A legtipikusabb Williams drámák cselekménye déli környezetben játszódik, álomjáró alakjainak zaklatott élete illuzió vesztéssel, traumákkal, patológikus megnyilvánulásokkal terhes. Egy interjúban meg is jegyezte: "mindíg is vonzódtam ahhoz, hogy olyan alakokat alkossak, akikben van valami nyomorék. Azt hiszem, különben is könnyebben tudok azonosulni az olyan jellemekkel, akik a hisztéria szélére sodródtak, akik megrettentek az élettől, akik kétségbeesetten igyekeznek utat találni a másik emberhez..." Tennesse Williams (keresztségben kapott eredeti nevén: Thomas Lanier Williams) a Mississippi államban lévő Columbus városkában született; boldogtalan gyermekéveit itt és még két másik déli államban töltötte. Az agresszív személyiségű kereskedő-utazóügynök édesapa a túlontúl oltalmazó édesanyához húzó beteges-nyápic kisfiút Miss Nancynak hívta. 1919-ben a család St. Louisban telepedett le - visszaemlékezéseiben Williams ezt "tragikus költözés"-nek nevezte - ahol a kisfiút többek között délies akcentusa miatt iskolatársai állandóan csúfolták. Ifjú évei az érzelmi bizonytalanság klasszikus szimptómáit mutatják. Az érzékeny, magányos, befelé forduló fiatalember korán az írásba menekült, mely feltehetően életpótlék lett számára. Két St. Louis-i egyetemen is tanult, meglehetősen rendszertelenül; 1938-ban szerzett diplomát az Iowai Egyetemen. Élete folyamán többször kapott idegösszeomlást; depressziói, hipochondriája és alkoholizmusa leküzdésére gyakran remélt segítséget pszichoanalitikus terápiáktól. Egy New York-i szállodai szobában halt meg bizarr körülmények között: véletlenül lenyelte egy orvosságosüveg kupakját. Életében számos díjjal jutalmazták: többek között kétszer kapott Pulitzer díjat. Tiszteletet parancsoló életművet hagyott hátra: kiadott munkái közel 40 kötetben jelentek meg. 20 egész estét betöltő drámát fejezett be, emellett regények, versek, novellák, szövegkönyvek, esszék és tanulmányok szerzője. Visszaemlékezései 1975-ben láttak napvilágot. Számos egyfelvonásos darabot írt, közülük is az egyik legsikeresebb A madonna portréja. Az 1945-ben készült mű központi alakja Lucretia Collins aki Blanche (A vágy villamosa) előképének tekinthető. Írásainak legszembetűnőbb vonása az önéletrajzi-vallomásos indítás: ez még azokra a drámákra is igaz, melyekben ez a jellegzetesség első látásra nem nyilvánvaló. Mint maga is megjegyezte: "semmi olyasmiről nem tudok írni, ami ne rám vonatkozna, amiben ne volnék érzelmileg érintve. Arra a fajta anyagra szorítkozom, amely személyes."   

