Miłosz 1911. június 30-án született Litvániában, fiatalkorát Vilniusban töltötte, amely a két világháború között Lengyelország része volt. A vilniusi egyetemen jogot tanult. Egyik alapítója volt a Zagary elnevezésű költőcsoportnak. Háborús költeményei a Megmenekülés című kötetben láttak napvilágot 1945-ben. A német megszállás alatt részt vett a varsói földalatti kulturális életben, Független dal címmel verseskötetet is adott ki. 1945-49 között diplomáciai szolgálatot teljesített az Egyesült Államokban és Párizsban. A II. világháború alatt a lengyel ellenállás tagja volt. Tevékenységéért az izreali Jad Vasem Intézet a Világ Igaza címmel tüntette ki. A lengyel kommunista állam nagyköveteként 1951-ben politikai menedékjogot kért Franciaországban, és Nyugaton maradt. A párizsi Kultúra című lengyel emigráns folyóiratnak dolgozott. 1960-ban az Egyesült Államokban telepedett le, de csak 1970-ben kapta meg az állampolgárságot. A Berkeley Egyetemen szláv irodalmakat tanított. Sok kötetet jelentetett meg, amelyekért 1980-ban megkapta az irodalmi Nobel-díjat. Hazájában addig jószerével ismeretlen volt, csak a Nobel-díj átvétele után kezdtek megjelenni versei, és látogathatott haza. 2004. augusztus 14-én hunyt el Krakkóban.   

"... Nem lenne döbbenetes egy olyan ember halála, aki nemrég töltötte be 93. életévét, és már hosszú ideje küzdött a betegséggel, de megdöbbentő és lesújtó, mint minden - számunkra, Lengyelország számára és számomra is - különösen fontos ember halála. Miłosz a mai napig a 20. század legnagyobb lengyel költője volt, ezzel a meggyőződésemmel nem állok egyedül. Nem szójátékokat gyártott, a súlyos gondolatok költője volt, szüntelenül az élet legfontosabb kérdései foglalkoztatták: Isten és a hit, a szellem és a szerelem, a nemzet ügyei, a csaknem megoldhatatlan kérdések."

Leszek Kołakowski  

ÍZELÍTŐ MŰVEIBŐL