Kolónoszban született, Athén városától északra, előkelő családban. A fiatal Szophoklész már korán tehetségesnek bizonyult úgy a gimnasztikában, mint a költészetben: a költői siker élete végéig elkísérte. Nevéhez fűződik a drámai előadás megújítása. A legkorábbi életrajzi adatunk róla az, hogy i. e. 480-ban a szalamiszi győzelem örömére rendezett ünnepen a fiúkarban énekelt. Drámaírói pályáján első győzelmét Aiszkhülosszal szemben aratta i. e. 408-ban, Triptolemosz című tragédiájával és az elkövetkező 40 évben még több mint 100 művet alkotott. Főként költői sikerének köszönhette, hogy I. e. 443. és i. e. 442 között a déloszi szövetség kincstárnokainak egyike volt, az Antigoné bemutatását követően pedig a hadvezéri testület tagjává választották. Periklész is nagyra becsülte. I. e. 441–440-ben, a szamoszi háborúban Periklész mellé sztratégoszul választották, ez azonban inkább akkorra már kiemelkedő népszerűsége, mintsem tényleges hadvezéri képességei miatt történt. Az i. e. 411-es arisztokrata államcsíny idején, az oligarchákat támogatta, így Nikiasz hadvezér társának választották. Egy ókori ismeretlen szerző szerint öregkorában családi problémákkal küzdött: fia gondnokság alá akarta helyeztetni, ekkor írta meg Oidipusz Kolónoszban című drámáját. Az Aszklépiosz-kultusz egyik meghonosítója volt Athénban, ezért halála után őt magát is vallási tiszteletben részesítették, mint héroszt. I. e. 406 őszén halt meg Athénban. Holtestét Kolónoszba akarták vinni, Oidipusz mondai sirjának a közelébe, a vidék azonban az ellenséges spártai sereg kezén volt. A monda szerint Dionüszosz megjelent az ellenséges vezér, Lüandrosz álmában, és azt parancsolta neki, hogy engedjen utat a nagy költő hamvainak, amit Leandrosz teljesített is. Így a költő hamvait a város falától két kilométerre helyezték örök nyugalomra. Sírját – amelynek feliratát fia, Iphón költötte – egy szirén domborműve díszítette.

Drámái közül is mindössze hét maradt fenn teljes egészében. Ezek a következők: Aiasz, Trakhiszi nők, Antigoné, Oidipusz király, Élektra, Philoktétész, Oidipusz Kolónoszban. Nyomszimatolók - Eredeti címén: Ikhneutai. Bemutatójának időpontja ismeretlen. A mű Szophoklész egyetlen, legalább nagyobb részben ismert szatírjátéka, amely papiruszon került elő 1912-ben. Szophoklész a színpadon sok újítást vezetett be: tökéletesítette a díszleteket, jelmezeket, szakított azzal az ősi szokással, hogy a darab szerzője egyben színésze is darabjának. A kar tagjainak számát megemelte tizenkettőről tizenötre. Legfontosabb újítása az volt, hogy egy jelenetben az addigi kettő szerint három szereplőt is szerepeltetett, ezáltal a cselekmény mozgalmasabbá vált. Első magyar átdolgozója (valószínűleg a görög szöveg szemmel tartásával) Bornemisza Péter volt: Élektra 1558; a Philoktétész első felét a fiatal Arany is lefordította 1843-44. A két Oidipusz tragédiát Babits Mihály ültette át magyarra.