|
Régi Kalotaszeg
(részlet)
Mert azt tanultam mindenütt, azt láttam minden nagy nemzetnél, hogy az apák
dolgát folytatják az utódok. Ugyanezt láttam Északon és Délen. Minden olyan
nemzetnél akihez mi tanulni jártunk, hogy hazajövet lebecsülünk mind ami a
miénk. Merthogy itthon nincsenek készen akkora kultúra akkora művészet mint
amilyet hoztunk könnyen készen külföldről. Mert nekünk azt csinálnunk kellene
mert össze kellene szednünk nagy fáradsággal az ország minden részéről a
széjjelszórt köveket Hogy azokat a magunk képére építhetnők és ehhez hit kellene
és nagy fanatizmus is és rettenetesen sok munka.
A VARJÚ NEMZETSÉG -
Krónika
Ebben az első regényében az
író mintegy kipróbálja képességeit; nem vet fel mélyebb problémákat: "krónikát"
nyújt, mint a regény alcíme is jelzi, szaggatott, balladás modorban, mely
jól megérezteti az erdélyi élet sűrített, komor, drámai légkörét.
Kimagasló értékű szépirodalomi alkotás, az író lelkének oly kedves,
gondolkodását és életérzését meghatározó Kalotaszeg népi világának újabb
"birtokba vétele", egy - Kóst e tájegységbe gyökereztető -
elkötelezettségtudat beemelése az egyetemes magyar írásbeliségbe a
regionalitásból.
Ez a mű egyértelműen bizonyítja, hogy Kós látásmódja nem a szokványosan
felfogott szépíróé, hanem a képzőművészé, sarkítva: az építőművészé. Nem
hömpölygő folyásában érzékeli a dolgok menetét, hanem tömör képekben,
bizonyos zárt statikussággal mutatja be az emberi helyzeteket, főleg
egyesekét. Az egyetlen nagyobb szabású tömegjelenet a szamosújvári csűrben
tartott "országgyűlés". Ábrázolásmódja abban is egyedi, hogy nem a
társadalmi élet reálisan vett központi szereplőit emeli előtérbe - a 17.
század első felében, a Bethlenek és Rákóczik korában vagyunk -, hanem a
köznép, a kisnemesség képviselőit. A népi világhoz viszonyítva a
történelmi valóság részben háttér, részben keret, a Varjuk és Maksai
konfliktusa a küzdelmes életbe, a tájba, a természetbe ágyazódik, s
mindennapiságában, emberi közvetlenségében bomlik ki. Egyesek
elpusztulnak, mások boldogtalanná válnak, de a sorjázó nemzedékekben maga
az egész, a nép tovább él, biztosítja a folytonosságot, a keserves,
szívós, gyakran reménytelennek tűnő munka kötelességérzetétől hajtva,
gyötrődéseiben is optimizmust sugallva: vagyunk, élünk, megkapaszkodunk.
Forrás: Veress Dániel
www.szekelykapuk.hu/kos.htm
ERDÉLY
Lehet-é, van-é ennek
a zárt erdélyi földnek olyan spirituális ereje, mely az ideverődött
különböző fajú emberi társadalmak egymástól különböző, sőt ellentétes
élethangjait konszonáns melódiában tudja egyesíteni? Lehet-é, van-é
egyáltalán erdélyi kultúra, és ha van, mi okból kellett lennie?... Van-e
különváló erdélyi lélek, minden emberi észjárástól különböző
gondolkodásmód és világszemlélet, temperamentum és mentalitás, ami az
ittvaló szellemi életmunka eredményeinek minden más eredményeitől való
különvalóságát, viszont minden itt való eredmények közösségét
félreismerhetetlenül és természetesen determinálja?" A kérdésben benne a
válasz is, melyet Kós dolgozata utolsó passzusában, az Összegzésben
fogalmaz meg. Mindössze végső következtetését idézzük: „A história
bizonyítása szerint Erdély azoké a népeké volt, akik ezt a földet, ezt a
sorsot és ezt a pszichét vállalták és azoké lesz a jövőben, akik azt a
jövőben vállalni fogják. Erdély sorsa akkor volt a legboldogabb, kultúrája
akkor virágzott ki leggazdagabban és legteljesebben, amikor népei
egyakarással vállalták a külön erdélyi sorsot és építették azt külön
erdélyi eszükkel.