Jól példázza ezt nővéréhez Rose-hoz fűződő viszonya, aki nagyon közel állt hozzá. A 30-as években nővérén, aki gyógyíthatatlan szkizofréniában szenvedett, frontális lebenymetszést hajtottak végre, aminek következtében egész életére intézeti ápolásra szorult. Az író élete végéig nem tudott szabadulni e csapás árnyékából: az elveszített nővér képe több színdarabjában is mintaként szolgált törékeny-védtelen nőalakjainak rajzához. Ez a hatás talán az Üvegfigurák Laurájának alakjában a legnyilvánvalóbb. Ugyancsak fontos műképző motívum drámáiban, déli származása és homoszexualitása. Williams tudott vegytiszta realista drámákat is írni; ugyanakkor alkatilag sem tudott megmaradni a realizmus kereteiben. De akár a
közvetlen realizmus útját járta, akár a mélylélektan filtereivel dolgozott, Williams az élet rémálmainak sötéten romantikus és költői megjelenítője. A lélek mélyrétegeiben lakozó iszonyatot igyekezett feltárni. Főbb alakjai olyan groteszk figurák, akik bepillantást nyertek az emberi lét szörnyűségébe, mely azokban a körülményekben lelhető fel, amelyekbe az egyén beleszületett, de még inkább magában az emberi természetben. A tipikus Williams figurák a semmiben örvénylő atomokhoz hasonlítanak, akik intuitív módon ráéreznek az emberi élet jelentéktelenségére és ezt képtelenek magukban feldolgozni. Ugyanakkor lelki süketnémák, akik képtelenek mások felé kinyúlni és kapcsolatot teremteni. Legtöbbjük szeretetre és megértésre vágyik, de kevés lel rá bármelyikre is. Williams időnként korabeli társadalmi problémákról is szól (Az ifjúság édes madarában például a rasszizmusról és a politikai korrupcióról), de figyelme elsősorban arra irányul, hogy az egyes ember létét ábrázolja ahol a társadalmi, politikai kérdések inkább csak kulisszát képeznek. Az emberi lét alapvető szörnyűségeit dramatizálja, a fájdalom, a halál elkerülhetetlensége, a fiatalság és szépség fenyegető rövidsége összefonódó elemei művészetének. Ez az éleslátás tragédiát követel, ami az írónál a gothic tragedy formáját ölti, vagyis olyan halmozott tragédiáét, mely szándékosan torzitó képzetekből fakad. A sűrítés megszokott dramaturgiai eszköze nála olyan légkört és láncreakciót hoz létre melyben a megtörténő események rémálomszerű volta teljesen természetes és a valóságból, az emberi természetből fakad.

Első két színpadi sikere mindmáig a legolvasottabb és legszívesebben előadott két darabja: az Üvegfigurák és A vágy villamosa. Az első visszaemlékezés dráma, mely Williamsnek agy Hollywoodban írt - és visszautasított - szövegkönyvéből terebélyesedett nagydrámává. 1944 végén Chicagóban állították színpadra, majd a produkció a következő évben New Yorkba költözött, ahol 561 előadást ért meg, és elnyerte a New York-i drámakritikusok díját. Williams a figurákat és a cselekményt az íróvá lett Tom visszaemlékezésein keresztül láttatja: a megalázó szegénységben vergődő deklasszálódott édesanyát, Amandát, aki szánalmas úrnői gesztussal eleveníti fel lánysága Délen eltöltött éveit és a nála vizitáló úri ifjak emlékét; a nyomorék nővért, Laurát, aki üvegállatainak seregletében keres menedéket; és a traumát, melyet egy modern "úri látogató" okoz mindannyiukban, melynek nyomán Tom kerítő szándéka zátonyra fut. Nyilvánvaló Amanda és Laura hasonlósága Williams családtagjaihoz. A gyűlölt apát pedig látványosan távol tartja a színpadtól. Mi a vágy? Williams szavaival "a vágy az emberi társaság óhajtásában, a minden embert kísértő magányosságtól való megszabadulás akarásában gyökerezik". A New Orleans francia negyedében játszódó színdarab, A vágy villamosa is ábrándképekről és illúziókról szól, meg azok brutális elutasításáról - óriási színpadi és filmbeli sikert aratott. A New York-i Barrymoore Theaterben több mint két évig megszakítás nélkül játszották. Williams páratlanul termékeny és sikeres drámaírói korszaka egészen a Mexikóban