Kakuk Marci

Tersánszkynál a bűnözők, vagányok, prostituáltak világa nem csupán a társadalom perifériájára szorultak bizarr gyűjteménye, nem is szánakozást kiváltó szociológiai dokumentum. Az író következetesen végiggondolt erkölcsi rendbe fogja valamennyi teremtményét, hogy egy fordított világ értékrendszerében jelenítse meg a valóságos világ elfogadhatatlan erkölcseit, így a társadalmon kívül rekedtek világa műveiben sokkal emberségesebb, mint a társadalomból kitaszítóké.

Kakuk Marci, Tersánszky ágas-bogasan indázó regényfolyondárjának ilyen értelemben moralista figurája. Nincs foglalkozása, amely társadalmi kaszthoz fűzné; cigánybanda bőgőjét cipelő piaci polgár, aki a pikareszk regények útjait járva pánsípjával csalogatja magával az olvasót. Személyisége kész tiltakozás az ellen a világ ellen, amely olyanná formálta nyomorával, amilyen - írta róla Schöpflin. Tersánszky stílusában sem vállalta a mindennap rendesen tisztálkodók világának emelkedett ízlésnormáját. Semmiben sem alkalmazkodik a modern regény technikájához, a fabula esetlegességére bízza hősét, anélkül, hogy jellemző társadalmi tablót festene mögé, finom, érzékeny lélektani jellemzőket aggatna rá, vagy drámai szituációkba hajszolná. Félreérthetetlen nyíltsággal fogalmazta meg Kakuk Marci erkölcsi misszióját: ... milyennek kellene kinevelni a reális világban jól mozgó emberi ideált... hát arra a megdöbbentő tényre jöttem rá, hogy a legalkalmasabb alany erre a célra körülbelül az az emberfajta volna, amit magyarul csirkefogónak nevezünk. A regényciklus - melynek első darabja a húszas évek elején, az utolsó 1942-ben született - a szerzőnek mindmáig a legnépszerűbb műve.   

Tersánszky hősei gyakran szegény és szerencsétlen emberek, reménytelen iszákosok, akiket csak Isten csodája menthet már meg. Az ironikus, de szívmelengető történet arra tesz kísérletet, hogy megmutassa, hogyan is működik egy ilyen csoda valójában.
A történet főhőse egy töpörödött öregember, a megvetett és megalázott Gazsi disznópásztor, akit mindenki félnótásnak néz gyermeki kedélye és igénytelensége miatt. Gazsi telente favágás fejében a mezőőrék nyári konyhájában lakik. Egy napon, a nagy téli körvadászat után, a mezőőr Isten áldásával kecsegtetve megkéri a halálosan fáradt öregembert, hogy menjen, és hozza vissza a bicskáját, amit egy fába ütve a mezőn felejtett. Gazsi hatalmas erőfeszítés árán elhozza a kést, és egynéhány lelőtt nyulat is hazacipel a mezőőréknek, amit valaki magának rejtett el a hóban a vadászat alatt. Összefagyottan és holtfáradtan is segít a terhes mező őrnőnek elkészíteni a megkívánt nyúlpaprikást, amiből ő persze egyetlen falatot sem kap – de a mennyei illatok alapján az a képzet alakul ki tehát benne, hogy a nyúlpaprikás a legfinomabb dolog a világon. Szinte kényszeresen vágyik a paprikásra ezentúl, és amikor egy év elteltével ismét eljön a nyúlvadászat ideje, fájós lábát bebugyolálva mindenképpen ki akar menni a mezőre, hogy végre szerezzen magának is egy nyulat, de lázas kimerültségében elalszik. Közben a falubeliek lelkes biztatása közepette zajlik a bank embereinek nyúlvadászata. Éppen egy holtra rémült anyanyulat puffantanak le, míg kölyke, a később Paprikásnak keresztelt bamba, szerencsétlen nyulacska, a bokor tövében alszik, és a lövöldözés végeztével sem mer előjönni. Csak akkor ugrik ki a hóból, amikor a mezőőr vizslája szimatot fog, és kergetni kezdi. A buta Paprikás egyenesen az országút felé vágtat, ahol az urasági hintó közeledik a neurotikus grófkisasszonnyal. A vizsla a lovak alá kerül, a lovak megvadulnak, és elragadják a kocsit. Paprikás eközben bekeveredik a falusiak közé, és rémületében egyenesen a falunak veszi az útját, és éppen az alvó Gazsi kamrácskájában talál rejtekhelyre. A hintó is befordul a mezőőrék udvarára, de közben a kisasszony magához tér, megzabolázza a lovakat, és visszatér az országútra zuhant kocsisért. Gazsi felébred, és döbbenten nézi az odavetődött eleven nyulat. Aztán, amint kiderül, hogy nem a mezőőr tulajdona, le akarja bunkózni, hogy megfőzze, de megszánja a kis állatot. Attól kezdve a két számkivetett békességben, szeretetben él együtt. A furcsa közösségnek híre megy, és a grófkisasszony ellátogat Gazsihoz, hogy megnézze a csodát. Amikor kimennek a mezőre, a nyúlnak nyoma sincsen, de aztán egyszerre megjelenik, és elhozza meggyarapodott famíliáját is. A meghatódott grófkisasszony azonmód beülteti a nyulakat is, Gazsit is, az autójába, hogy megtegye uradalmi kondásnak, mert Mintha glóriát látott volna... ennek a rongyaiban üdvözülten vigyorgó, öreg kiskondásnak gyér, ősz fürtjei körül.  

Egy ceruza története

Én egy Ceruza vagyok.
Ha dicsekedni akarnék, mindjárt azzal kezdeném, hogy az összes író-, karcoló-, rajzolószerszámok közül Én vagyok a leghétpróbásabb nemes.

1938-ban írt (de csak 1948-ban kiadott) szatirikus regénye az Osztrák-Magyar Monarchia végnapjairól, az I. világháború olasz frontjának harcairól. A frontélményeket egy kézről-kézre járó tintaceruza meséli el az őt használó emberek írásai, gondolatai segítségével.

A címszereplő a vörös bundájú mókusok öntudatos társadalmának tagjaként bár, de fekete farokkal születik. Szülei rossz varázslatra gyanakodnak. Az erdő vén tudósának jóslata azonban kedvező: a fekete farok mókusvezérek, bátor harcos egyéniségek ismertetője volt mindenkoron. A kölyökmókus "bölcsőjénél" elhangzott szavak joggal ébresztenek önbizalmat a címszereplőben és várakozást az olvasóban, aki a továbbiakban nyomon követheti a jóslat beteljesedését: a főhős kalandjainak izgalmas eseményeit. Az események színhelyei - mint várható - roppant gyorsasággal változnak. Misit hol egy madárkereskedő foglyaként, hol egy óceánjáró potyautasaként látjuk viszont, hogy végül is egzotikusabb tájakkal cserélje fel serdülő évei civilizált környezetét. Itt kezdődnek aztán az igazi kalandok. Tersánszky varázsos meséje sok humorban, izgalmas fordulatokban bővelkedik.