ZSOLTÁROK KÖNYVE
XXX. ZSOLTÁR
Dávid hálaéneke nagy veszedelem után

Magasztallak Uram, felemeltél engem,
Nem hagytad, nem tűrted más rabjává lennem,
Óh Uram, Istenem, hozzád kiáltottam,
Könyörültél rajtam.

Felhoztad lelkemet alvilág poklából,
Fel is támasztottál haldoklók hadából,
Zengedezzetek az Úrnak minden hívek,
Hálával tölt szívek.

Percig tart haragja, élethosszig kegye,
Este bánat száll ránk, öröm kél reggelre,
Azt mondom én azért jó állapotomra:
Nem rendül meg soha!

Így könyörgék: Uram, mit használ csöpp vérem,
Ha por issza, hogyha éltem végét érem,
Dicsőit-e Téged az a por s holt lélek?
Irgalmazz, hadd élek?

És te siralmadat fordítád vígságra,
Gyászruhám leoldtad, ím bíborra váltva!
Zengjen dicséreted, magasztaljon Téged,
Örökké, míg élek.

Nyilas Mihály második gimnazista, felelj a következő kérdésekre... Négy kérdéscsoportra kell válaszolnod: Első az, hogy miként bíztak meg téged azzal, hogy Pósalaky úrnak egy forintot tegyél a lutrira, és mikor tetted meg, hol s kinél, és milyen számok voltak azok, s mi történt a reskontóval.

Az író kisdiákkorának első nagy élményét, a debreceni kollégiumban töltött négy és fél év emlékét örökíti meg a regényben. A történet kezdete: 1892, színhelye Debrecen, s benne a nemzeti nevelés fellegvárának tartott református kollégium. Nyilas Misi, a regény hőse, egy Tisza menti faluból érkezik ide. Útravalója a gyermeki hit, bizalom és tisztelet az emberek iránt. Hamarosan csalódnia kell: észreveszi, hogy az emberek se nem jók, se nem becsületesek, nincs nyugalom, csak állandó versengés, amelyben a jóság és a becsület: hátrány. Misi balsorsát egy lutri cédula ellopása miatti hamis vád teljesíti be. S bár a befejezés látszólag megnyugtató, a mű zárómondatai sejtetik, hogy az átélt csalódás örök nyomot hagy a gyermekben.

Az irodalomtörténet méltán sorolja Móricz gyermekregényét a legsikerültebb kritikai realista művek közé. Nem csupán egy kisfiú története és Debrecen kritikája: szerzője a Tanácsköztársaság bukása utáni személyes válságát transzformálta át egy gyermek sorsába. Nyilas Misi lépteit a szülők - s a szegénység - türelmes jósága vigyázza. Így szélesedik ki a történet az iró és a világ szakadatlan összecsapásának regényévé, Móricz legforróbb emberi és művészi hitvallásává. Kétségtelenül a magyar regényirodalom egyik legegyedibb, leginkább társtalan alkotása, amely azonban egyszerre lehet párja A Pál utcai fiúknak vagy Móra Kincskereső kisködmönének és a klasszikus magyar nagyregény remekeinek. A nyolcadikosok számára kötelező olvasmány, de felnőtt olvasók figyelmét is érdemes újra és újra felhívni rá.

Forrás: Legeza Ilona könyvismertetői 

A boldog ember

..Én nem tudok egyebet mondani, csak azt, hogy én gyermekkoromba, legénykoromba olyan bóldog voltam, de olyan bóldog, hogy azt már ki se lehet mondani, De akkor más is bóldog volt. Az egy bóldog világ volt. De most mindenki boldogtalan. Mindenki az égvilágon. El van rontva ez az ország, úgy ahogy van az egész istenség. Hát hogy van ez?.. Mért romlott így el?.. - Nézem az embert. Sovány, csontos arca barátságos. Milyen jó dolga lehet ennek, hogy Szatmár vármegye legutolsó sarkából nem röstell Budapestre jönni, egy régen elszakadt atyjafiához, hogy bekopogtasson a redakciós szobájába, csak azért, hogy elmesélje neki az életét.

