NYOLC hold föld

Sásdi Sándort a fasiszta terror idején Dachauba hurcolták - 1946-ban írott s 1967-ben ismét megjelent önéletrajzi regényében, a Fehér kenyérben megrendítő lapokon örökítette meg lágerbeli szenvedéseit. A felszabadulás után tovább gazdagodott munkássága, egyike legnépszerűbb íróinknak. Regényei és elbeszélései elsősorban a baranyai falvak embereinek életét idézik fel, ezen a tájon játszódik a Nyolc hold föld cselekménye is. A regény először 1929-ben jelent meg, s azóta már jó néhány kiadás fogyott el belőle. Méltó siker: a szűkszavúságában is hatásos, ízes stílusú sötét, feszültségekkel terhes világot állít elénk - vagyonféltő öregek kapzsisága, babonaság, öröklött betegségek állnak a hősök boldogságának útjába. A Rab család legidősebb fiát ágynak dönti a sorvasztó népbetegség, a tüdőbaj, s a szülők fiuk halálára gondolva attól is félnek, hogy menyük majd magával viszi hozományát, a nyolc hold földet... - Indulatok és szenvedélyek lobbannak, de a befejezés hirtelen békéje mintha az indulatok minőségére, a körülményeiknek kiszolgáltatott emberek esendőségére világítana rá. apáik életét.  

Fehér kenyér

Mi mindent jelent a fehér kenyér! Örömöt, ünnepet a századfordulós magyar falu kisgyermekének; nyugalmat, megélhetést a férfinak; ritkán látott boldogságot a háborús évek üldözöttjének; édes-bús, fájó jelképet az emlékező idős író számára. A Fehér kenyér, önéletrajzi regénye, először 1946-ban jelent meg, majd átdolgozva, 1967-ben. Ez utóbbit tekinti az író végleges szövegnek. Sásdi Sándor 1898-ban született. Kis házban, mely alig különbözött a parasztokétól, ahol a falusi kocsma és a vegyeskereskedés nyüzsgő élete ismertette meg a gyermeket a világgal. Innen indul el egyre nagyobb utakra, először csak a szomszéd községbe, aztán a kisvárosba, iskolába, végül az újságírói-írói pálya útjára. ... Önéletrajzi regénye a tőle megszokott egyszerű, de mégis érzelmekben gazdag stílusban tekint végig gyermekkorán, íróvá érése vajúdásain, irodalmi pályájának állomásain, emberi élményein, miközben, mintegy háttérként, mindig látjuk a körülötte változó világ körvonalait. A könyv utolsó fejezetei, melyek a dachaui lágerben töltött időszakot eleveníti meg, izzó drámaiságukkal, az átszenvedett hétköznapok hiteles megidézésével megdöbbentő élményt adnak.  

Az író vallomása új regényéről: A regénybeli Gyuri emléke kitörölhetetlenül él bennem. A Boldog hajlék hőse kisgyerekkori játszótársam volt, később igaz barátom. Kitaláltunk sokféle játékot, együtt jártunk fürödni a Varjú-gátra, Gyuritól tanultam meg, hogy kell a foszló fűzfaágból sípot faragni és lábától megfosztott cserebogárból szélmalmot készíteni. Korán, a regényben elmondott tragikus módon veszítette el édesanyját, tizenkét éves korában az édesapját. Árvaságában fogadtuk meg, hogy amíg élünk, kitartunk egymás mellett. Amikor elkerültem a városi iskolába, és karácsonyi, húsvéti szünetre hazamentem, Gyuri ott várt a Dancsa-horónál, tettette, mintha véletlenül került volna arrafelé, és halkan kérdezte: "Megjöttél?" Erőszakkal kivette kezemből a csomagot, s mesélni kezdett, mi minden történt a faluban, amíg én odavoltam. Egyedülvalósága miatt, tizenhét éves korában megházasodott, de ha kettesben maradtunk, az én kedvemért visszaváltozott játékos gyerekké, és segített faskatulyából készített kiskocsi elébe fogni a kutyánkat. Szörnyű zivatarok kiforgattak mindenemből, de megmaradt Gyuri utolsó levelezőlapja: "A Hamuházi-mezei cseresznyefán már piroslik a gyümölcs, de csak akkor szedünk majd belőle, ha te hazajössz..." Aki akar, ebből megérthet mindent. A legtöbb író dédelget magában egy témát, amelyből élete "nagy művét" szeretné felépíteni. Így gondoltam én nagyon sokszor arra, hogy Gyuri nehéz sorsából kibogozom mindazt, ami regénybe kívánkozik, de nem mertem elkezdeni. Réges-régen meghalt már: fiatalon, mint az anyja, tüdőbajban, mint az apja. A felesége, egyetlen kislánya is utánament: valamennyien ott fekszenek abban a temetőben, amelynek akácai és ecetfái belesusognak éjszakai álmomba, mindig egyforma dallamon, mindig egyforma szöveggel... A sírok szaporodnak, az élők fogynak, nincs már közöttük senki, akit bántana az, hogy belekerült e történetbe, mert talán nekem sincs már sok időm hátra. Hiszen az én falumban az a közmondás is járja: "Hatvan felé, hazafelé...

Szabálytalan szerelem

Cselekménye a II. világháború utolsó éveiben pereg, filmszerű élességgel és hiteleséggel keltve életre ennek az időszaknak pusztító, gyilkos indulatait, borzalmait, egy vidéki nagyváros színterén. Egy háromgyerekes polgári család története áll a középpontban, de fontos szerepe van minden alakjának; nemcsak a Vigan családról szól a könyv: üldözöttekről, ellenállókról, szegények szerelméről, elérhetetlen vágyakról, szerelemről és halálról. Sásdi "szélesvásznúan" tudja bemutatni a háború és a fasizmus szorításában vergődő város hétköznapjait. Szereplőinek élete, sorsa, csöndes vagy tragikus pusztulása szervesen összefügg a rájuk zúduló történelmi eseményekkel. Ki hogyan állja meg az emberiség próbáját ebben a viharban, ki látja meg világosan a zűrzavarból kivezető utat? - erről is szól a könyv. Az író szép nőalakjai sorát szaporítja az édesanya, Viganné finoman árnyalt alakja; szomorú-szép szerelme valósággal külön regény a regényben.