"Az borzasztó, hogy az embernek a durvaság, az esztelen beszéd, nemcsak a vádolás, de még a ráfogás is könnyebbség, igen: majdnem hogy élvezet lehet. Azt, ami benned van, nem mondhatod ki: találsz hát ezer ürügyet, hogy kimondhass valamit. Az iszony is olyan mint a bűntudat. Az ember nem árulhatja el egyszerre, hogy ölt, el kell hát árulnia ezerszer... Az ember ne azt nézze, hogy az emberek mit tartanak normálisnak, hanem, hogy ő maga hogy maradhat meg önmagának." (II. rész)

Egy házassághoz vezető út és maga a házasság történetének elbeszélése, mely házasság megköttetett két egzisztenciálisan egymástól idegen ember között, akik őszintén vagy önáltató hazugságok által, illetve társadalmi szokások miatt, a bekövetkezett tragikus végkifejletig megmaradnak ebben az intézményben. A regény hősnője, Kárász Nelli, eredendően magányos, de legfeljebb monogám alkat: férfiak közül édesapján kívül egyedül sógora, Takaró Imre iránt mélyül el pozitív érzelmekben. A helytelen, de szükségszerűnek tűnő választás eredményeképpen adódó házassága egyre inkább elszigeteli az emberek világában, magányával csak a természetbe fog megnyugtató módon beleilleszkedni. Önállóságának tragédiája a házasság éveiben a reá kényszerített függés, hogy önmaga fölött nem önmaga rendelkezik, hanem a házaséletre  törvény kötelezi. Maga a közösülés és ezáltal a férje iránti iszony az a lelki folyamat, amelyet a regény színes társadalomrajzzal és történetmeséléssel a háttérben Nelli által elbeszélve elemezve kifejt. Takaró Sanyi a házasság mindennapjaiban rendszeresen erőszakot követ el Nelli testén (a lelkét soha nem érinti, csupán elzárja a szabadság levegőjétől). Nelli igyekszik jó háziasszony lenni, mert ebbe fekteti az energiáját, illetve megpróbál minél rosszabb feleség lenni, bosszantani a férjét, hogy ezáltal is eltávolítsa őt magától, de ebben a törekvésében elbukik, mivel Sanyi soha nem adja fel a harmonikus házasélet megvalósítását. A férj szerelemistennőként tekint feleségére, még szerelmi praktikákat is bevet, miközben Nelli jelleme artemiszi: tiszta, szűzies, szigorú, magányosságra törekvő. A hétköznapok egyhangú keserűsége mellett a féltékenység is jelen van: Jókuti tolakodva közeledik Nellihez, amit Sanyi szóvá is tesz annak ellenére, hogy megismerhette volna már felesége hűvös és tartózkodó jellemét. A házasság vége előtti időkben Sanyi a cselédlányokkal tarthat fenn kapcsolatot, emiatt Nelli még az eddigieknél is jobban, kimondhatatlanul viszolyog férjétől, nemcsak, mint férfitől, hanem, mint ösztöneitől irányított, gyenge jellemű, közönséges, öngyilkossággal fenyegető embertől is. A házasságnak Sanyi halála vet véget: betegségből lábadozva, az orvosi intés ellenére, "menyecskézni" kíván feleségével, de a közelharc (Nelli ellenáll) közben megáll a szíve, arcára Nelli éppen párnát szorít (szívinfarktus? fulladás? – nem derül ki a regényből). Kárász Nelli egyetlen igazi anya-tulajdonsága, a másokról való gondoskodás, a cenci kórházban vállalt ápolói feladat által teljesedik ki. A regény széles körűen jellemzi a regény hősein kívül az emberek közötti különféle kapcsolatokat is.

"Én a kinyilatkoztatott igazságok elsőbbségét nem vonom kétségbe. De vannak kérdések, amelyekben nem történt kinyilatkoztatás. Isten csak az erkölcs és a szeretet kérdéseiben tartotta fontosnak, hogy mintegy személyesen szóljon, az olyan kérdéseket, mint a természet szerkezete, tévelygő eszünk tornájául hagyta."
(Galilei; I. felvonás)

"…a Galilei története. Eltiltották, hogy a föld forgásának tanát hirdesse; volna fontosabb dolga is, amit meg kellene írnia, s a hetven felé járó öreg Firenze melletti villájában mégsem nyugszik, kitalál valamit az igazság átcsempészésére. Könyvet ír a földforgás tanának »cáfolására«, amelyben azonban ott vannak mindent elnyomó súllyal a mellette szóló érvek is. Ez juttatja az inkvizíció kezébe – s kényszeríti (hogy megíratlan művét megírhassa) az öngyilkosságnál súlyosabb áldozatra (vagy vétekre?), hogy tanítását eskü alatt megtagadja. " (Németh László)

"Nehéz valakinek az érdekeit a kedve ellenére védeni."
(Eleonóra, I. felvonás)

"Színdarabjaim között nem egy van, mely később jóslattá vált… most, hogy évek múltán újra olvasgatom: a II. Józsefben is van valami, ami a jóslat erejével fog meg. Nem az, amiért írtam: a mű gúzsba kötött adósának a vergődése, hanem amit szinte öntudatlan tettem hozzá – nem a történeti szorító, amelyet II. József szerepe szabott meg, hanem a másik, rejtettebb, amelyet az emberek viselkedése adott hozzá… …darabjaim… a lélekben folyó vívódás drámái. Nos, ez a vívódás tán egyikben sem áll oly közel a vergődéshez, mint a II. Józsefben, ahol a hős nemcsak a sors kelepcéjébe esett ember, de halálraítélt beteg is." (Németh László)