A századelő egyik legjelentősebb és új építészeti törekvéseket elindító mestere, a finn korai modern építészet elismert tagja.

Építészeti és festészeti egyetemen tanult Helsinkiben, 1897.-ben kapott diplomát. Egyetemi barátaival 1896 óta közösen dolgoztak. A három fiatal finn építész, Geselius, Lindgren és Saarinen kimagasló tudásuknak köszönhetően elnyerték az 1900. évi párizsi világkiállítás finn pavilonjának az építésére kiírt pályázatot. Miután ez a munka nemcsak erkölcsi, de anyagi elismerést is jelentett, elhatározták, hogy keresnek egy nyugalmas helyet, ahol hosszú távon együtt dolgozhatnak.

Így találtak rá Hvitträskra, egy kedves tóparti helyre, ahol egy fallal körbekerített, nagy udvarnyi területen három házat építettek föl. Az egymástól teljesen elütő stílusban készült épületeket ki-ki maga tervezte: Geselius egy gránitsziklákon álló, fekete gerendákból rótt, rusztikus épületet. Vele átellenben áll Saarinen háza, mely zsindely borításával, mozgalmas homlokzatával a kor divatos építészeti áramlatát, a szecessziót ötvözte nemzeti - romantikus jegyekkel. Lindgren háza közvetlenül Saarinenéhez támaszkodik, annyira, hogy középütt alakították ki a három építész közös műtermét. A harmadik ház a többiek mellett szinte légiesen könnyed, jóval kisebb is a másik kettőnél - mintha Lindgren tudta volna, hogy ő csak rövid ideig lesz lakója. Miután Helsinkiben professzori állást kapott, visszaköltözött a fővárosba, de igen korán, 1916-ban meghalt. Halála után a házát a Saarinen család vásárolta meg. A három épület közötti, nagyjából négyzet alakú területen az angliaival vetekedő minőségű gyepen egy hatalmas gránitszikla emlékeztet arra, hogy hiába a buja erdő az épületek körül, azért Finnországban több a szikla, mint a termőföld. A falakat elborítja a korallpirostól a vérvörösig terjedő színekben tobzódó vadszőlő. Geselius háza ma egy étteremnek ad otthont, Lindgrené szállodaként működik, Saarinené pedig múzeumként látogatható. A házban mindent Eliel Saarinen és felesége, Loja tervezett. A műteremben az eredeti berendezések láthatóak, az egykori rajzasztalokon a három építész munkáinak emlékei: tervrajzok, rajzeszközök, fényképek sorjáznak az elkészült épületekről. A hatalmas, többfunkciós nappali, étkező-társalgó három része más-más hangulatú, más-más stílusban van berendezve, mégis szerves egységet alkot. A csúcsíves ablakok előtt a szőnyegborítás nemcsak a hosszú ülést, de a padlót is beborítja, szinte keleties hangulatot árasztva. A zongora viszont egy napsütéses, csupa-ablak sarokban áll, amely különös ragyogását a kint felfuttatott vadszőlő piros leveleinek és a távolban látszó tónak is köszönheti. A ház egykori úrnőjét, nemcsak kitűnő felesége, de iparművészként méltó alkotótársa is volt férjének, és egy ragyogó tehetségű fiút és egy nem kevésbé tehetséges leányt hozott a világra. A családi élet egykori helyszíneit: Loja, illetve a gyerekek szobáját, a hatalmas fürdőszobát, a hálókat mind-mind meg lehet ma is tekinteni, az épületek 1981 óta a finn állam tulajdonában vannak. A három jó barát több mint 70 épületet tervezett együtt, bank- és biztosítóintézeti székházépületeket (1901- 1903), köztük a Finn Nemzeti Múzeumot is. Szürke gránitból, tartós és szép anyagokból építették. Néhány érdekes részletét helybéli mesterek készítették, ezek vadállatokat – mókust, medvét, rókát – és fenyőtobozokat ábrázolnak. Látható a finn népmesék és a híres finn eposz, a Kalevala történetei is. Jellemző hát az Art-Noveau motívum - saját népi építészetük elemeit ötvözték a modern formákkal. Az épület középpontjában egy magas torony áll, erről már messziről felismerni a múzeumot. Az 1908 és 1910 között fellépő művésznemzedék fő célja az volt, hogy az orosz-német provinciális hatásokból kilépve megalapozza az észt (modern) művészetet. Ebben a nemzeti romantikával összefonódó német és - egyre erősebb - finn közvetítéssel érkező szecesszió játszott jelentős szerepet. Tartuban, Tallinnban és Párnuban épültek az első szecessziós épületek, köztük a bútorgyártásban fontos szerepet játszó Luther faárugyár tallinni munkásklubja, amelyet a híres építészhármas tervezett 1904-1905-ben.

