János vitéz

Tüzesen süt le a nyári nap sugára
Az ég tetejéről a juhászbojtárra.
Fölösleges dolog sütnie oly nagyon,
A juhásznak úgyis nagy melege vagyon.
.........................

1844 november végét mutatja a naptár. Petőfi Sándor házigazdájának, Vahot Imrének feltűnik, hogy lakója "estvénkint honn maradt, s jól befűtötte kis szobáját, rá-rágyújtott hosszú szárú pipájára, s olykor egyet kortyintva a hevítő piros borból, nyugtalanul járt fel s alá, mint egy oroszlán a szűk kalitkában..." Hat nap és hat éjszaka kellett ahhoz, hogy a huszonegy éves fiatalember, "maga is csodagyerek még", ahogy Kosztolányi Dezső nevezi, megírja a magyar költészet egyik remekét, amelyet a világ irodalma is a nagy művek között tart számon, s itthon is szinte mindenki sajátjának tekint. Egyike az első hallott meséknek, egyike az első olvasmányoknak, hiszen mire olvasni tud a gyerek, minden szavát ismeri, s egyike az első színházi, operai élményeknek is. Így van ez hosszú évtizedek óta, s remélhetőleg így lesz még sokáig.

Önkénytelen az ember,
Mindenre születik,
Mint a magasb hatalmak
Ott fönn elvégezik.
Fölöttem is határozott
Az égi végzemény:
Csavargónak születtem,
Csavargó vagyok én.

Betérek Debrecenbe
Bolond Istók gyanánt,
S tovább megyek, ha ittam
Bort és öleltem lyányt.
Ma itten, holnap ottan,
Csak ez az élemény...
Csavargónak születtem,
Csavargó vagyok én.

Igaz, most a cudar sors
Rútul bánik velem:
Lekötve hívatalhoz
Tengődöm egy helyen.
De nem tart ez sokáig,
Így biztat a remény;
Mint voltam eddig, újra
Csavargó leszek én.

Pest, 1844. június végén

TŰZ

Nem akarok elrohadni,
Mint a fűzfa a mocsárban;
El akarok égni, mint a
Tölgy a fellegek lángjában.

Tűz kell nékem; víz maradjon
A békának és a halnak
És a rossz poétáknak, kik
Béka módra kuruttyolnak.

Te vagy az én elemem, tűz!...
Sokat fáztam életemben,
Szegény testem sokat fázott,
De meleg volt mindig lelkem. -

Jer, szeretlek szép leányka,
Jer, szeretlek szenvedéllyel;
De tüzes légy! máskülönben
Elmehetsz isten hírével.

Hej, kocsmáros, bort! ihatnám.
Tiszta bort! mert ha vizes lesz:
Megköszönhetd, ha kancsód a
Falhoz vágom, nem fejedhez. -

Csak így élet ez az élet,
Tüzes lyánnyal, tüzes borral...
És - amit majd elfeledtem -
Nem maradhat még el a dal.

Mondjatok dalt, de tüzes dalt,
Mert szakadjon ki a nyelve,
Ki úgy dalol, hogy dalától
Nincsen a szív feltüzelve.

Nem akarok elrohadni,
Mint a fűzfa a mocsárban;
El akarok égni, mint a
Tölgy a fellegek lángjában!

Pest, 1847. május

Petőfinek 1848 nyári lelkiállapotának epikus kifejezése Az Apostol. Ez a forradalmi poéma nagyszabású költői összegzés. Hőse, Szilveszter az első cselekvő forradalmár-típus irodalmunkban, akinek jellemében nemcsak az ösztönös indulat, de a tudatosság is formáló erő. Azonban érzékelteti a hőse és a nép közötti távolságot is, s a kételyt, vajon érettek-e a viszonyok a forradalomra. Csak a végső emberi boldogságba vetett hite marad töretlen Szilveszter tragédiája ellenére is. A költeményben nincs belső harmónia, a gondolatok széttörik a történetet; a költő számára fontosabb a gondolati töltés. A költemény tele van lírai betétekkel: Szilveszter monológja, szőlőszemhasonlat stb.

Az irodalomtörténet a mű cselekményének tragikumát, a bukás-motívum hangsúlyosságát annak az életrajzi ténynek tulajdonítja, hogy a költő Szabadszálláson megbukott a követ-választáson; egyébként is a művet át- meg átszövik az önéletrajzi elemek (pl. a költő a címszereplő névnapján, szilveszterkor született; körülményeinek nyomorúsága, házasságának mozzanatai, a főhős vérmérséklete is a költőt idézi stb.). A drámai izzású költemény rímtelen soraiban a nemzeti és az egyetemes szabadságért meghalni kész, önfeláldozó forradalmár alakja dicsőül meg, mint a lázadás apoteózisa és mint a költő önsorsára vonatkozó látomás, példázat. Az elbeszélő költemény a "forradalmi látomásköltészet" remeke.