NYUGATON A HELYZET VÁLTOZATLAN

A regény főhőse, Paul Baumer érettségi előtt álló osztálytársaival együtt 1915-ben zárt sorokban menetel a sorozóbizottság elé. A fiúkat rövid, de poroszosan durva kiképzés után a francia frontra vezénylik. Pault nyolcadmagával egy fríz parasztokból, szász és bajor mesteremberekből álló századba osztják. A regény cselekményváza tulajdonképpen a nyolc fiú pusztulásának története. A háború forgataga nemcsak a védtelen testet, hanem a fiatal lelkeket is széttépi. Már nem találják a helyüket otthon, a nyugalmas hátországban sem, úgy érzik, soha többé nem tudnak beilleszkedni a normális társadalomba. A regény végén Paul elesik, halálának értelmetlensége annál szembetűnőbb, mivel az utolsó napokban pusztul el. Alig 24 éves a fiú. Remarque regénye - talán legjobb műve - naturalizmusa, szentimentális felhangjai ellenére is értékes, maradandó, humanista alkotás: a megalázott, meggyötört ifjúság nevében ítél a háború fölött.

SZERESD FELEBARÁTODAT

A harmincas évek második felének háborúra készülődő Európájába vezeti olvasóit a regény. Németországban a nácizmus tombol. Üldözöttjei - a zsidó, fél zsidó és keresztény kisemberek, tudósok és művészek, a létükben fenyegetett százezrek - a környező államokban keresnek menedéket. Ausztria és Csehszlovákia csak ideig-óráig képes befogadni az emigrációs áradatot. Európa közönyös és retteg.

A regénynek három hőse van. Ludwig Kern, az alig húszesztendős diák és szerelmese, Ruth néhány nap alatt megjárják a pokol bugyrait. Ausztriából Csehszlovákiába, majd Svájcba és Párizsba szöktek, nyomorúságos szállodákban, pénz nélkül, örökös félelemben töltötték napjaikat. Kern börtönből börtönbe kerül, s az egyikben megismerkedik Steinerrel, az eszes és kemény, negyvenéves politikai menekülttel. Csalók, bankárok, homoszexuálisok, mániákus feljelentők, fasiszták, rezignált értelmiségiek, szajhák, uzsorások, koldusok nyüzsögnek a regény főhősei körül. Ebben a környezetben virágzik ki Ruth és Ludwig szerelme, itt magasodik Steiner tragikus hőssé. A kötet, pesszimista kicsengése ellenére reményt, hitet sugall. Remarque mesteri kézzel szövi a cselekmény szálait, kitűnő lélekábrázoló. Gördülékeny, nagyvonalú stílusával avatja értékes olvasmánnyá ezt a művét.

A DIADALÍV ÁRNYÉKÁBAN

Ha két ember szereti egymást, az mindennél fontosabb, az csoda és a legtermészetesebb dolog ezen a világon. Ezt éreztem ma, amikor egyszer csak virágzó bokorrá változott az éjszaka, és eperillatú volt a szél, és rájöttem, hogy szerelem nélkül legföljebb szabadságos halottak lehetünk csupán, néhány adat, meg egy véletlen név, és semmi több, akár meghalhatunk.

A regény cselekménye 1938-1939-ben játszódik, a második világháború baljósan ellentmondásos légkörében. Az emigránsok áradata Párizs felé indul. Ravic doktor német koncentrációs táborból szökött át. A menekülő orvos sorsában, viszontagságaiban találkozhat az olvasó a fény és árnyék, szerelem és prostitúció, becsület és aljasság, igaz emberség és ocsmány besúgás minden válfajával. Remarque regénye jó értelemben vett bestseller, a könyvét cselekményesség, életszerű párbeszédek jellemzik, túlfűtött erotikája és itt-ott hatásvadászó izgalomkeresése ellenére ezt azzal éri el, hogy minden sorából kiérzik a kisemberek iránti őszinte rokonszenv, s az elnyomók elleni gyűlölet. Remarguie legjobb regényeit következetes antimilitarista és antifasiszta állásfoglalás, cselekményesség, életszerű párbeszédek és figurák jellemzik, későbbi művei (Az égnek nincsenek kegyeltjei; Lisszaboni éj; Árnyékok a paradicsomban stb.) azonban nem haladják meg a szórakoztató irodalom színvonalát. 

A FEKETE OBELISZK

A regény a húszas évek Németországában játszódik, amikor gyógyulni kezdenek az első világégés okozta sebek és hamarosan újak fakadnak fel. A történet elbeszélője Ludwig Bodmer, aki költőként egy síremlékkészítő cég irodájában dolgozik, rajzoló, reklámfőnök és könyvelő. Az udvar végén a sírkövek között hosszú évek óta áll egy fekete gránit obeliszk, megtestesítőjeként az elmúlt időknek, miközben nagy az infláció, a szegénység. Ludwig ebédét is a városka végén álló elmegyógyintézet kápolnájában vasárnaponkénti orgonálásáért kapott kis pénzecskéjéből fedezi. Itt találkozik a szerelemmel is, mely titokzatos, törékeny, mégis gyógyító. Isabelle skizofréniája tört tükörben mutatja fel két ember összetartozásának végtelen esendőségét, de azt is, hogy a szerelem többet is tehet, mint az orvostudomány. Fura figurák sora vonul fel előttünk, a zsugori kocsmáros, a városka örömlányainak kara, a folyton leselkedő, magamutogató szomszédasszony, a betegek ápolásával megbízott apácafőnöknő, lelki gondozójuk, a pap, s mindegyikük kuporgatja az egyre kevesebbet érő pénzt. A nyilvánosház közkedvelt lánya, kit csak Vasparipának hívnak mindannyian, s aki a fiatalok gyerekkorához tartozott anyáskodó szeretetével és nem a szerelem titkaival, - a ravatalon fekszik. Ludvig eladja a fekete obeliszket az ő sírja fölé. Vasparipa a halálában is szolgál: az obeliszkért kapott pénzzel vészeli át a cég a fizetésképtelenséget.

Mindenütt pénzhiány uralkodik, spártai hamvazószerda köszönt be. Kitör a második világháború, Ludwig az utolsó fejezetben arról számol be, hogy minden elpusztult, csak az elmegyógyintézet és a szülőotthon maradt sértetlen. A regény fő mondanivalója az emlékezés és az emberi méltóság megőrzése szélsőséges helyzetekben is.