Hatalmas technikai virtuozitás jellemzi a művet. Három élettörténet negyven éven át végigkísért, hol összefonódó, hol szétágazó történései keverednek a regényben. A cselekmény Peru két - nemcsak földrajzi értelemben vett - szélső vidékén fekvő városában játszódik. A színhelyek megválasztása jelképes. A városok az országon belüli ellentétekre, a folyó pedig a kibontakozás, a fejlődés módozatainak lehetséges variációira utal. A Zöld Palota valójában bordélyház, de nem csupán a Santa Maria de Nieva körül elterülő végtelen dzsungelt jelképezi, hanem magát az egész földgolyót. Számtalan mellékszereplő mellett három főszereplő: Bonifacia, egy prostituált, aki a Santa Maria misszióban nevelkedett, s egy sikertelen házasság után végül a Zöld Palotába kerül. Jum, az arguaruna törzsfőnök és a leprás Fishia, aki csempész és fosztogató. A szereplők sok esetben inkább báboknak tűnnek, mint hús-vér embereknek, jellemük nem változik, nem fejlődik a regény folyamán; tudják, hogy a sorsukat nem ők irányítják, s bár olykor nevet, sőt szerepet is változtatnak, ahogy egyik helyről a másikra vándorolnak, tulajdonképpen semmi sem változik: mindegy, hogy a zöld dzsungelben vagy a Zöld Palotában vannak. Lépésről lépésre bontakozik ki az olvasó előtt, hogy a katonaság és az egyház egymással összejátszva végtelen láncolatban hogyan zsákmányolja ki a bennszülött lakosságot. A katonák elrabolják a fiatal és szép bennszülött lányokat, és hogy "megmentsék", a misszióba hurcolják őket, ahonnan sokuk egyenesen a bordélyba, a Zöld Palotába kerül. Az egymáshoz sem időben, sem térben nem csatlakozó epizódok egymásutánisága azt eredményezi, hogy az egyes részek feszültsége átsugárzik az azt követőbe, s így egy különös, rendkívül feszes szöveg jön létre. A Zöld Palota idő- és térmontázzsal szerkesztett, erős asszociatív képességre alapozó regény.

Legeza Ilona könyvismertetője  

Az 1973-ban megjelent szatirikus történet főszereplője Pantaleón Pantoja, a perui hadsereg nemrég századossá előléptetett, ambiciózus, fegyelmezett tisztje, aki kényes és titkos megbízást kap feletteseitől. A forróságtól feltüzelt katonák által egyre gyakrabban hölgyek sérelmére elkövetett erőszakos tettek megelőzése, valamint a katonák hatékonyságának növelése céljából Pantaleónt egy titkos "hölgyvendég-szolgálat" szervezésével bízzák meg. A fiatal tiszt tudományos alapossággal lát a feladat megvalósításához. Hamarosan szárazföldön is, és a hadsereg repülőgépével és folyami hajóival is menetrend szerint szállítják a kéjhölgyeket a feltüzelt katonák vágyai csillapítása végett. Pantaleón kötelességtudata és szervezőképessége egyre jobban kiterjeszti a hölgyvendég szolgálatot, mígnem - természetesen - kitör a botrány...

Az először 1984-ben megjelent Mayta története meglehetősen zavarba hozta a kritikusokat. A történet egy forradalmárról, marxista-, kommunista-trockista mozgalmáról és az ő tragikomikusan elbukott, mindössze néhány órán át "győztes" forradalmáról szól. Az író sok-sok évvel az események után - a forradalom 1958-ban tört ki - kezd kutatni annak eseményei, elsősorban vezére, kirobbantója, valahai osztálytársa, Mayta után, és a zavart épp az okozta, hogy nincs az írónak és nincs a regénynek határozott, "elkötelezett" álláspontja. A sok-sok beszélgetésből, visszaemlékezésből, tanúvallomásból villódzóan sokoldalú, színes kép alakul ki ugyanúgy Maytáról, a forradalmáról is, a perui baloldal különböző árnyalatairól, irányzatairól is, arról is, hogy elviselhető-e az élet Peruban, hogy az iszonyú nyomor, a rendszer korrupciója, a vidéki kiskirályok rémuralma jobb-e, avagy az egyszerre naiv, eleve bukásra ítéltetett, jóhiszemű és lelkes, ugyanakkor véres és még véresebb megtorlást kiváltó, a "néptömegek" rokonszenvére alig-alig számítható felkelés. A regényt a bal- és a jobboldal egyként bírálta, mára azonban épp a mondandó bizonytalansága, az író tanácstalansága, sajátos, filozófiátlan, elfogulatlan történelemfilozófiája teszi vonzóvá, érdekessé, elgondolkoztatóvá a művet. Maytáról végül is igen rokonszenves kép alakul ki: a szegények iránti, már kisgyerekkorában megmutatkozó önzetlen szeretete, az először az egyház révén megvalósítani igyekvő segítőkészsége (Mayta papnak készül), csúfos és érdemtelen bukása, hosszú börtönbüntetése, kései keserű nyomora és vegetálása melléje állítja az olvasót. A forradalom maga azonban nemcsak naiv, de kegyetlen és dogmatikus is, főként azonban teljesen kilátástalan és fölösleges. A regény nem ad választ, nem mutat "kiutat". De éppen ebben áll szépsége, reflexióra csábító volta. És persze hatalmas ábrázolóerejében, Peru-képében, differenciált, sokoldalú társadalom- és alakrajzaiban.

Legeza Ilona könyvismertetője