
Marton
László
(1925
- )
magyar szobrász, festő
|
1925
november 5-én született Tapolcán. Marton László abszolút művész. Arra született,
hogy szobrász legyen és semmi más. Gyerekkorában közvetlen ösztönző hatás nem
érte környezetéből. Hogy művész legyen és semmi más, azt nem a szülők, nem az
okos nevelők mondták meg neki és döntötték el, hanem sajátos és eredeti
tehetsége. Amikor más kamaszok játékból vagy önfeledt időtöltésként
rajzolgatnak, esetleg gyurmát gyötörnek, akkor Marton László alkotott. 1937ben
Ferenezy Béni és Fülöp Elemér meglátogatta és főiskolára javasolta a már akkor
ismert kis szobrászt. A korabeli sajtó lelkes hangú cikkekben számol be a 15
éves szobrász csodagyerek munkáiról. Zala vármegye ösztöndíjával a budapesti
Iparművészeti Iskola hallgatója lesz, itt tanul 1940-1946-ig. Közben 1943ben
elkészíti
Pásztorfiú
című szobrát, amely ma Tapolcán, a szülői ház előtt áll. Nem egy közvetlen
élmény realisztikus és ügyesnek mondható megformálása, hanem egy élethelyzet,
egy sors gyöngéd és művészien távolságtartó ábrázolása. 1946-1952 között a
budapesti Képzőművészeti Főiskola hallgatója, mestere Pátzay Pál. Az a tény,
hogy az anyag Marton László keze alatt mindig engedelmesen vette fel azt a
formát, amelyet a művész neki szánt, sosem jelentette, hogy nem vívta meg a maga
belső harcát. Egészen különös adottság, hogy valaki közben, párhuzamosan egy
olyan műfaj szerelmese legyen, amely a látvány pillanatnyi ihletére épül: a
festészetnek. Az akvarellhez nem pályája egy korszakában menekült,
felüdülésként, kikapcsolódásként vagy vigaszt keresve. Mindvégig szerelmese
volt. Marton imádja az életet. Élni és megélni, átélni. Ebben az egyszerűségben
mindig jelen van számára a nő szépsége, a létezés folyamatosságát képviselő
szerepe, az a különös adottsága, hogy benne, illetve rajta keresztül minden
életvágyát, álmát kíléjezheti. Nőalakjai ettől éteriek, és mert a valóság apró
hibáit is magukon viselik, ettől valóságosak. |
ÍZELÍTŐ MŰVEIBŐL: