Mérleg

Miért is vettem tollat a kezembe,
miért kellett nekem
költőnek lennem? Lettem volna bankár,
lenne becsületem.

Bolond, aki bolondul szerteszórja
keserves kincseit;
hallgasson el, kit meg nem ért a század
s szerencse nem segít.

Miért vergődtem s fulladoztam bénán,
ha divat kell s irány?
Olyan vagyok, mint országát veszített,
börtönbe zárt király.

Köröttem némaság, gyötrő szavamra
válasz nem érkezik,
érzem, amint költészetem a semmi
mocsarába veszik.

Lobognak talmi lángok, jó magam meg
bolyongok, mint lidérc,
költőnek lenni - Úristen, felelj hát -
mire volt jó, mit ért?

Forrás: Nyugat/1940. 1. szám

A Relativitás elve

1921-ben írt dolgozatot 'A relativitás elvéről' címmel. Babits Mihály a Nyugat szerkesztőjeként ajánlotta a cikket megjelenésre. Komjáthyt idézzük: "Az emberi léleknek, úgy látszik, örök szenvedélye marad a metafizikai spekuláció, és Einstein tanainak bizonyos oldalait úgy tüntették fel, mintha ezek új lehetőségeket nyújtottak volna ilyesféle fejtegetésekre. Ennek éppen az ellenkezője igaz." Az ekkor alig 25 éves költő a newtoni világmodell meghaladásában látja az einsteini nézetek legfőbb jelentőségét. Komjáthy tisztánlátását jól bizonyítja, hogy megjegyzéséhez azonnal hozzáteszi: "Einstein soha nem juthatott volna el a maga gondolataihoz Newton (és még sok más kutató) munkája nélkül, akik a maguk részéről szintén elődjeik vállán álltak... Az utód fénye nemhogy elhomályosítaná az előd nagyságát, de sőt még emeli."

Túl az atomon. Atom- és magfizika kezdőknek

Forrás: Online Antikvárium

A tudás fája
(Természetmagyarázat az ókortól napjainkig)

Komoly embernek csak olyan dologgal érdemes foglalkozni, amelyhez valamelyes szellemi erőfeszítés szükséges. A szellem dolgainak szépsége ott kezdődik, ahol a szórakozás véget ér. Bizonyos színvonalon felül "játszva" tanulni nem lehet. Ezen a fokon a tanulás csak akkor válik "játékká", vagy élvezetté, ha a tárgy szenvedélyesen érdekli az olvasót. Ezt azonban eleve feltehetjük, mert könyvek elolvasása csak az iskolában kötelező. Az életben csak azokat a könyveket olvassuk el, amelyek érdekelnek, legalábbis, ha őszinték vagyunk s az olvasásban nem vezetnek idegen szempontok. Könyvemet tehát az olvasó érdeklődésére számítva írtam. Ez annyit jelent, hogy nehézségek elől nem tértem ki, viszont mindent elkövettem, hogy olyan világosan és érthetően beszéljek, amennyire ilyen jellegű könyv esetében csak lehetséges. Olvasóimnak kell megítélni, hogy ez milyen mértékben sikerült. A könyv tárgya: a természetmagyarázat az ókortól napjainkig. Elsősorban a fizikáról beszélek, de röviden a filozófia néhány nagy kérdését is érintem. Ez különösen az ókor tárgyalásánál elkerülhetetlen, amikor természetmagyarázat és filozófia hosszú ideig egy volt. Ezenkívül megkíséreltem a korhelyzet vázolását, amelyből a természetmagyarázat kinőtt, s fontosabb esetekben nagy kutatókról életrajzi adatokat is közöltem. Hogy milyen szempontok vezettek, a bevezetésből tűnik ki. Munkám a tárggyal való tüzetes foglalkozás eredménye, de csak azon művek jegyzékét adom, amelyeket könyvem megírása során elsősorban használtam. Sokszor ott is bőven merítettem a forrásokból, ahol közvetlen idézet erről nem tanúskodik. Az idézetekkel kapcsolatban követett módszerre vonatkozólag kérem az "Irodalom" címszóhoz csatolt magyarázat figyelembevételét.

Budapest, 1947. szeptember 30.

Forrás: Online Antikvárium

Akasztás

Csörrent a kulcs, a porkoláb belépett
s vállon érintette az elítéltet,
ajtó előtt csendőr szurony meredt,
az ajtó fáján súlyos vasveret.

Kint téli hajnal szürke vére folyt,
a falon sok-sok tompa, néma folt,
a két gyertya már alig pislogott
árnyak közt ült és várt a kárhozott.

Álomban állt fel némán és fakón,
már lelke ott csüggött bitón, bakón
s míg áldotta, kiért gyilkolt, a nőt,
elindult lassan két csendőr előtt.

Az udvaron nézett meredt szemekkel
és mormogott: "Uram! kezed ne vedd el
bűnös fejemről most, halálos órán
s derüljön sok-sok túlvilági jó rám."

És lába már a deszkafokra lépett,
nem látta ott a sok kíváncsi népet,
egyik legény a hurkot rávetette
s a kötélen rángott már vézna teste.

Mikor nyakát a hóhér megcsavarta,
lilásszint öltött sápadt, vékony arca,
egy reccsenés s eltört szegény gerince:
már várta őt a hullaházi pince.

Az ég alatt ekkor oly néma csend lett,
miként ha isten rendelt volna csendet
s az emberek kik látták, mint lett vége
csak bámultak a szürke messzeségbe.

Forrás: Nyugat/1923. 5. szám