Sankt Barbara-i halászok felkelése

Ezt a kisregényt azóta is legjobb művei között tartjuk számon. Miről van szó? Egy fiatal írónő mindent megtanul, amit akkor német írónak tudnia lehet s bravúros biztonsággal ötvözi egybe a különféle alkotóelemeket, olyan szintézist hozva létre, amire akkor alig volt képes valaki. Seghers e művében nem a Thomas Mann-i következetes nagyrealizmus útját járja, s nem is a forradalmi mondanivalót forradalmian új eszközökkel szolgáló Brechtét. Elsajátítja és sajátos szintézisbe olvasztja az ekkor használt összes stiláris elemet. Mit? Elsősorban az épp letűnő naturalizmusét. Ilyen mondatokat olvashatunk a kis könyvben: Ott aludt a kockás takaró alatt a két kisfiúval, akiknek éppolyan vékony, beteges szagú lélegzetük volt, éppolyan éhes orrlyukaik voltak, és éppolyan szőke, ragadós volt a bozontos hajuk, mint az ő testvéreinek. Aztán ott van a naturalizmussal épp ellentétes szecesszió: Már nem volt messze a pünkösd. Még egyetlen bódét sem állítottak fel, csupán néhány láda és deszka volt már feltornyozva, itt is, ott is kilátszottak a cukor, pléh és papír sarkai, mint valami értelmetlen és vad öröm különös darabkái, amelyek most utoljára és csakis Sankt Barbarában kerülnek szétosztásra. Végre kifeszítették a sátortetőket, a léceken virágoztak egymás fölött a zöld és piros nyereménytárgyak, a körhintalovak farka égnek állt, s a boldogságtól bolondul és rekedten felhangzottak az első ütemek. És akárcsak a naturalizmus: a szegénység életét, a rideg társadalmi valóságot igyekezett kifejteni az expresszionizmus is, csakhogy ez éppúgy elrajzolt, mint a szecesszió, viszont nagyon is tudatosan a társadalmi mondanivaló, a hatás érdekében, ám a naturalizmus fojtott-sötét nyomor képével ellentétben szenvedélyessé vált. Hull a hátán feküdt, szempilláira rávésődött a tér, óriás volt és szörnyen fehér - csak a tér volt fehér, körös-körül már este volt -, hátul irodák, lámpák, leeresztett redőnyök, mindnyájan még egyszer átszáguldottak a fején, mint valami kapu boltíve alatt, még egyszer azt kiáltotta: TOVÁBB! újra öklök és dörömbölés és üvegcserepek és jajgatás és TOVÁBB! és piros és CSAK TOVÁBB! és tűz. Végül megjelenik valami merőben új, amely mindezt visszafogottá teszi. Folytatja ugyan a naturalizmus és expresszionizmus társadalmi törekvéseit, de eddig szokatlan tárgyiasságot, tényszerűséget érvényesít. Sűrít, szűkszavú lesz, szenvtelen; filmszerűen ábrázol: a tényeket rögzíti, hiszen a tények magukban is kihívják a megváltoztatásuk igényét. Az új tárgyiasság tűnik föl itt, Németországban húszas évek közepén. Íme: A Sankt Barbara-i halászokat is felszólították ennek a bérskálának az elfogadására. A cédulát ugyanarra az ajtóra ragasztották, amelyet a halászok annakidején széttörtek. Most belülről vaspántokkal erősítették meg, mint egy páncélszekrényt, és az irodákba markos legényeket küldött a társaság. A halászok letépték a cédulát. Nem beszéltek sem erről az ajánlatról, sem a környékbeliek szószegéséről sem családjuk körében, sem pedig egymás közt. Este híre járt, hogy a környékbeliek holnap megérkeznek és két napon belül tengerre szállnak. Mindehhez még a német romantika sokszínű hagyománya s majd százéves kritikai realizmusnak kipróbált gyakorlata járul. A sokféle elemből való, nagy vonalú építkezés mozgatója: a forradalmiság, vagy talán inkább csak a lázadás. Mert miről is van szó? Egyszerű halászok ösztönös lázongását tudatos forradalmiság alakítja osztályharcos cselekvéssé. Csakhogy maga a "forradalmár" is inkább csupán elképzelés, hogy azt ne mondjam: "képlet", noha az emberi gazdagsága, lelki nemessége és harcos tudatossága eléggé kidomborodik a műben.  

