Derűs polgári idill, különbéke, az életöröm festészete jellemzi Márffy művészetét. Az egykorú szakirodalom lírai impresszionistának, és expresszív naturalistának nevezi őt. Párizsban a Julian akadémia, majd az École des Beaux-Arts növendékeként folytatott művészi tanulmányai során Cormon műtermében dolgozott. Itt ismerkedett meg a Fauves mozgalommal és a kubizmussal, mindkettő nagy hatással volt művészetére. 1906-tól kezdve szerepelt a Salon d’Automne és a Salon Carré kiállításain. 1907-ben hazatért és kollektív kiállításon mutatta be plein air törekvésekből kiinduló, lírai hangulatú műveit. Ugyanebben az évben elnyerte a Ferenc József jubileumi díjat, a következő évben pedig a Művészház nagydíját. Előbb a MIÉNK (Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre) művészcsoport, majd hosszabb olaszországi út után a Nyolcak egyik alapító tagja és a posztimpresszionista törekvések egyik vezető mestere lett. Barátja volt Ady Endrének. 1922-ben nőül vette Ady özvegyét, Csinszkát (Boncza Bertát). Részt vett a Tanácsköztársaság művészeti mozgalmaiban is. 1921-ben a Stúdióban, majd a Helikonban mutatta be műveit. A Képzőművészek Új Társasága (KUT) alapító tagja és sokáig elnöke volt. Művészete mindvégig megőrzött valamit az ifjúkori konstruktív szemléletű alakításból, bár a későbbiekben az oldott festői elem dominált. Franciás szellemű műveiben a párizsi iskola és a magyar hagyomány találkozott. 1928-ban Amerikába utazott ahol több nagy sikerű kiállítást rendezett. Több műve került külföldi múzeumokba. 1928 – és 1930-ban az Ernst Múzeumban, 1931-ben a Tamás Galériában mutatta be munkáit. Ugyanezen évben a Szinyei Társaság tájkép díjával, 1947-ben pedig állami nagy aranyéremmel tüntették ki, 1949-ben készült el Gyümölcsszedők c. nagyméretű, gazdag koloritú pannója. 1958-ban az Ernst Múzeumban rendeztek műveiből gyűjteményes kiállítást. Gobelin-tervei mellett kiválóak voltak litográfiái (pl. Szt. János jelenései) és arcképfestészete is. Az Magyar Nemzeti Galéria számos festményét őrzi. Társadalmi és művészi magatartásbeli kettősség húzódott végig pályáján. Életműve nagyobb részét a színek költészete, a tiszta festőiség jellemezte, viszont időnként előtérbe kerültek a szigorú kontúrokkal körülhatárolt, grafikus jellegű képei. Az állandóság érzését ébresztő szerkezeti rendet hiába keressük képein. Nem fogalmazta át úgy a valóság színeit, mint tették a fauves mesterei, de a színek izgatottá, pihegővé váltak ecsetje nyomán. A spontán lendületű, ideges ritmusú változatosságból, a lilától áthatott színek és a fény nászából alakult ki Márffy egyéni stílusa. Kassák Lajos így ír képeiről: "Légiesen könnyűek, színben és vonalban gazdagok, invenciózusak és finoman megmunkáltak. Első hatásukban majdnem meseszerűek, de a való világba kapcsolódásuk mégis kétségtelen. Valami halk, nosztalgikus líra csendül ki belőlük, s talán a valóság és álom között élő ember lírája, el nem rugaszkodás a reális talajról s mégis állandó vágyakozás az elérhetetlen után."

Forrás: Képzőművészet Magyarországon