A soknyelvű költő Újvidéken született, ott volt iskolásfiú, egyforma biztonsággal tudott magyar anyanyelvén kívül szerbül, németül, és mire felnőtt az egyetemi évekig, már megtanult franciául is. 12 éves korától verselt, 16 évesen megjelentette első, Ady hatása alatt álló verseskönyvét, Az Élet tavaszánt (1921). 1922-27 között Budapesten jogot végzett. Ügyvédjelölt, könyvtáros volt. Verseiben a kor lírai formanyelvének szinte minden lehetőségét kipróbálta. A hazai avantgárd törekvések harcos folyóirata, a "Magyar Írás" köré csoportosuló fiatal költők benne ismerték fel az expresszionizmus egyik nagy ígéretét. A Papírember (1928) c. második verseskönyvét, melynek függelékében jelentek meg vizuális versei, értetlen kritika fogadta. Másfél évre Debrecenbe költözött, 1930-ban Párizsba utazott. Súlyos egzisztenciális gondokkal, utóbb betegséggel is küzdött. 1933-ban a Cercle François Villon tagjaként ismeretséget kötött néhány avantgárd művésszel. 1936-ban Párizsban – a többi között Kandinszkij és Arp aláírásával, kiadta a Dimenzionista Manifesztumot, "dimenzionistá"-nak nevezte el azt a tér-idő, -kontiniumban látó művészetszemléletet, amelyben összekapcsolódott a vonalban megnyilvánuló vers és a síkban testet öltött kép. 6 esztendeig otthonos volt a francia művészek és művészetek körében, megélhetést talált a sajtóéletben, költeményei, cikkei, kiáltványai ismertté tették nevét a modern irodalom művelőinek és kedvelőinek körében. 1936-ban egy súlyos betegség tört rá, amely végtagjainak mozgását is akadályozta. Buda nevezetes gyógyfürdőitől remélt gyógyulást. Haza is jött. A fájdalmak közepette nem is gondolhatott irodalomra. Átmeneti javulása idején az Orion Rádiógyár számára írt reklámszövegeket. Befelé forduló, halálközelséget sugalló verseit Kiáltás címmel foglalta kötetbe 1942-ben.

Már-már végzetessé váló betegségéből a jóga segítségével lábalt ki, 1948 és 1960 között szinte kizárólagosan a légző rendszer alakításával és tapasztalatainak elméletté kovácsolásával foglalkozott. Rendszerét a Ne légy többé beteg! c. kéziratban maradt munkájában tette véglegessé. Az avantgárd új hulláma idején költészete és teoretikus ténykedése iránt ismét nagy érdeklődés mutatkozott. Újabb lírája azonban egyenetlen volt, népszerűségét gyermekversei alapozták meg. Modern francia, orosz és szerb költőket fordított magyarra. Költeményeinek és szabad versekbe rejtett kiáltványainak olyan a közös jellege, mintha minden pillanatban nyilvántartaná a világmindenséget. Csillagászat, geológia, fizika keveredik itt filozófiával, humorral, pátosszal. Egészen egyéni az a hang, amely megszólal A Vízöntő kor hajnalán című válogatott költeményes kötetében (1969). Ugyanebben az évben jelent meg A három űrsziget című tudományos-fantasztikus regénye, amely a jövő társadalmáról, a győzedelmes emberboldogító technika küzdelméről a visszahúzó erők ellen, és végül diadalmas győzedelméről szól egyszerre ifjúsághoz szóló romantikus kalandossággal és képzett elméket továbbtanító szakértelemmel. És még mindig volt egy jó évtizede. Felépítette látomásos érett kori költeménygyűjteményét, a Cosmogrammok-at. Közben azonban a most már széles körben divatos költő a szabad versek mellett mestere a csengő-bongó gyermekverseknek is. Óvodások és kisiskolások örömmel mondogatták a mindig tréfás bácsi pattogó rímeit. És talán a gyermekeknek, talán a gyermeki emlékeket sosem felejtő felnőtteknek írta a lírai vallomását magáról, a világcsavargóról, akit a régi játékos kiszámolóról Ecki-Becki-Tengerecki Pál-nak nevezett. Első nagy szakaszát még régen írta, majd évekkel később második szakasszal folytatta, és a végső években a harmadik szakasszal befejezte. Csengő-bongó, vidám-kesernyés vallomás ez a háromrészes költemény a világ mulatságos változatosságáról és valójában örök magányáról.