játszódó Az iguána éjszakája sikeréig tartott. A közbeeső évek emlékezetes-sikeres darabjai: a szicíliai-amerikai közösségében játszódó, szenvedélytől fűtött Tetovált rózsa, melyben a férjet tragikus körülmények között elvesztett Serafina delle Rose ismét rátalál a szexuális szerelemre. Legelvontabb drámája a Don Quijote történetét szürrealisztikus eszközökkel újraformáló Camino Real, melynek tetemes részét a Sancho Panza által cserbenhagyott szélmalomharcos megjelenített álmai teszik ki. Egy Mississippi állambeli ültetvényes család történetét mutatja be a Macska a forró bádogtetőn, mely harmadik legsikeresebb darabja. Ebben két fivér és azok feleségei küzdenek - hazugságokkal, élő és beígért unokákkal, leszámoló vallomásokkal - a súlyosan beteg apa kegyeiért és a vagyonért. Maggie a macska ugyanakkor szerelméért, tragikusan megfeneklett házasságáért is küzd, foggal-körömmel igyekszik visszaszerezni alkoholizmusba menekülő (homoszexuális) férje érdeklődését és elismerését. 1957-ben egy korábbi darabját - Angyalok csatája - dolgozta át és adta ki Orpheusz alászáll címen. Az Orpheusz mítosz előképét felhasználó déli kisvárosi történetben a titokzatos és karizmatikus Val Xavier-t (xavier=megmentő) a kisváros provincializmusa jelképesen megfojtja. New Orleans a színhelye az egyik legmegdöbbentőbb és legkomorabb, Múlt nyáron hirtelen című drámájának, melyben Violet Venable egy pszichiáterrel beszélgetve emlékezik Sebastian Venable-re, az erőszakos halált halt, tehetséges költőnek tartott fiára. Ebben a beszélgetésben említi meg egyik közös utazásuk megrázó epizódját; melyben anya és fia végignézik, hogy a tengerparti homokba lerakott tojásokból éppen kikelt és a tengerbe igyekvő apró teknősbékák seregét ragadozó madárrajok támadják meg és az apró állatkák lágy alsó részéből falatoznak. Sebastian becslése szerint ezer teknősbékából legfeljebb egynek sikerül elérnie a biztonságot jelentő tengert. A férfi ebben az apokaliptikus jelenetben isten megmutatkozását látja. Violetnek nem sikerül elhallgattatnia Sebastian unakotestvérét, Catherine-t, aki szemtanúja volt a költő halálának. Mint kiderül, Sebastian megalázó homoszexuális kalandokba keveredett, melyek gyomorszorítóan iszonytató és tragikus körülményei több vonatkozásban is felidézik a teknősbékák sorsát. 1959-ben került színpadra az ugyancsak délen játszódó, horror elemekben bővelkedő - zsarolással, prostitúcióval, narkomániával, kasztrálással, rasszista megnyilvánulásokkal tarkított - Az ifjúság édes madara, melyben az idő a fiatalság és az elvesztett ártatlanság ellenségeként jelenik meg. A 29 éves Chance Wayne Alexandra del Lago, öregedő filmsztár társaságában tér vissza gyermekévei kisvárosába, hogy visszaszerezze magának ifjúkori szerelmét, Heavenly Finlayt, akit korábban nemi betegséggel megfertőzött. Egy politikai gyűlésen, melyet Heavenly rasszista apja szervez, a felhergelt tömeg megindul, hogy véghezvigye Chance kasztrálását. A drámából Paul Newman és Geraldine Page főszereplésével sikeres film készült.

Williams egy bizarr baleset következtében halt meg 1983 február 24-én, a Hotel Eysee nevű New York-i hotelszobájában. Szokása szerint, miközben gyógyszert csepegtetett szemeibe, az üveg fedelét fogai között tartotta, de ezúttal az üveg kupakja valahogy a torkára csúszott, ott megakadt, és Williams megfulladt. A rendőrségi riport azonban kimutatta, hogy a fulladáshoz minden valószínűség szerint alkoholizmusa, azonkívül a szobájában talált mérgező hatású gyógyszerek is hozzájárulhattak. Bár Williamsnak két otthona is volt – egyik Key Westen, a másik New Orleansban –, ironikus módon mégis egy hotelben érte a halál. Azokban az időkben a hotelszobákban élő írókat szinte a társadalom kivetettjeinek tekintették – nem mintha ez zavarta volna, hiszen egész életében kívülállónak érezte magát.

Forrás: László Zoltán 2001