1925 november 5-én született Tapolcán. Marton László abszolút művész. Arra született, hogy szobrász legyen és semmi más. Gyerekkorában közvetlen ösztönző hatás nem érte környezetéből. Hogy művész legyen és semmi más, azt nem a szülők, nem az okos nevelők mondták meg neki és döntötték el, hanem sajátos és eredeti tehetsége. Amikor más kamaszok játékból vagy önfeledt időtöltésként rajzolgatnak, esetleg gyurmát gyötörnek, akkor Marton László alkotott. 1937ben Ferenezy Béni és Fülöp Elemér meglátogatta és főiskolára javasolta a már akkor ismert kis szobrászt. A korabeli sajtó lelkes hangú cikkekben számol be a 15 éves szobrász csodagyerek munkáiról. Zala vármegye ösztöndíjával a budapesti Iparművészeti Iskola hallgatója lesz, itt tanul 1940-1946-ig. Közben 1943ben elkészíti Pásztorfiú című szobrát, amely ma Tapolcán, a szülői ház előtt áll. Nem egy közvetlen élmény realisztikus és ügyesnek mondható megformálása, hanem egy élethelyzet, egy sors gyöngéd és művészien távolságtartó ábrázolása. 1946-1952 között a budapesti Képzőművészeti Főiskola hallgatója, mestere Pátzay Pál. Az a tény, hogy az anyag Marton László keze alatt mindig engedelmesen vette fel azt a formát, amelyet a művész neki szánt, sosem jelentette, hogy nem vívta meg a maga belső harcát. Egészen különös adottság, hogy valaki közben, párhuzamosan egy olyan műfaj szerelmese legyen, amely a látvány pillanatnyi ihletére épül: a festészetnek. Az akvarellhez nem pályája egy korszakában menekült, felüdülésként, kikapcsolódásként vagy vigaszt keresve. Mindvégig szerelmese volt. Marton imádja az életet. Élni és megélni, átélni. Ebben az egyszerűségben mindig jelen van számára a nő szépsége, a létezés folyamatosságát képviselő szerepe, az a különös adottsága, hogy benne, illetve rajta keresztül minden életvágyát, álmát kíléjezheti. Nőalakjai ettől éteriek, és mert a valóság apró hibáit is magukon viselik, ettől valóságosak.

Marton értői már többször megállapították, hogy a művésznek nincs kitüntetett stílusa. Mindig az adott mű maga a stílus. Az adott mű, amely egy gondolat testet öltése és szétsugárzása. Marton szobrászata emberközpontú. Divatok jönnek, divatok mennek, de ő ragaszkodik ahhoz, hogy az embernek önmaga megmutatásával szóljon a létezés mibenlétéről. A honnan jövünk, mik vagyunk és hová tartunk örök dilemmájáról. Talán ezért is szeret és tud portrét készíteni. Marton László az utóbbi néhány évben sok és sokféle szobrot készített. Eddigi alkotói munkásságának talán soha nem volt ilyen összetett és sűrített korszaka. A szakmai tudás birtokában bármihez nyúlt, a teljességet volt képes megragadni. Fortunának olyan kegyeltje ő, aki mindent megtesz azért, hogy ne a véletlennek, hanem munkájának, rendkívüli tehetségének köszönhetően érezhessük őt szerencsés művésznek.

Részletes életrajza és több alkotása itt: http://www.martonlaszlo.hu