A jogosítvány

A gyanús civilek csoportjában, akiket a japánok összetereltek és bezártak egy sanghaji házba, ott állt egy mozdulatlan, a többségnél valamivel jobban öltözött kis ember. Arca jóformán egyáltalán nem különbözött a pincebeliek arcától: az ítélet, amelyre számítottak, hasonlóvá tette valamennyiüket.

A pincébe egy tiszt lépett be katonáival. Minden fogoly rámeredt, az ő tekintete pedig gyorsan végigsiklott mindegyikükön, s végül megakadt a kis emberen. Parancsszavára eléje lökdösték a férfit, két kéz végigmotozta. De sem a motozás, sem a hozzá intézett kérdések nem zökkentették ki nyugalmából. Hirtelen szünet támadt, a férfi zsebében valami papírt találtak. De azon csupán annyi állt, amennyit már maga is elmondott: hogy neve Vu Pej-li, és Cang Lo-fei kereskedő gépkocsivezetője.

Vu Pej-lit ezután kivezették az udvarra, majd a háztömbön keresztül egy másik, nagyobb udvarra, a garázsokhoz. Ott várakoznia kellett, puskatusok között. Két polgári személy ráparancsolt, hogy hozza ki az egyik autót a garázsból. Egyikük a sofőrülés mellé ült, másikuk Vu Pej-li háta mögé. Parancsaikat pisztollyal koppantották rá halántékára és tarkójára. Végighaladtak néhány utcán, majd megálltak a japán parancsnokság egyik háza előtt. Ott két vezérkari tiszt szállt be segédtisztjeivel. Kiterítettek egy térképet, bejelölték az utat. Vu Pej-li gépkocsivezető gondolatai az imént még elkerülhetetlennek látszó halálról a térképen megjelölt vörös célpontra terelődtek, amely a hajógyárakhoz vezető út mögé esett. "Hajts, ahogy csak bírja a kocsi!" - szólt a parancs. Vu Pej-li dudált; már napok, hetek óta őrjítette a japán katonai kocsik eszeveszett kürtölése. Átszáguldottak Csapej lerombolt, lövedékek tépte utcáin, ahol csak úgy nyüzsögtek a tanácstalan emberek. Végighaladtak a csatorna mentén, érezte testén a pisztolyok csövét, csőszájait, kemények voltak, de már nem hidegek, irányították minden mozdulatát. De a gondolatainak nem parancsolhattak. Feladatának, elhatározásának sem.

Mert amikor Vu Pej-li gépkocsivezető rákanyarodott a hídfőre, megértette, mit kell tennie. Elfordította a kormányt, s az autót a két vezérkari tiszttel, a segédtisztekkel, a két polgári személlyel és tulajdon magával együtt egy merész s népe emlékezetében mindörökkön égő ívben a folyóba vezette.

Sárközi Olga fordítása   

A koncentrációs tábori regény hét szökevény sorsát követi, akiket a náci táborparancsnok elfogásuk után keresztre feszítve akar kivégezni. A cselekmény több szálon fut egyszerre, ami így egymást követő filmkockaszerű regényszerkezetet eredményez. Nyomon követi a táboron belül a náci parancsnoki kar dühkitöréseit, és az elnyomó erőszakszervezet teljes apparátusának felvonulását a szökevények kézre kerítéséhez. Ezzel párhuzamosan a hét szökött rab külön útját és sorsát is végig kíséri. Hatan közülük hamarosan kézre kerülnek. A hetedik, Georg Heisler, megmenekül. A regény az ő története, de a cselekmény során Georg személyes sorsa szimbólummá lesz; a szabadság, az emberi méltóság jelképévé mindazok számára, akik életük kockáztatásával segítségére vannak. Mert tulajdonképpen nem, vagy nemcsak ő menekül meg, hanem vele együtt sokak önbecsülése s reménysége az emberiesség végső győzelmében. Ennek során a polgári lakosság reagálását figyelhetjük igen széles skálában a teljes közönytől a náci terror keltette szörnyű félelemig, és néhány esetben annak legyőzéséig és az önzetlen segítségnyújtásig.

