1933-ban festett Stadionja (avagy Atlétikai bajnoksága) rendhagyó értékekkel bír. A festmény elkészültének éve, 1933, Scheiber életében az utolsó, mozgalmasnak tekinthető esztendő volt, mielőtt élete tere végképp Budapestre szűkült volna le. A Stadion olyan festmény, aminek láttán megtörnek a Scheibernél indokoltan alkalmazható, sémába illő felvetések. Scheiber bizonyos értelemben túllép az expresszionizmuson; a kifejezés alárendelődik annak a vizionárius nyelvezetnek, mi több, szimbolikus szándéknak, amiről e festmény elemei beszélnek. Jelképes a helyszín, a történés, és a perspektíva megválasztása is. A kép centruma a zöld-sárga, geometrikus tagolású ellipszis alakú pálya, amelynek centripetális ereje magához vonja a koncentrikus körökben hullámzó, alig jelzett tömeget. Az égbolt hegyes szögekben megtörő élei is fenyegetően a középpont felé mutatnak. Az atlétikai bajnokság párhuzamos események és akciók sorozata; a középpontban militáns hangulatú tornabemutató látható, ami nyilván a reprezentatív ceremóniához tartozik. Körülöttük Scheiber a barlangrajzok vadászó figuráihoz hasonlatos módon rögzíti rúd- és magasugró figuráit. Fenyegető, jelképes kétértelműség uralkodik a mozdulatsorozatokban, s a tömeg passzivitása pedig mindezt mintha erősítené is. Az égbolt felől fenyegető vihar egyes festői elemei valódi megszemélyesítésként hatnak; a balról közeledő, hatalmas lábain lépkedő fehér démon Goya háborús rémképeinek közeli rokona, míg a jobb oldali, fekete felhőkben alattomosan aláereszkedő ballonok sejthetők. A szemhatáron felsorakozó árnyak is a viharral látszanak érkezni. Az egyetlen, realitással rendelkező elem az előtér közepén disputába merülő pár, az is éppen csak jelzett, hogy férfiról és nőről van szó. A férfi erőteljesen, ám finoman metszett arcéle a szemlélő tekintetét keresi, mintha a küzdőtérrel kívánná összekötni azt. Minden mozgásban van, azonban ez nem annak a dinamikus erőnek a felérzése, ami a futurista képeket fűti, hanem megint csak a kifejezés szolgálatába állított eszköz. Scheibernek mondanivalója van a világról, a harmincas évek Európájáról (ha a zászlókra tekintünk), amelynek behelyettesítője egy kolosszális világszínpad, majdnem tehetetlenül, szemben egy sodró lendületű vízió képével.