Veronai kőfaragó fiaként látta meg a napvilágot Paolo Caliari néven, ragadvány nevét festő korában kapta szülővárosáról, s ezen a néven vált ismertté. Veronában első mestere nagybátyja, Antonio Badile volt, de nála sokkal erősebben hatott rá az észak-olasz manierizmust képviselő Domenico Brusasorci. Első ránk maradt képei még A. Badile hatását mutatják, ezek az ún. Bevilaqua-Lazise oltárkép (1548) és a budapesti Szépművészeti Múzeumban található Férfi képmás. A mantovai dómba festett Szt. Antal megkísértése c. képe Michelangelo stílusa iránti érzékenységét bizonyítja. 1553-tól a Doge-palotában festett művei, pld. a Villámokat szóró Jupiter a merész alulnézeteket alkalmazó manierista ízlés velencei elterjedéséről tanúskodnak. Veronese bibliai jeleneteket ábrázoló freskókat, táblaképeket festett, amelyek elsősorban az egyházi épületek enteriőrjét díszítették. Nagyméretű kompozícióin a korabeli velencei polgárok nagy tömegeit ábrázolta, leghíresebb a Kánai menyegző, amely Bonaparte Napóleon uralkodása idejétől a Louvre gyűjteményét gazdagítja. Eredetileg e kép a San Giorgio Maggiore-kolostor ebédlőjét díszítette 1563-tól, innen vitette Napóleon a Louvre-ba. 1815-ben visszaadták volna a franciák, de a szállítók annyira megijedtek a kép nagy méretétől, hogy inkább Itáliába hoztak helyette egy kisebb méretű Lebrun-képet. A Kánai menyegző c. képbe beleszerkesztette Veronese Velence előkelő, gazdag polgárait, s a szolgákat is, a festőket is muzsikusok képében, az Úr asztala előtt Veronese, Tiziano és Tintoretto hangszereken játszik, így örökítette meg a nagy velencei festő-triászt. Az 1571-es oszmán-törökök felett aratott győzelem nagy jelentőséggel bírt a keresztények és Velence számára, e győzelemnek a festők által való megéneklése kívánatos volt az egyház vezetői részéről. Többen is megfestették a győztes tengeri csata emlékét, a velencei festő Lepantói csata c. képén állított emléket a kereszténység győzelmének. Következő nagy képét a "SS. Giovanni e Paolo" kolostor rendelte tőle az Utolsó vacsora témában, de ebből botrány lett és perbe fogta a festőt az inkvizíció, mert helytelenítették zenészek, részegek, kurtizánok, kutyák, bolondok, német alabárdosok megjelenítését. Veronese a művészek szabadságára próbált hivatkozni és Michelangelo Utolsó ítéletére a Sixtus-kápolnában. A törvényszéket nem sikerült meggyőznie a festőnek, abban maradtak, hogy a festő vegye le a képről a nem kívánatos alakokat. Veronese nem változtatott a festményen, inkább az Utolsó vacsora cím helyett Lakoma Lévis házában címet adta a műnek. Ezen cím alatt őrzik ma is az Akadémiai Képtárban, Velencében. Leginkább egyházi és biblikus képeket festett, de vannak arcképei és mitológiai tárgyú képei is. Egyik legerotikusabb és leghumorosabb képe A meglepett Vénusz és Mars című. Vénusz épp csábítójával, Marssal készül szeretkezni, amikor benéz szobájukba egy ló, ettől mindketten meglepődnek. Képeinek tereit gyakran építészeti kulisszákkal tagolja, kompozícióinak minden részlete fontos, nem egyetlen motívumra épít. A fény és a kiegészítő színek használata elébünk varázsolja azt a 16. századi Velencét, amelyet az akkor élők láttak, amilyennek látták ők magukat. A velencei festők nélkül nem ismernénk igazán Velence aranykorát, s ebben nagy része van Veronese művészetének. (szöveg közti kép - Önarckép)