A regényben, mely bámulatra méltó plaszticitással kelti életre a fasiszta Németország hétköznapjait, fellelhető Seghers elbeszélő művészetének minden erénye: a sodró lendület, a lényegre törően, de ugyanakkor sokoldalúan jellemzett epizódfigurák tömege, a nyelvi hajlékonyság és erő. A hetedik kereszt a haladó irodalom egyik alapműve, talán épp ezért olvassuk újra meg újra ugyanazzal a torokszorító izgalommal. A történelmi helyzet változásával épp azért nem veszti el művészi érvényességét, mert igazi mondanivalója, az emberi helytállás csodája ma is a modern irodalom egyik legfontosabb problémáját fejezi ki. 

Megmenekültek

Sújtólégrobbanás történt a Montan Művek egyik bányájában. Hét betemetett bányász várja immár hat nap óta - egyre fogyó reménnyel - hogy mikor töri meg az őrjítő csendet a mentőosztag fúrógépének zúgása. Ezzel a drámai jelenettel indul a regény. A regény cselekménye 1929-ben, a nagy gazdasági világválság első évében kezdődik, és 1933-ban Hitler hatalomra jutásának évében ér véget, s a főszereplők, a hét szerencsétlenül járt bányász személyes sorsán túlmutatva azt ábrázolja benne, hogyan élte át egy kis bányászközség, - valójában az egész német munkásosztály - a válság, a tömeges munkanélküliség lélekölő hónapjait, éveit, a nyomor és kiszolgáltatottság megaláztatásait. Mert ezt a keserves utat járva egyre többen és többen estek bele a náci demagógia csapdájába, s kevesen maradtak, akik meg tudták őrizni tisztánlátásukat. De voltak ilyenek is, ez a könyv éppen az ő belső vívódásukat, családi meghasonlásokkal nehezített útjukat kíséri végig a felszabadító felismerésig, s ezzel emberségünk megmentéséig: hogy igenis fel lehet és fel kell venni a harcot a hitleri diktatúrával szemben. Anna Seghers írja regényéről: "Szereplői a válság korának emberei, szenvedéseik a válság korának szenvedései, szerelmeik válság korabeli szerelmek. "S bár ez igaz, mégis hozzátehetjük, hogy ha ezek az emberek - szenvedéseikkel és szerelmeikkel- egyúttal a mi meghitt ismerőseinkké is válnak, akkor ez Seghers írói művészetének köszönhető, amely a nagy francia és orosz realisták iskoláján át jutott el a kiteljesedésig, az üldözöttek, elnyomottak valósághű ábrázolásáig.

Az igazi kék - elbeszélések

A kötet Anna Seghesnek A hetedik kereszt világhírű szerzőjének legújabb elbeszéléseit tartalmazza. A történetek a legkülönbözőbb tájakra és korokba repítik az olvasót. De játszódjanak bár Mexikóban, az inaya kultúra idején vagy Franco Spanyolországában, századokkal ezelőtt a távoli északon vagy Dél Amerika őserdeiben napjainkban - egy közös szál mégis összeköti őket. Közös bennük annak a hősnek az ábrázolása, - aki bár a történelemkönyvek számára névtelen marad, - ha kell kitartó, szívós munkával, ha kell önfeláldozó bátorságával nyújt maradandó értéket - sokszor pusztán az emberi helytállás példáját - korának és közönségének.