Református lelkész és tudós kollégiumi professzor sajnálatosan elfeledett, értékes és érdemes alakja a magyar irodalom történetének. Nevét az olvasók legfeljebb – méltatlan módon – az ún. Iliász-perből, a magyar irodalom első plágiumperéből ismerik, az újabb irodalomtörténeti összefoglalók már éppen csak utalnak rá – egyes legújabb monográfiák foglalkoznak csupán munkásságának őket érintő részkérdéseivel. Weöres Sándor a magyar költészet rejtett értékeit feltáró érzékeny és nagyhatású antológiája, a Három veréb hat szemmel - igen nagy nyomatékkal hívja fel rá a figyelmet.

Vályi Nagy Ferenc 1765. szeptember 30-án született nemesi eredetű református lelkészcsaládban a Gömör vármegyei Felsővályon. 12 évesen, gondos otthoni nevelés után a sárospataki református kollégiumba került, majd másfél év múlva átíratták a reformátusok miskolci gimnáziumába. Középiskolai tanulmányai végeztével a kiváló előmenetelű diákból miskolci alma materének előbb köztanítója, hamarosan aligazgatója lett. Tízesztendős tanítóskodása a grammatista és szintaxista osztályokban az állandó önképzés időszaka is volt. Vályi Nagy fiatalon, 1787-88-ban jelentkezett először a nyilvánosság előtt saját – rövidebb, vegyes műfajú – költeményeivel a bécsi Magyar Musa hasábjain. 1793-ban, miskolci tanársága utolsó évében látott napvilágot első önálló kötete, Hunyadi László történetei című elbeszélő költeménye, függelékében a javarészt még publikálatlan versekből válogatott Apológusok, és más elegyes versek című kis gyűjteménnyel. 1793 fontos változást hozott szerzőnk életében: külföldi egyetemek látogatására indult. Végül – a háborús események miatt csupán két tanéven keresztül – Zürichben hallgatott teológiát, görögöt és római irodalmat, filozófiát és fizikát. Hazatérve lelkészi szolgálatot vállalt, előbb Mezőcsáton volt segédlelkész, majd Tiszadorogmán prédikátor. Ekkortájt, 1796 körül házasodott. Oláh Zsuzsannát vette feleségül, aki maga is lelkészcsaládból származott. Négy gyermekük született: Johanna, Ferenc, a korán meghalt József és utóbb még egy József nevű fiú. 

Vályi Nagy megpályázta és 1798-ban el is nyerte a sárospataki kollégium gimnázium felső osztályaiban tanító állandó tanárának állását. Ettől kezdve haláláig, több mint 20 éven keresztül volt a kollégium közkedvelt és eredményes professzora. Csak röviddel korai halála előtt, 1819 őszén kapott kinevezést egy újonnan létrehozott exegenetikai és egyháztörténeti tanszék betöltésére. Már sárospataki tanárként adta ki második – egyben utolsó – elbeszélő költeményét, A pártos Jérusálemet, 1799-ben. 1801-ből származik személyes ismeretsége Kazinczy Ferenccel, akihez annak széphalmi letelepedése után szoros irodalmi és baráti kapcsolat szálai fűzték. Ez a kapcsolat meghatározó befolyást gyakorolt irodalmi munkásságának további irányválasztására. 1807-ben jelentkezett Ódák Horátz’ mértékeinn című kötetével. Ezt követően, bár a versírással továbbra sem hagyott fel, haláláig – alkalmi verseinek alkalmi megjelentetésétől eltekintve – kizárólag műfordításkötetei láttak napvilágot. Az ő erőfeszítéseinek köszönheti a magyar irodalom az első teljes Iliász-fordítást. A mű már csak halála után jelenhetett meg. Szintén halála után, 1820-ban jelentették meg addig kötetben kiadatlan verseinek még saját összeállítású gyűjteményét, a Polyhymniát. Latin verseinek figyelemre méltó korpusza az ugyancsak posztumusz Carmina Latina, 1820-ból. Vályi Nagy nyomtatásban megjelent munkái közül többet a lelkipásztori munka szükségletei hívtak életre. 1805-ben adták ki a Szent gyülekezet’ könyörgései hat penitentziális hetekenn két vastag kötetét. Énekszövegeket írt a megújított egyházi énekeskönyvbe. Az évek során négy, eszmetörténeti szempontból igen érdekes halotti orációt jelentetett meg. A tanár tankönyvírással és – fordítással is foglalkozott. 1809 körül dolgozta ki, illetve állította össze a rímes versek tulajdonságait, fajtáit rendszerező ritmikából, a szavak mennyiségét derivatio, composition, incrementum és finalis termination szerint a legjobb analógiákkal szabályokba foglaló magyar prozódiából, az antik klasszikusok versmértékeit összefoglaló metrikai és az Eschburg és mások alapján írt költészetesztétikából álló Magyar poéticáját. Az éppen megkezdett teológiaprofesszori munkát félbeszakító több hónapos betegeskedés után érte a korai halál Sárospatakon, 1820, január 15-én.

Forrás: Régi magyar költők tára XVIII. század III., Bp., 1999

ÍZELÍTŐ MŰVEIBŐL