A BIBLIA

A Biblia a szerző első nagy életszakaszának, a gyermekkor élményeinek összegzése, bár nincsenek önéletrajzi vonatkozásai. Az író nem azonos hősével,
csak figyelte és megmérte maga körül a világot, s mondanivalóját A Biblia főszereplőjére, Till Gyurira bízta. A pince főhőse szánalmas, esett figura szűkös lehetőségekkel, mértéktelen vágyakkal. Így tengődik üres eszmények igézetében. Egy váratlan esemény szembesíti életei kisszerűségével, és feltámasztja benne az emberibb élet utáni reális vágyat. Első kísérlete azonban csúfos kudarcba fullad. Erkölcsi tartalékaiból nem futja többre - összeroppan. Szánandó esése vádat is tartalmaz. Nem határozottan, nem célra irányozhatóan, de az író érzékelteti: hőse sorsát nemcsak saját gyengesége idézte elő.

Egy családregény vége

Az indázó bokroktól, fáktól takart óriási kert mélyén áll a ház. Áll öregen és örökös jelenben. Otthonszaga, meseillata van. Mesélnek a gyerekek, mesél csudás legendákat a savanyúcukrot szopogató nagymama - igaz történeteket, bajról és szerencsés megmenekülésekről a süket, ordító, szörtyögve alvó nagypapa -, s elmondja az ősi mítoszok homályából előlépő Simon család eredetének és lombosodásának jelképes történetét is. A jelen idő rideg fénye, kegyetlen csendje áttör a mesék meleg, áramló poézisén. Az ötvenes években vagyunk. Az egymásra rétegzett, a jelen pillanatiba csomósodott történeteknek egy tíz év körüli kisfiú a főszereplője. Megfogalmazatlanul is világos a példázatok tanulsága: a bűnöket és bűnhődéseket újrakezdésnek, feloldozásnak kell követnie. A fiatal író érett, jelentős művet írt: történetének erős sodrása, sűrű ritmusa van. Minden mondata feszült, minden részlete izgalmas. Szuggesztív, olvasmányos és fontos könyve az Egy családregény vége.

ÉVKÖNYV

"Temetése rideg volt, hideg, tárgyiasan a legszükségesebbre szorítkozó, pedig ott voltunk sokan. Szemfedője kirajzolta alakját. Semmi más. tudtuk, Itt volt. Nem mondott semmit.
És mégis válaszoltam, jó, akkor emlékezni fogok.
Hiányával szemtől szembe állva, hozzá beszéltem és ennyit mondtam magamnak. Ez volt az utolsó fölszólítása vagy megrendelése, s nem kevésbé testre szabott, mint mindaz, amit az életében tett. Azt követelte, kérte, kényszeríttette, sürgette, csábította, könyörögte ki belőled, amit te kértél volna egyedül magadtól. Azt tudta, amit te is tudtál, de így már ketten tudtátok és ez valami egészen más tudás. Így aztán nyitottam egy füzetet. Spirálfüzet. Mások is írnak ilyenbe. Utolsó menedékemről, a képzeletemről kéne benne lemondanom, hogy eljuthassak az emlékezésig. Már régen időszerű lemondani minden utolsó menedékről. Arról kéne lemondanom, ami miatt íróvá szerettem volna válni. Az emlékezés a képzeletet nem szívleli. Képzelet nélkül nem szép a mondat.
Reggel fölkel, körülnéz az ember, megkérdi, mit tegyen? És igaz, a képzeletemről nem sikerült lemondanom, de egy év alatt több spirálfüzet betelt. Írtam belé naplót, elbeszélését, esszét, levelet, emlékezést. Fütyültem a műfajokra. Helyesebben engedtem annak a kényszernek, hogy a napok, a hetek és hónapok keressenek olyan műfajt maguknak, amilyet megkívánnak. Látni akartam, mit tesz a gondolkodás, ha mindannak kiszolgáltatja magát, ami kihívja, ám teljességgel nem adja át magát egyetlen műfaj csábításának se. Ezennel nem akartam az életidőmet irodalmi műfajokkal megnemesíteni. Évem könyvét a hónapok sajátos rendje tagolja."

