A legnagyobb magyar romantikus költő, az MTA rendes tagja (1830). Szegény sorsú Fejér megyei kisnemesi család fia volt, együtt született a 19. századdal 1800 decemberében. Apja gazdatiszt. 1811-től Székesfehérváron, 1816-tól Pesten járt gimnáziumba, 1817-ben, mikor apja halála után a kilencgyermekes család súlyos helyzetbe került, nevelőséget vállalt a Perczel családnál Pesten és a Tolna vármegyei Börzsönyben. Közben beiratkozott a jogra, ügyvédi oklevelet szerzett, de ügyvédi gyakorlatot nem folytatott. Beleszeretett tanítványai testvérébe, Perczel Etelkába, és költészetének 1844-ig ez az érzés egyik ihletője. 

Gyermekkorától verselt, első költeményei 1823-ban jelentek meg, 1825-ben, mikor a honfoglalásról szóló eposza, a Zalán futása megjelent, neve az egész országban ismertté vált. 1826-tól csak az irodalomnak élt; egymás után írta kisebb eposzait (Cserhalom, 1825; Tündérvölgy, 1826; Délsziget, 1826; Két szomszédvár, 1833) és lírai költeményeit. Ezekkel a mai magyar költői nyelv megteremtője. Stílusa tele van a legköltőibb képekkel, hasonlatokkal, mindig újszerű, s ezért még a Nyugat nemzedéke is mesterének vallja. 1827-ben megjelent Salamon király c. tragédiája, 1831-ben legbájosabb mesejátékunk, a Csongor és Tünde. 1827 – 32-ben a Tudományos Gyűjteményt s ennek melléklapját, a Koszorút szerkeszti. Egymás után nyerte a különböző akadémiai jutalmakat (1833. 1838. 1841). Az MTA megbízásából szerkeszti A magyar helyesírás és szóragasztás főbb szabályait (1832). 1936-ban a Kisfaludy Társaság egyik alapítója. Toldyval és Bajzával az Auróra-kör vezetője, hármasban adták ki az Athenaeumot (1837 – 43) és a Figyelmezőt (1837 – 40). 1833 után számos kisebb epikai mű, lírai versek – köztük a második nemzeti himnusszá vált Szózat (1837) –, romantikus tragédiák (Vérnász, 1833; Marót bán, 1838; Áldozat, 1839; Cillei és a Hunyadiak, 1844) kerültek ki tolla alól. A Nemzeti Színházát az ő alkalmi darabjával, Árpád ébredésével nyitották meg (1837). Az 1838-as pesti árvíznek két költeményben állít emléket (Pest, mártius 13. 1838; Árvízi hajós). Már a nemzet ünnepelt költője, de műveinek jövedelméből még mindig szűkösen élt. Amikor 1840-ben Újabb munkáinak négy kötetét kiadta, alig húsz példány kelt el belőle. 1843-ban feleségül vette Csajághy Laurát, hozzá írta A merengőhöz c. versét. négy gyermekük született: Béla, Ilona, Erzsébet és Mihály, aki kisgyermekként meghalt, Ilona leánya Széll Kálmán felesége lett. 1843 után csak kisebb költeményeket írt. Bölcseleti tárgyú költeményei közül sok az egész emberiség érzelem- és gondolatvilágát fejezi ki (Guttenberg albuma, 1840, Gondolatok a könyvtárban, 1845); mások pedig a haza sorsával foglalkoznak (Liszt Ferenchez, 1841, Jóslat, 1847, stb). Az Országháza c. versében a kirekesztettek, a jogtalanok nyomorát, a lázadó nép keserű szavát szólaltatja meg. Politikai cikkeket is írt, Dramaturgiai töredékeiben és színi bírálataiban a dráma elméleti és műfaji kérdéseivel foglalkozott. 1848-ban képviselő. Mint Kossuth feltétlen híve Debrecenbe is követte a kormányt. Világos után bujdosott, 1850-ben kegyelmet kapott. Ekkor Baracskára, majd Kápolnásnyékre költözött. Állandóan búskomor, Shakespeare-fordításán (Lear király, 1850) kívül alig dolgozott. Csak 1854-ben ébredt fel benne újra a nagy költő, ekkor vetette papírra A vén cigányt, a legmélyebb magyar rapszódiát, amelyben az egyéni és nemzeti fájdalom, valamint az emberiség sorsa fölötti aggodalom apokaliptikus víziókban és prófétai látomásokban ötvöződik össze. 1855-ben betegsége miatt Pestre utazott, itt agyszélhűdés érte és két nap múlva meghalt. Árváinak gyámja Deák Ferenc volt, aki neveltetésükre százezer forintot gyűjtött.