Lindgren korai halála után Saarinen egyedül is jelentős megbízásokat kapott: ő tervezte a Viipuri és a Helsinki főpályaudvarát. 1940.-ben, Viipuri barbár bombázásának áldozata lett a modern építészet albumaiból jól ismert ottani pályaudvar. Saarinen 1904-ben elnyert, önálló pályaterve alapján épült a híres helsinki Pályaudvar (1910-1914). A Pályaudvar U-alakú épülete az ország első vasbeton szerkezetű építménye. Saarinen, részt vett az építészeten kívül, kora művészeti életének alakításában is. Ismertek például könnyű és fehér székei (1908-1910), avagy saját házának kerti garnitúrája. Például szolgáló műveket alkotott Tallinn és Tartu számára is. A szimmetria és a klasszikus kompozíció felé visszatekintő késő jugendet az általa tervezett Kredit Bank képviseli: nagyszerűen működő multifunkcionális épület, az alsó szinteken üzletekkel, banki helységekkel (ez ma a Kulturális Minisztérium), a felsőbb emeleteken tágas lakásokkal. A ház közepén három szintes belső udvar található, ami a különböző szárnyak között hoz létre összeköttetést. Az épület homlokzatának reprezentatív megjelenést kölcsönöz a magas íves bejárat, amiből a lépcsőház egyenesen az első szintre és a belső udvarba visz. A belső udvarba Saarinen hatásos árkádot tervezett. Tallinn korabeli legmodernebb épületének szerkezete vasbeton tartóoszlopokon áll, ami lehetővé tette az utcai szint hatalmas ablakainak kialakítását. 1913-ban Saarinen elkészítette Tallinn általános rendezési tervét is. Tartuban az ő tervei alapján épült a Pál templom, ami a híres építész egyetlen az USA-ba emigrálást megelőző években tervezett temploma. A templom fő épülete mellett két szárnyépületet is tervezett a gyülekezetek számára, de ezek építése az első világháború miatt elmaradt. A második világháborúban megsérült toronysüveget 1999-ben építették újjá. 1912.-től Eliel Saarinen többször járt Magyarországon. A világhírű finn építész tanulmányt írt Budapest rendezési problémáiról, ekkor választotta levelező tagjává a Budapesti Iparművészeti Társulat. 1917-ben a finn országgyűlés bélyegbizottságot állított fel, melynek tagja volt Eliel Saarinen is. A független Finnország bélyegsorozatai az ő tervei nyomán készültek. 1922-ben, második díjat nyert a Chicago Tribune Tower tervpályázatán, így családjával együtt átköltözött az USÁ-ba (1923), de a nyarakat Hvitträskban töltötték. Ő tervezte és alakította ki szellemi arculatát a Detroit mellett épült Cranbrook Akadémiának. Itt élt és dolgozott haláláig. Az építész mélységesen hitt a különböző művészeti területek dialógusára épülő nyíltszellemű kiscsoportos képzés erejében. Később fiával, az építész Eeroval is dolgozott együtt; közösen tervezték például a General Motors Technical Institute épületét, valamint a Kleinhans Music Hallt, Buffalo-ban.