Minden idők egyik legnagyobb ókortörténeti professzora, a római jog tudósa, Christian Matthias Theodor Mommsen 1817. november 30-án született Gardingban (Schleswig), a helység ebben az időben a dán királyság területén volt. Édesapja protestáns miniszter, aki korán megismertette a német klasszikusokkal és olyan híres írókkal, mint Victor Hugo, Lord Byron, illetve William Shakespeare. Oldesloe városában tanult, ezután Altonában járt gimnáziumba 1834–1838 között, majd a kieli egyetem jogi karának hallgatója lett (1838–1843). Egyetemi évei után, dán nagyapjának köszönhetően, először Franciaországban, később Olaszországban klasszikus történelemmel foglalkozott. Az 1848-as európai forradalmak idején Rendsburgban haditudósító. A forradalmak elülte után a lipcsei egyetemen jogot tanított. Liberális politikai nézetei, a királyság intézményeinek bírálása miatt azonban 1851-ben felmentették állásából. Nem sokáig maradt munka nélkül, 1852-ben már a zürichi egyetemen oktatott. Gyökeresen változott meg az élete, amikor 1854-ben a breslaui egyetem római jogi professzorává nevezték ki. Megnősült, feleségül vette Karl Reimer lipcsei szerkesztő lányát, Marie-t, aki 16 gyermekkel ajándékozta meg. Ekkor kezdett bele főművébe is, a Róma történetébe (Römischen Geschichte). A három kötetes munkát 1854 és 1856 között írta. A mű a római köztársaság bukásával, Julius Caesarral kezdődik és a kereszténység megjelenésével, Néró korszakával végződik. Mommsen önkritikus, amikor ehhez a ponthoz ér. Észrevette ugyanis, hogy ebben a korszakban valami olyan mértékű változás állott be a császárság életében, ami egy világi történész hatáskörén túlmutat. A történetírás "az áttekintés pontjait keresi, és szerencsés pontokról, szerencsés órában sikerül neki letekinteni a szükségszerűség változhatatlan törvényeire". Mivel úgy tartotta, hogy ez már egyháztörténelem, és az ő történeti kategóriáiba nem tudja beilleszteni azt a gyorsaságot és alaposságot, amellyel a kereszténység áthatotta a római kultúra minden területét, lemondott e korszak megírásáról. A három kötet mégis teljes értékű, a 19. században korszakalkotó, s bár sokan ma már szubjektivitással vádolják, jelenleg is forrás értékű munka. Római Birodalomra vonatkozó kutatásainak, következtetéseinek nagy része máig elfogadott. 1868-ban ezért a munkájáért a Pour le Mérite díjjal tüntették ki. Olyan nagy hatású volt a későbbiekben a 39 éves korában írt mű, hogy halála előtt egy évvel, 1902-ben másodikként vehette át az irodalmi Nobel-díjat. 

A Róma története a tudományos akadémia figyelmét is felkeltette. Berlinbe hívták 1858-ban, s még ebben az évben újabb munkával állt elő Corpus Inscriptiorum Latinarum (Latin feliratok gyűjteménye) címmel. 1861-től már az egyetem ókortörténeti tanszékének professzora, s ezt a tisztségét 1888-ig viselte. A Porosz Tudományos és Művészeti Akadémia is a soraiba választotta. Mint elismert jogtudós politikai szerepet is vállalt, a liberális vonalat képviselte. A porosz nemzetgyűlésbe kétszer delegálták (1863–1866, 1873–1879), majd a Reichstag, az immár birodalmi nemzetgyűlés tagja az 1881–1884-es időszakban. Határozottan állt ki a tudomány és az oktatás védelmében, keményen rámutatott a császárság politikai ellentmondásaira, pártolta a liberálisok és a szociáldemokraták szövetségét. Mommsen szabad nemzetállamokban gondolkodott, illetve a demokratikus megoldásokat támogatta, ezért súlyos összetűzésbe került Otto von Bismarck kancellárral, aki igen keményen lépett fel a demokratikus megmozdulásokkal szemben, és Németország porosz vezetés alatti egyesítését akár háborúval is igyekezett megvalósítani. A tanítás és a politika mellett nem hagyta abba az írást sem, például 1885-ben, átlépve Róma korai keresztény történetét – voltaképpen folytatva a Róma történetét az "ötödik" kötettel – kiadta Provinciák a Római Birodalomban Diocletianus korában című munkáját. Jogi, főleg ókortörténeti könyvei, tanulmányai (mintegy 1500), fordításai és az általa szerkesztett művek mind öregbítették hírnevét. 86 éves korában, 1903. november 1-jén halt meg. Bár tudományos körökben népszerű maradt, Németország 20. századi történelmi szerepvállalása sok kollégájáéval együtt homályba taszította nevét. Negyedszázada kezdik újra publikálni e nagyszerű tudós hagyatékát.

Forrás: Papiruszportál