![]()
Kitagava
Utamaro
(1753 –
1806)
japán festő, fametsző
|
A Minamoto családból
származott eredeti neve Yusuke. Fiatal korában Yadóba költözött,
ahol Sekien tanítványa volt és a Kanó-stílust is tanulta. Shunshó és Kiyonaga is
befolyásolták művészetét. A sóguni kormánynál hivatalt viselt, melyről azonban
1780-ban lemondott, amikor művészetében is függetlenítette magát. Leginkább a
színes fametszet számára dolgozott. 1797-ig Kóshódó Tsutaya nevű kiadójánál
lakott. Felesége, Kitagawa Sendai-jo, szintén művésznő volt és színes
fametszeteket készített. 1804-ben egy szatirikus triptichont adott ki, mely
miatt börtönbüntetést is kapott. Kitagawa kínai stílusban is dolgozott. Utamaro valódi tehetsége az asszonyok és a
hódolóik világát ábrázoló nyomatokon bontakozik ki. Az 1780-as évek elejének
kissé statikus stílusa után - a nők iránti szenvedélye hatására - hősnőit
fokozatosan megnyújtva ábrázolja, pszichológiai érdeklődése pedig az effajta
nyomatok szokásos erotikáját új erővel tölti meg. Az új stílus először a
Párnadal című albumában mutatkozik meg teljes
érettségében. A tizenkét nagy és
széles nyomatból álló sorozat minden idők legszebb tavaszi képei (sunga)
közé tartoznak. A szellem és a szerelem, a bujaság és a bölcsesség
felülmúlhatatlan egységbe olvad a vonások eleganciájában, a színárnyalatok
finomságában. Az önátadás és a birtoklás kettősei igencsak vegyesek, zömében
mégis kurtizánok zöld (=bordély) házi jelenetekben, de akad gyöngyhalászleány kappa-szörnyek
támadása tüzében, kalpagos holland a nejével, sőt maga Utamaro is, félig
párjának meztelen válla, felfésült hajú tarkója mögött, míg a gésa gyengéden
simogatja a festő arcát. Ne engedjünk az óriásivá
torzított szeméremtestek látványának, mert a behunyt szemhéjak rejtik Utamaro
igazi erotikáját.
Műveit nagy mennyiségben szállították Kínába. Kitagawa a japán nő hivatott ábrázolója. Több sorozatot adott ki, melyekben a különböző társadalmi osztályokhoz tartozó női szépségekkel foglalkozik. Leghíresebb ezek közül a Seiro ehon nenjú gyóji, mely a Yoshiwarában levő Ógi (legyező) házban egy év eseményeit ábrázolja (1804). Női alakjait rendkívüli finomság és előkelő szépség jellemzi. Hajlékony vonalaik és finom színkompozíciói (különösen az ibolya- és rózsaszínre valamint a zöldre hangoltak) érett stílust mutatnak. Színhatásainak tökéletesítése céljából egyes kompozícióinak hátterét Sharaku példájára mika-ból készült ezüsttel vonta be (1790). Női alakokat ábrázoló lapjain kívül híres még a Kagylókönyve (1780) a Rovarok könyve (1788) és a madarakat ábrázoló könyve (Yehon memochidori, 1789). 1790 és 1800 közt művészetében különös modorosság volt észlelhető. Alakjai ekkor túlságosan megnyúltak. Utolsó korszakában visszatért régi szépségideáljához. |
ÍZELÍTŐ MŰVEIBŐL: