Severini az olasz futurista mozgalom egyik reprezentáns személyisége volt, később azonban e dinamikus festésmód helyett klasszicizáló hajlamának engedett teret. 1906-tól Párizsban élt, s ott 1910-ben aláírta az első futurista kiáltványt. Hathatósan hozzájárult a futurizmus párizsi, londoni és berlini népszerűsítéséhez.

Elfogadta a futurizmus eszméit, de képei inkább dekoratívak, mint agresszívek (A Bal Tabarin dinamikus hieroglifái, 1912). Célja a mozgás és érzékelés dinamikájának ábrázolása volt. A mozgásritmusokat szétvágva, fázisaiban helyezte egymás mellé. (A boulevard; Pan-pan-tánc Monicoban 1909-11; Táncosnő a Tabarin-bárban 1912) Severini tiszta, dekoratív színeket használt, a gyorsaságot, az aktivitást, a modern életritmust, a küzdelem dinamikáját művészileg érzékeltette, alkotásaiban néha találkozhatunk némi humorral is. Az idő- és mozgásfázisokat egyszerre ábrázolta korai képein. Ő segítette a párizsi kubisták és futuristák közötti kapcsolat megteremtését. A húszas és harmincas években számos falfestményt és mozaikot készített Olaszországban, Franciaországban és Svájcban. Ezeknek technikai hatását fejlesztette ki kisebb táblaképein is. Az 1930 körül festett Csendélet című alkotás (Budapest, Szépművészeti Múzeum) festésmódjával is mozaikszerű felületet kívánt létrehozni, a mediterrán kultúra emlékeit idéző motívumainak időtlen nyugalma pedig a műfaj monumentalitását közelíti meg. A kubizmustól a klasszicizmusig című írása 1921-ben jelent meg. Ettől kezdve stílusa neoklasszikussá vált.