A polgári élet lehanyatlásának nagy összefoglalója, s egyben a 20. századbeli széppróza egyik legnagyobb, már életében klasszikussá emelkedett alakja.

Nagy polgári hagyományú lübecki patríciuscsalád leszármazottja volt. Noha ifjúkorától fogva szívta magába a klasszikus kultúrát, a sokoldalú műveltséget, érettségije után annak polgári rendje és módja szerint kereskedőembernek indult. Gyakornok lett egy biztosítótársaságnál, habár közben amolyan magánérdeklődésből bejárt az egyetemre a legkülönbözőbb órákat hallgatni. Utána elküldik világot látni és gyakorlati tapasztalatokat szerezni. Bátyjával, Heinrichhel együtt évekig él Itáliában. Egyikükből sem lett kereskedő, az elődök példája és igénye szerint. Heinrich Mann is hamarosan hátat fordított a tisztes patríciuséletnek, igen jó író lett belőle is. Thomas Mann útja egyenes és töretlen volt. Huszonöt éves korában A Buddenbrook család című nagyregényével világhíres író. Korai novelláival kivívja a nagy íróművésznek járó köztiszteletet. Az első világháború kezdetén még nem ismeri fel az imperializmus lényegét, és hisz a német törekvések történelmi igazságában. De az értelmetlen vérözön az ő számára is meghozza a kiábrándulást.  

A Varázshegyben a polgárság beteg voltát ábrázolja, szinte enciklopédikusan foglalva össze a polgári gondolkodáslehetőségek kilátástalanságát. Az eddig forma szerint politikán kívül élő író a fasizmus erősödésével felismeri a művész közéleti elkötelezettségét, harcosan áll szembe a fasizmussal, és Hitler uralomra kerülése után emigrációba megy. Amerikában az antifasizmus nagy hatású szószólója, nemcsak írásban, hanem személyesen, a rádión keresztül képviseli az embertelenné vált németséggel szemben az emberséges németséget, a nagy humanista hagyományok németségét. A két világháború közt írja legnagyobb szabású művét, a négyrészes bibliai regényt, a József és testvéreit. Már 1929-ben Nobel-díjat kapott. A fasiszta Németország viszont megfosztja állampolgárságától és díszdoktori címétől. A háborútól kezdve gyötri a németek világtörténelmi felelősségének kérdése. Erről szól a háború után megjelent regénye, a Doktor Faustus. Az ötvenes években hazajön Európába, de Svájcban telepszik le, mert — úgy véli — akár az egyik, akár a másik Németországban élne, az jelképesen állásfoglalás lenne a másikkal szemben, márpedig magát régóta — és igen indokoltan — az egész német nép kifejezőjének tartja. Utolsó esztendeiben írja meg az Egy szélhámos vallomásait, amelynek témája már régóta foglalkoztatta képzeletét. A regényt két kötetre tervezte, de csak az első készült el. Így is kerek egész. Nyolcvanéves korában halt meg Zürichben. A világ minden részében úgy búcsúztatták, mint a kor legnagyobb íróját.

Életműve óriási. Indulásától kezdve olyan rendszeresen dolgozott, mint egy lelkiismeretes tisztviselő. A nap pontosan megszabott óráiban ott ült íróasztalánál, hogy elvégezze a magára rótt napi feladatot. Nagy regényei mellett kisebb terjedelmű regényei, novellái, tanulmányai, publicisztikai művei, levelei s egyéb művei — amelyek között még egy szép dráma és verses apróságok mellett egy ezer hexameterre terjedő nagy költemény is akad — hosszú könyvespolcra terjedő köteteket töltenek be. Ezek a művek kivétel nélkül aggodalmas gonddal szövegezettek; Thomas Mann a német nyelv egyik legnagyobb stilisztája, híresen bonyolult körmondatai a művekből kiszakítva is mint apró műremekek élnek. Prózája olykor átcsap a ritmizált esengés-bongásba. Nála szemléletesebben és zeneiben még nem írtak német prózát. És ez a próza, amely magában hordja a kor egész emberségének gondjait, benne a németség gondjait s mindenekelőtt a polgárság önkritikus gondjait, valahonnét a magasságból, ironikus mosollyal szemléli a meglátott és ábrázolt tragédiákat. Mann alkata általában nem humoros, csak a végső remekműben, az Egy szélhámos vallomásaiban ereszti szabadjára a mindig is benne lappangó nevettetést. Nem is szatirikus, a mosollyal inkább megért, mintsem elmarasztal. Pontosan az irónia, a kívülről-felülről figyelő fanyar mosolygás jellemző magatartására.

ÍZELÍTŐ MŰVEIBŐL