AZ ÉGI ÉS FÖLDI SZERELEMRŐL

Nádas Pétert olyan íróként tartja számon a közvélemény - főként az Emlékiratok könyve megjelenése óta -, akit valami különös ajzottsággal foglalkoztat a szerelem metafizikája. Ez nem azt jelenti, mintha szépprózai műveiben sokat bölcselkedne a szerelemről, hanem röviden annyit, hogy kivételes erővel és következetességgel képes ábrázolni a szexusban a lelki dimenziókat, a plátói vonzalmakban viszont a nyers vágyakozás, az elementáris szenvedély lehetőségét.

Az esszé egyik legfontosabb kiinduló tétele, hogy az ember szerelemről való tudása ősibb, mint az antikvitástól számítható több ezer éves mentális kultúrája; a szavak inkább elfedik, mintsem megnevezik az archaikus, mitikus, mitologikus tapasztalatot. Ezért az a feladat, hogy meg kell kísérelni a fogalmak rései között rálátni a szerelem valóságára, ám természetesen Nádas tisztában van e vállalkozás paradox voltával is, hiszen szavakkal kíván a szavak mögé hatolni. Innen ered művének ama vonzó vonása, hogy a fogalmi érvelés helyett a példázat uralkodik benne, mintha az író az olvasójában is ott szunnyadó közös tapasztalatot ébresztgetné, hol vallomásosan személyes, hol az európai kultur kincsből merített történeteivel. Az én és a másik viszonyának általános jellemzésére egy utazását idézi föl füllesztő érzékletességgel a zsúfolt autóbuszon, a szerelem archetípusainak megvilágítására a Szókratész-Alkibiadész-, illetve a Rómeó és Júlia-történetet eleveníti meg finom érzékenységgel, sőt a mitológiai múltat jelezve Narcisszosz és Echo alakja is megjelenik, hogy végső konklúzióként test és lélek dualista felfogásának lehetetlenségére mutasson rá. A kötet egésze egyszerre szépírói és bölcselői teljesítmény.

Saját halál

Nádas egy éven keresztül minden nap készített egy fényképfelvételt a gombosszegi kertjében álló terebélyes vadkörtefáról. Tíz évvel ezelőtt, Budapesten, egy meleg, fülledt kora nyári szerda délutánon az író klinikai halálától a reanimációig körülbelül három és fél perc telhetett el. Ebből az élményéből született először a "Saját halál" című elbeszélése, amely az Élet és Irodalomban jelent meg 2001 végén. Ezt az "élményt" - az időben eltávolodva - írta meg az író a mos megjelent kötetében.

Két "történet", egy év fotográfia a vadkörtefa életéről, és egy kora nyári szívinfarktus percre pontos leírása találkozik Nádas új fénykép-könyvében. Az írást a képek ritmikusan szakítják meg. Tudatosan vannak elszórva a mondatok között. Színes és fekete-fehér fotográfiák. Olykor életlen, kezdő fotós képei. A kamerák feltételezhetően változtak Nádas kezében, tárgyuk azonban mindig ugyanaz: egy körtefa, s ennek állandóan váltakozó perspektívája. (Az írás egyik hallucinácója szerint a nagy körtefa alatt ássa el a beteg a kincseit, mielőtt meghal.) A fát a lehető legeltérőbb fényviszonyok kísérik négy évszakon át. A sorozat érdekessége, hogy a képek közül egyik sem hasonlít a másikra, pedig ugyanazt ábrázolják. A hasonlóság a fény játékában kereshető. Azt, hogy a fény az Isten "leghitelesebb hasonlata", Nádas bizonyítottnak véli azáltal, hogy a túlvilágon "látta" ezt a fényt.

Forrás: http://www.atv.hu/friderikusz/?q=node/63