Miközben Kós a népvándorlás korától 1918-ig összefoglalja Erdély
történetét, szinte egyetlen szempontja van az események értékelésekor, azt
keresi és fedezi föl, ami a transzilvanizmust igazolja, vagyis azt, hogy
ez a föld kizárólag az erdélyi magyar, szász és román népé, mert e
nemzetek formálták a tájat és ez a táj formálta e népeket. Így az erdélyi
nép - legyen bármely anyanyelvű - sokkal inkább a maga földijével érez
együtt, ahhoz hasonlatos, mint a vele ugyan egy nyelvet beszélő, de nem
egyhagyományú, Erdélyen kívül élő népcsoportjával. A földrajzi, történelmi
sorsközösség olyannyira rokonítja egymással az ittenieket, hogy azok
mélyebben kötődnek szülőföldjükhöz és egymáshoz, mint anyanemzetükhöz. Kós
a történelmi és kultur históriai érvek egész hadát vonultatja föl tétele
bizonyítására, kiegészítve építészeti, etnográfiai, képzőművészeti
példákkal. A példák azt sugallják, amit a könyv több helyen ki is mond: a
kívülről beszüremlő szellemi hatásoknak nincs szerves összetartozásuk
Erdéllyel, ezért például az építészetben a gótika, a reneszánsz csak
külsődleges és esetleges tényező, ám a 17-18. századi népi barokk e táj
lelkületének valódi megtestesülése. Mind a magyar, mind a szász, mind a
román népi barokk egystílusú, ám karakteresen nemzeti is; egység és a
nemzeti jelleg egymásmellettisége Kós számára a legtöbb érv annak
kimondásához, hogy Erdély csak ahhoz az országhoz tartozhat, amely
maradéktalanul tiszteletben tartja egyedi sajátosságait, szerves belső
fejlődésének törvényszerűségeit. A könyvet mindazoknak érdemes
kikölcsönözni, akik csakugyan megbízhatóan akarják ismerni Erdély
szellemiségét.
Forrás: Legeza Ilona könyvismertetői
http://legeza.oszk.hu
Az országépítő
István úgy határozott, hogy
karácsony havában, nagyhét előtti vasárnapon téteti fejére a koronát. És
hírül küldte ezt az elhatározását benn az országban a nemzetségeknek és
ispánoknak, a grófoknak és papoknak és minden rendű népének.
István király története mindig is szimbolikus erővel bírt: a semmiből
országot építő erős kezű uralkodót vagy a szent királyt, a hit felkent
bajnokát egyaránt beleláthatta alakjába az utókor. Az író István király
tragédiáját látja elsősorban: a kötelesség áldozataként mutatja be István
életét. A fiatal férfi apja és főként anyja akarata által vezetve,
nevelve, természetes vágyait, ösztöneit legyűrve vállalja a keresztény
királyságot, az erős kézzel való uralkodást. Megtagadja érzelmeit és a
boldogtalan politikai házasságot választja, megtagadja családi, vérségi
kötöttségeit, s a német lovagokra támaszkodik, megtagadja szelíd
természetét, s könyörtelenül számol le az ellene lázadó rokonaival, régi
barátaival. Az uralkodás erkölcsét kényszerül viselni, s nem léphet le a
maga választotta, s maga építette útról.
Kós Károly könyve két szempontból is érdekes olvasmány. Egyrészt -
viszonylag - hűségesen végigkíséri István uralkodásának főbb állomásait,
kerek élettörténetet írt. Másrészt viszont Kós prózája magába olvasztja a
székely népballadák stílusvilágát, a magyar irodalomban páratlan módon,
sűrített, szaggatott mondatokban, képszerűen idézi fel a pogányságból a
kereszténységbe átlépő Magyarország érdekességét, forrongó hangulatát.
Forrás: Legeza Ilona könyvismertetői
http://legeza.oszk.hu
Budai Nagy Antal históriája
A Varjú nemzetség népi
történelemszemléletében fogant a kisregényként készült Budai Nagy Antal
históriája, mely végső soron nem az eredetileg 1932-ben megjelent nyomtatásos
szövegközlés révén vált közismertté, hanem 1936-ban, tetemes mennyiségű írásos
visszhangot kiváltó drámaként, színházi előadásként, Budai Nagy Antal színmű
címmel.
Az 1437-es bábolnai népfelkelést felelevenítő történet eszmeileg a huszitizmus
hatásmechanizmusához kapcsolódik, az erdélyi történés kontinentális távlatúvá
bővül, túlmutatván a helyileg sajátos egyedin. A dráma hősei bocskoros nemesek,
nincstelen parasztok. A konfrontációt a forradalmi cselekvés szintjén belülről
kimunkált alakok képviselik: egyénítettek társadalmi helyzetük valamint osztály
hovatartozásuk szerint is. A drámai összeütközést a Budai testvérek közt feszülő
alkati és szemléleti másság erősíti és egy következetesen végigvezetett szerelmi
szál színezi. Külön nyomatékot kap az egyetemes mondandó a Kós által teremtett
és előtérbe emelt Kardos Jákob révén, azt példázván, hogy a havasok alján lakó
kalotaszegi románságot a magyar elnyomottakkal közös érdekek, feladatok kötik
össze, így a két etnikum egymásnak természetes történelmi szövetségese.
A bábolnai felkelést leverték, ám a résztvevők összefogása jól jellemzi azt az
ideologikumot, amely - a történelem során több korábbi változaton is átmenvén -
a századunkban oly sok vitát kiváltott erdélyi szellemiségként jelentkezett a
Kós Károly nevéhez kapcsolt mentalitástörténeti kategóriában, az ún.
transzilvanizmusban, s melynek értelmezése-értékelése körül élénk viták
alakultak ki, elfogadva vagy elutasítva, mindmáig hatva, új alakzatot keresve.
Forrás:
eress Dániel
www.szekelykapuk.hu/kos.htm
|
