Osztatlan belső terű, 36 x 66 m-es alapterületet lefedő, acélvázas épület. A fesztávot három - egymástól 18 m-re helyezett - tömör acéltartó váltja ki, azok hordják az alulról rájuk erősített födémet. A homlokzatsíkban a főtartók közét 3 m-enként I szelvényű, a födémgerendához hegesztett acélbordák osztják. A hosszoldalakon a homlokzat síkja két-két egységgel túlnyúlik a szélső főtartókon, úgy fordul át - azonos osztással - a rövidebb oldalakra. Az egyterű belsőt az acélbordák közé helyezett, nagyfelületű üvegtáblák határolják. Vizuálisan ez nem választja el a külsőt a belsőtől. Ha az árnyékos oldal felől nézzük, keresztül lehet látni az egész épületen s a kitekintés belülről is akadálytalan. Az épület itt lényegében véve nem egyéb, mint a legszükségesebb szerkezetekre szorítkozó, racionálissá általánosított, a védelmet biztosító, semleges térköpeny. A konstrukció szigorú rendje a funkció teljes szabadságával párosul. Az egységes csarnoktér úgy tagolható, ahogy alkalmanként a szükség megkívánja. Az épület semleges keretét a funkciónak megfelelő térré a benne tevékenykedő ember alakítja. A modern építészetben ez a személytelenné elvont, konstruktív formálás a demokratizmus igényéből támadt. Abból a meggyőződésből, hogy az építész nem kényszerítheti rá a saját akaratát az épület használójára. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy környezetében az egyéniségét szabadon kifejthesse, s ez akkor lehet teljes, ha a környezet nem akadályozza. A chicagói építészcsarnokban ez valósult meg végletes tisztasággal. A gyakorlat azonban nem igazolta az elv helyességét. Kiderült, hogy az osztás nélküli térben az állandó változás ideiglenessége akadályozza az elmélyült munkát. (A Crown Hall másfél szintes. Alacsonyabb alagsorában a Moholy-Nagy vezetése alatt álló formatervezési iskola, az "Új Bauhaus" működött, felső szintjén pedig Mies van der Rohe mesteriskolája.)