A regény Móricz egyik legnagyobb alkotása, 1930-ban íródott, 1932-ben a Pesti Napló közölte folytatásokban, s 1935-ben jelent meg könyv alakban. Főhőse és egyes szám első személyű elbeszélője Joó György, akinek alakját az író távoli rokonáról, a magosligeti Papp Mihályról mintázta. A szatmári kisparaszt mintegy tíz holdon gazdálkodik, de a gazdasági válság idején ennyiből se tud megélni, kénytelen Pesten munkát keresni. Mellékesen meglátogatja Zsiga bátyját, az írót, hogy elmondja neki régi, szép életét, írjon belőle "egy sziöp regényt". Nagy nekibuzdulással fog a mesélésbe, de kiderül, hogy azt a kis szegény ember életet alig fél óra alatt el lehet mondani. Ebből bizony nem lesz regény! Az író biztatja, hogy ne ilyen "kurtán-furcsán hanem szóról szóra" részletezze élményeit, "hadd lássák az urak, hogy ez így nincs jól". Joó György aztán csakugyan rátalál a fonálra, s harminc beszélgetés során számol be arról, hogy milyen boldog lehet az élete egy árva kisfiúnak, hogy milyen csodálatosan szép és érdekes egy ostoros gyerek élete, hogy ha az ember észreveszi, hogy lányok is vannak a világon, akkor már egyébre nem is tud gondolni, hogy mindenki úgy él, ahogy tud, nem úgy, ahogy szeretne, hogy csakugyan a legnehezebb jó feleségre szert tenni, s arról, hogy minden hibának van korrigálási lehetősége, csak annak az egynek nincs, hogy az ember megszületett és él.

A regény egésze a régi paraszti világ enciklopédiájának is tekinthető. Móricz bizonyítja, hogy Joó György nem hazudik, minden nyomorúság, gond ellenére tele van az élete olyan kisded örömökkel, amelyek beragyogják a napjait; a falu ősi szokások által szabályozott élettempója olyan megtartó erő, amely lehetőséget ad a mindennapok boldogságára. Az első világháború alatt, s után éppen ez a hagyományok által szabályozott, biztonságos életforma bomlott fel, s ezért nem lehetett már többé boldogan élni a magyar falvakban. A nagyszerű, izgalmas regény.

Forrás: Új Könyvek adatbázisa, 1994-2000

Tündérkert

Mit tudsz te arról: mi volt az én álmom: a szabad s független Erdély, amely mint egy vár áll a világ közepén s szövetségese minden szomszéd hatalom: Oláhország, Moldva, Lengyelország, Magyarország. Környös-körül sík országok, s közepén a büszke vár... a magyar fajtának boldog tündérkertje.

A legnagyobb szabású magyar történelmi regénytrilógia, a legjelentősebb Móricz-mű első része a Tündérkert 1922-ben jelent meg.

Móricz a háborút, a forradalmat és Trianont követő évek Magyarországához a 17. századi Erdélyt érezte leginkább hasonlónak. Tanulságért és példáért fordult az 1600-as évek első évtizedének történelme felé. A trilógia legjobban sikerült első kötete, a Tündérkert két hőse egy megtiport ország felemelkedésének két lehetőségét villantja fel. Báthory Gábor képviseli a nagyobb koncepciót, egyszerűsítve: a forradalmat, Bethlen Gábor pedig a józanságot, realitást, a reformot. Minden tekintetben ellentétei egymásnak: Báthory a magasból a mélybe hull, Bethlen a mélységből emelkedik a magasba. Móricz Bethlen útját tartja helyesnek, az ő példáját követésre méltónak, de rokonszenve, a szíve Báthoryé. A történetírás szerint a léhaságával kitűnő Báthory Gáborból koncepciózus politikust, szeretetre méltó, bár könnyelmű, pompás férfit formált. Bethlen - a regényben - csupán Báthory zseniális gondolatainak az erdélyi helyzetre transzformálója és szívós megvalósítója. Ennek a szerves ellentétnek köszönhető az első kötet szárnyaló íve.

Móricz hihetetlen leleményességgel másként és másként beszélteti a különböző embercsoportok képviselőit, s ezzel hiteles atmoszférát teremt. Szuverén módon bánik a történeti tényekkel, a költött részleteket és a valóságos eseményeket úgy ötvözi, hogy a trilógia olvasója minden apró mozzanatot hitelesnek érez.

Forrás: Legeza Ilona könyvismertetői