Kitagava Utamaro
 (1753 – 1806)

japán festő, fametsző

A Minamoto családból származott eredeti neve Yusuke. Fiatal korában Yadóba költözött, ahol Sekien tanítványa volt és a Kanó-stílust is tanulta. Shunshó és Kiyonaga is befolyásolták művészetét. A sóguni kormánynál hivatalt viselt, melyről azonban 1780-ban lemondott, amikor művészetében is függetlenítette magát. Leginkább a színes fametszet számára dolgozott. 1797-ig Kóshódó Tsutaya nevű kiadójánál lakott. Felesége, Kitagawa Sendai-jo, szintén művésznő volt és színes fametszeteket készített. 1804-ben egy szatirikus triptichont adott ki, mely miatt börtönbüntetést is kapott. Kitagawa kínai stílusban is dolgozott. Utamaro valódi tehetsége az asszonyok és a hódolóik világát ábrázoló nyomatokon bontakozik ki. Az 1780-as évek elejének kissé statikus stílusa után - a nők iránti szenvedélye hatására - hősnőit fokozatosan megnyújtva ábrázolja, pszichológiai érdeklődése pedig az effajta nyomatok szokásos erotikáját új erővel tölti meg. Az új stílus először a Párnadal című albumában mutatkozik meg teljes érettségében. A tizenkét nagy és széles nyomatból álló sorozat minden idők legszebb tavaszi képei (sunga) közé tartoznak. A szellem és a szerelem, a bujaság és a bölcsesség felülmúlhatatlan egységbe olvad a vonások eleganciájában, a színárnyalatok finomságában. Az önátadás és a birtoklás kettősei igencsak vegyesek, zömében mégis kurtizánok zöld (=bordély) házi jelenetekben, de akad gyöngyhalászleány kappa-szörnyek támadása tüzében, kalpagos holland a nejével, sőt maga Utamaro is, félig párjának meztelen válla, felfésült hajú tarkója mögött, míg a gésa gyengéden simogatja a festő arcát. Ne engedjünk az óriásivá torzított szeméremtestek látványának, mert a behunyt szemhéjak rejtik Utamaro igazi erotikáját.

Műveit nagy mennyiségben szállították Kínába. Kitagawa a japán nő hivatott ábrázolója. Több sorozatot adott ki, melyekben a különböző társadalmi osztályokhoz tartozó női szépségekkel foglalkozik. Leghíresebb ezek közül a Seiro ehon nenjú gyóji, mely a Yoshiwarában levő Ógi (legyező) házban egy év eseményeit ábrázolja (1804). Női alakjait rendkívüli finomság és előkelő szépség jellemzi. Hajlékony vonalaik és finom színkompozíciói (különösen az ibolya- és rózsaszínre valamint a zöldre hangoltak) érett stílust mutatnak. Színhatásainak tökéletesítése céljából egyes kompozícióinak hátterét Sharaku példájára mika-ból készült ezüsttel vonta be (1790). Női alakokat ábrázoló lapjain kívül híres még a Kagylókönyve (1780) a Rovarok könyve (1788) és a madarakat ábrázoló könyve (Yehon memochidori, 1789). 1790 és 1800 közt művészetében különös modorosság volt észlelhető. Alakjai ekkor túlságosan megnyúltak. Utolsó korszakában visszatért régi szépségideáljához.

ÍZELÍTŐ MŰVEIBŐL:


1


2


3


4


5


6