban, madarakban, halakban és vadállatokban bővelkedik. Nehéz oda a bejutás meg onnan a kijárás is.

Hunor és Magor népe a meotiszi mocsarak közé behatolt, és öt éven át onnan ki sem mozdult. A hatodik évben elindultak, és a pusztában véletlenül rábukkantak Belár király fiainak feleségeire, akik férjük nélkül sátrakban tanyáztak. Amikor rájuk bukkantak, éppen a kürt ünnepét ülték: a zene hangjára táncot jártak. Ekkor őket elfogták, és minden jószágukkal együtt magukkal ragadták a meotiszi mocsarakba. Az alánok fejedelmének, Dulának két lányát is elfogták, az egyiket Hunor, a másikat Magor vette feleségül. Az összes hunok és magyarok ezektől az asszonyoktól származnak.

Forrás: Barangolás a stílusok világában