CSENDES DON

Solohov egy család életén keresztül mutatja be a doni kozákság, a katonai rendbe tartozó parasztok sajátos helyzetét; az első világháborút megelőző években indítva a cselekményt, hősei sorsát a háború frontjain, az 1917-es forradalmakon és a polgárháború csatáin át 1922-ig, az új rend végleges megszilárdulásáig követi nyomon. A kozákság szokványos, külsőleges ábrázolása helyett Solohov azokra a felszín alatti ellentmondásokra vetített fényt, amelyek már a békeidőben is kétségessé tették az egységes kozákság illúzióját. Az a paraszti réteg azonban, amelyhez a regény középpontjába helyezett Meljehov család is tartozott, a forradalom idején még őszintén hitt a kozákság rendi összetartozásában, s ez a kártékony tradíció szédíti őket a fehérek karjaiba, okozza a tipikussá emelt család széthullását. A forradalom behatolt az élet minden szférájába, próbára tett mindenkit.

A regény főhőse Grigorij Meljehov, akit az író számos vonzó tulajdonsággal ruházott fel, kezdetben a vörösökhöz csatlakozik, de az újat nem tudja maradéktalanul magáévá tenni, s visszasodródik a fehérekhez. Grigorij azt is érzi, hogy lenézett paraszt a tisztek között; s az urak hatalmán és a bolsevizmuson kívül keres valamiféle más megoldást. A történelem nem ismer harmadik utat, s Grigorij évekig tartó küzdelem után testileg-lelkileg kimerülve roppan össze. A monumentális regényciklus a 20. század "Háború és békéje", a klasszikus orosz realizmus hagyományait követi sok száz szereplőjével, szétágazó cselekményével, ihletett természetfestésével, őszinte igazságával. A bámulatos gazdagságú regény mindvégig lebilincselő: alakjai plasztikusak, részletezése lírára és valósághű megjelenítésre egyaránt lehetőséget teremt.

FELTÖRT UGAR

Solohov emberei nem paraszti pojácák, hanem emberek, igazi emberek. Okos-ravaszok vagy indulatosak, dolgos-szorgosak vagy "könnyű fogású"-ak, és ami változatot csak tud adni az emberi világ s benne az évezredes szolgasággal nyomorított paraszti világ, az mind igaz, az mind természetes itt. Mind a maga helyén van, és mind azt mondja, azt cselekszi, ami a jelleméből következik. Scsukar apó azt mondja, azt cselekszi, ami a jelleméből következik. Scsukar apó éppolyan valóságos paraszt, mint Cervantes Sancho Panzája, és a maga módján éppúgy a saját eszét-természetét követi... Solohov képei, hasonlatai nem a paraszti világ és a paraszti gondolkodás közhelyei, mint a népieskedő íróknál szokott lenni. Ami tősgyökeres népi-paraszti benne, az javarészt felfedezés, azt még nem írta le, vagy nem írta bele a műveibe senki... Ha a népi élet mozzanatai írói, költői kifejezést kapnak, mint Arany Jánosnál és íme, Solohovnál, akkor érte el az író a legnagyobb és legnemesebb célt: úgy emelkedett fel a világirodalom magaslataira, hogy otthon a faluban is megértik. Az lesz az osztálytalan szocialista társadalom igazi írója, akit mindenki olvashat.

Talán legismertebb írása, melynek hőse, Andrej Szokolov, a honvédő háborúban puszta életén kívül mindent elvesztett. A háború elején német fogságba kerül, de ott is megőrzi emberségét. A családját elpusztította a háború, egész addigi élete elveszettnek látszik, de nem roskad össze, egy nála is elhagyatottabb, árva kisgyerekkel kezdi újra az életét. Műve nyomán az egyes ember megpróbáltatásainak s helytállásának bemutatása kerül előtérbe a háborús témájú orosz irodalomban.

A HAZÁÉRT HARCOLTAK

Solohov regénye a szovjet nép élet-halál harcának, a Nagy Honvédő Háborúnak állít emléket. Bár Solohov nem fejezte be művét, a regény elkészült része ebben a formájában is kerek egészet alkot, így is sokat ígérő, emlékezetes művészi alkotás. A legnépszerűbb szovjet író mesteri elbeszélése nyomán e hatalmas összecsapás a maga teljes valóságában tárul elénk. Solohov nemcsak a háború borzalmait, feszülten izgalmas jeleneteit, a kemény katonává acélosodott egyszerű parasztemberek remek portréit s a front közelébe kerülő polgári lakosság életét mutatja be művészetének mély humánumával, hanem bőven jut ideje a harctéri élet humorának érzékeltetésére is. A címadó íráson kívül az író négy elbeszélését mutatja be a kötetben, köztük az Emberi sors című hosszabb lélegzetű írást, mely ugyancsak a második világháborúból meríti témáját, s megcsillantja Solohov elbeszélő művészetének minden szépségét.